A Financial Times szerint a háború legnagyobb kormányátalakítására készülnek Ukrajnában

A Financial Times szerint a háború legnagyobb kormányátalakítására készülnek Ukrajnában

11:43 Július 10, 2025

Politika 743 6 хвилин

Українська

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az orosz-ukrán háború kezdete óta a legnagyobb kabinetátalakításra készül – mondták az ukrán elnöki terveket ismerő források a Financial Timesnak. A lemondásokat és a kinevezéseket a következő héten, július 14. és 20. között tervezik bejelenteni. Zelenszkij most még azt a miniszterelnököt, Denisz Smihalt is lecseréli, aki a kormány eddigi átalakításait rendre átvészelte az utóbbi években. Smihal ráadásul a washingtoni nagyköveti tisztséget kaphatja meg kárpótlásként – ami azt is jelenti, hogy lecserélik az ottani vezető diplomatát, aki régóta szálka a Donald Trump vezette kormányzat szemében.

A Financial Times (FT) úgy értesült, hogy a mostani kormányátalakítással elveszítheti posztját Denisz Smihal technokrata miniszterelnök, aki már több kabinetátalakítást is túlélt, és akit az FT forrásai „a kevés megmaradt független gondolkodók egyikének” tartanak az ukrán kabinetben.

Az ő helyét a lap forrásai szerint Julija Szviridenko miniszterelnök-helyettes érkezhet, aki a gazdaságfejlesztési és kereskedelmi minisztériumot is vezeti 2021 óta. Mint a lap írta, Szviridenko közel áll az ukrán elnöki hivatal vezetőjéhez, Andrij Jermakhoz (aki sokak szerint messze a legbefolyásosabb ember Zelenszkij környezetében), és emellett jó kapcsolatokat épített ki Donald Trump amerikai elnök adminisztrációjával a Kijev és Washington közötti ritkaföldfém-megállapodás aláírásával, amiben fontos szerepet játszott.

„Andrij [Jermak] olyasvalakit akar, aki 100 százalékban az ő embere lesz. Ezért támogatja a pártfogoltját, a tanítványát, egy olyan személyt, aki teljesen hűséges vele szemben, és akit megért” – mondta erről az FT-nek Marjana Bezuhla független ukrán parlamenti képviselő.

Két légy egy csapásra: a washingtoni nagykövetséggel kompenzálhatják a távozó miniszterelnököt, aminek szintén örülhetnek Donald Trump körében

A Financial Times ugyanakkor arról is írt, hogy a távozás után Denisz Smihal Ukrajna washingtoni nagyköveteként folytathatja, annak az Okszana Markarovának a helyén, aki már régóta szálka az amerikai kormányzat szemében. A pénzügyi lap információi szerint

Volodimir Zelenszkij már a július 4-én, Donald Trumppal folytatott telefonbeszélgetésén (ahol sajtóértesülések szerint sok témát érintettek) is beszélt arról, hogy leváltják Markarovát.

Ugyanez az információ jutott el a Bloomberg hírügynökséghez is, kedden késő este pedig az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha is megerősítette, hogy tényleg távozik a washingtoni nagykövet (bár azt még nem mondta el, hogy ki lesz az utódja). Közlése szerint ráadásul nemcsak a washingtoni nagykövet poszton, hanem helyeken, „nagyjából 20” pozíciónál lehet változás a közeljövőben.

Okszana Markarovát a Demokrata Párthoz való közelsége miatt régóta bírálják az amerikai elnök támogatói.

Nagy a bizonytalanság – kiket váltanak még le a kormányátalakítás részeként?

A Financial Times cikkében egy másik részlet is beszédes. Ugyanis, mint a lap megjegyzi, a washingtoni nagykövet posztra több másik magas beosztású kormánytisztviselő neve is felmerült, köztük

  • Rusztem Umerov védelmi miniszter,
  • Olha Stefanyisina, az európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes,
  • Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter,
  • Mikola Tocsickij kulturális miniszter,
  • valamint Ihor Zsovkva, az elnöki hivatal helyettes vezetőjének neve is.

Az egyelőre nem világos ennek tükrében, hogy őket is leváltják-e most, vagy miért kapott szárnyra ez a pletyka. Mindenesetre ha igen, akkor elképzelhető, hogy őket is a nagyköveti beosztással fogják kompenzálni – korábban ugyanez történt például a hadsereg volt vezetője, Valerij Zaluzsnij esetében is.

A mostanit megelőzően az ukrán kabinetben az utolsó nagy horderejű lemondásra tavaly szeptemberben került sor, amikor Zelenszkij menesztette Dmitro Kuleba külügyminisztert. Kuleba helyére akkor Andrij Szibiha került, aki szintén Jermak közvetlen munkatársa volt korábban.

Olekszandr Merezsko, az ukrán kormánypárt parlamenti képviselője azzal magyarázta a kormányátalakítást, hogy annak azért van értelme, mert a hadiállapot alatt lehetetlen választásokat tartani. „Nem minden miniszter felel meg az igényeknek és elvárásoknak háború idején” – fogalmazott a képviselő.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei
Nincs légiriadó