Lengyelország biztonsági vonala az Ukrajna és Oroszország közötti frontvonalon húzódik – lengyel védelmi miniszter

Lengyelország biztonsági vonala az Ukrajna és Oroszország közötti frontvonalon húzódik – lengyel védelmi miniszter

16:32 Szeptember 19, 2025

Politika 1737 2 хвилини

Українська

Lengyelország biztonsági vonala az Ukrajna és Oroszország közötti frontvonalon húzódik, ezért szükséges a Varsó és Kijev közötti együttműködés megerősítése – jelentette ki Wladyslaw Kosiniak-Kamysz, Lengyelország védelmi minisztere a csütörtöki kijevi látogatásán, számolt be az rbc.ua hírportál a Rzeczpospolita című lengyel lapra hivatkozva.

A jelentés szerint Kosiniak-Kamysz elmondta: „Lengyelország biztonsági vonala az Ukrajna és Oroszország közötti frontvonalon húzódik. Teljesen tisztában vagyok ezzel, és azt hiszem, hogy sokaknak, akik megpróbálnak megfeledkezni erről Lengyelországban és világszerte, ismét emlékeztetni kell erre.”

Mint a miniszter hangsúlyozta, meg kell erősíteni a Lengyelország és Ukrajna közötti együttműködést. Ez elsősorban a közös gazdasági kezdeményezéseket, a közös vállalatok létrehozását és a közös gyárépítést érinti. „Nagyon jó katonáink vannak, nagy hadseregünk van, és szeretnénk kihasználni az ukrán hadsereg nagy tapasztalatát” – tette hozzá Wladyslaw Kosiniak-Kamysz.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei