Kitartanak Dodik mellett a Szerb Köztársaság vezetői

Kitartanak Dodik mellett a Szerb Köztársaság vezetői

12:13 Augusztus 3, 2025

Politika 1203 3 хвилини

A Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság belügyminisztere szombaton azt mondta, hogy nem engedik eltávolítani hivatalából az entitás vezetőjét, Milorad Dodikot, akit a bíróság másodfokon is börtönbüntetésre ítélt.

Milorad Dodik elnököt azért ítélte a bíróság egy év letöltendő börtönbüntetésre, valamint tiltotta el hat évre a hivatali tevékenységtől, mert nem volt hajlandó figyelembe venni Christian Schmidt főképviselő döntéseit.

Sinisa Karan boszniai szerb belügyminiszter, Dodik párttársa a Független Szociáldemokraták Szövetségében azt mondta, hogy az elítélt politikus a boszniai szerbek választási akaratát képviseli.

„A nép választ, és a nép mozdít el. (Az elnök) legitimitása megvédésével védjük meg szabadságunkat és köztársaságunkat! Ne várjon senki romlást a belbiztonsági helyzetben, de mindenki számítson ellenállásra a Szerb Köztársaság intézményeitől, mert készek az intézményi, politikai és demokratikus küzdelemre!” – jelentette ki Karan.

A Dodik elleni ítélet – amely egy „nem választott külföldinek” tudható be – nem meggyengíti, hanem éppen megerősíti a Szerb Köztársaság pozícióját – tette hozzá Schmidtre utalva.

Milorad Dodik pénteken, a bíróság döntése után közölte: nem fogadja el az ítéletet, és Moszkvához, valamint Washingtonhoz fordul segítségért.

Ügyvédje bejelentette, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak jogorvoslatért, és kérelmezni fogják az ítélet elhalasztását mindaddig, amíg a testület nem hoz döntést.

Milorad Dodik már a boszniai háborút lezáró, a Bosznia-Hercegovinát és annak szerkezetét létrehozó daytoni megállapodás óta hangoztatja, hogy a boszniai Szerb Köztársaságnak függetlenné kell válnia, és szerinte Bosznia államként működésképtelen.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei