Az európai partnerek zárt ajtók mögött egészen az alaszkai találkozóig konzultálnak – német kormány
Az európai szövetségesek zárt ajtók mögött fognak konzultálni egészen Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz diktátor augusztus 15-i alaszkai találkozójáig – jelentette be hétfőn Steffen Mayer, a német szövetségi kormány szóvivő-helyettese a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a helyettes szóvivő elmondta, hogy az európai szövetségesek közötti tárgyalások „biztosan folytatódni fognak a hét folyamán”, egészen péntekig. Ugyanakkor hozzátette, hogy „jelenleg nem érdemes konkrét formátumokról beszélni”. Egyúttal arról biztosított, hogy a kancellár (Friedrich Merz – a szerk.) szabadsága ellenére továbbra is folyamatos kapcsolatban áll más államokbeli kollégáival, ami nagyon fontos a konszolidált álláspont szempontjából.

„Ha befolyással akarunk rendelkezni Európaként, akkor összehangolt és közös álláspontra van szükségünk” – jegyezte meg Mayer. Ugyanakkor nem kommentálta Merz és Trump tegnapi telefonbeszélgetésének részleteit.
„A megbeszélés során Ukrajna és az aktuális események egész témáját illetően titoktartásban állapodtak meg. Ez egy nagyon fontos pillanat lehet a háború további menete szempontjából. Ezért még fontosabb, hogy az eljáró emberek, elsősorban az állam- és kormányfők, valóban bizalmasan kommunikáljanak erről, minden nyilvános nyilatkozat veszélyezteti ezt a folyamatot” – jegyezte meg a helyettes szóvivő.
Mayer Hozzátette, hogy az európai partnerek közötti tárgyalások is bizalmasan fognak zajlani, mivel egy olyan folyamatról van szó, „ahol minden mondat, minden nyíltan kimondott szó negatív irányba változtathatja a dolgokat, vagy mindent veszélybe sodorhat”.
A szóvivő-helyettes azt is hangsúlyozta, hogy az európai, köztük a német álláspont továbbra is az, hogy „a határokat nem lehet erőszakkal megváltoztatni, és minden további felmerülő döntés elsősorban Ukrajna kezében van, mivel képesnek kell lennie saját sorsáról dönteni”.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás