A németek fognak bevásárolni Ukrajnának

A németek fognak bevásárolni Ukrajnának

12:29 Július 11, 2025

Politika 505 2 хвилини

Українська

Németország kész amerikai Patriot légvédelmi rendszereket vásárolni, majd azokat Ukrajnának átadni – jelentette a Sky News csütörtökön Friedrich Merz kancellár római nyilatkozata alapján.

A bejelentés néhány órával azután érkezett, hogy Oroszország újabb nagyszabású légicsapást mért Ukrajnára: az orosz hadsereg 397 drónt és 18 rakétát indított, főként Kijev ellen, legalább két halálos áldozattal és több mint húsz sebesülttel. Merz elmondta, hogy már a múlt héten kérte Donald Trump amerikai elnöktől, hogy szállítsanak Patriotokat Ukrajnának, és hozzátette: „készek vagyunk újabb rendszereket vásárolni az Egyesült Államoktól, és azokat Ukrajna rendelkezésére bocsátani”.

A végső döntés még nem született meg. Trump egy nappal korábban úgy nyilatkozott, hogy kormánya „mérlegeli” egy újabb Patriot-rendszer átadását. A Wall Street Journal szerint ez lenne az első jelentős fegyverszállítás Trump hivatalba lépése óta, míg az Axios arról írt, hogy Berlin közvetlenül vásárolhatna egy üteget, a költségeken az USA és európai szövetségesei osztoznának.

(magyarhirlap.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei
Nincs légiriadó