Zelenszkij egyeztetett Tuskkal, Ukrajna uniós csatlakozása is szóba került

Zelenszkij egyeztetett Tuskkal, Ukrajna uniós csatlakozása is szóba került

15:31 Augusztus 9, 2025

Politika 1297 2 хвилини

Köszönöm a támogatást – üzente Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram-oldalán közzétett bejegyzésében Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek azután, hogy a két államférfi egyeztetett egymással.

„Rengeteg mindenről beszélgettünk: a béke iránti törekvéseinkről, a közös védelmi kiadásainkról, az ukrán nép támogatásáról, és az Ukrajna EU-csatlakozását megelőző tárgyalási folyamatról” – számolt be az ukrán elnök. Továbbá megköszönte a lengyel miniszterelnöknek, hogy Kijev mellett áll a béketárgyalásokat illetően, és hangsúlyozta, Lengyelországnak is érdeke, hogy „igazságos béke” szülessen.

Zelenszkij arról is beszámolt, hogy Tuskkal mindketten úgy vélik, „az első tárgyalási szakaszt egyszerre kell megnyitni Ukrajna és Moldova számára, hiszen a két ország együtt indult el ezen az úton, és együtt is kell tovább haladniuk.”

A két politikus beszélt még Ukrajna diplomáciai lehetőségeiről, valamint Zelenszkij korábbi tárgyalásairól Donald Trump amerikai elnökkel, és más nyugati partnerekkel.

(mandiner.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei