Eltöröltetné Tusk a számára nem tetsző választási eredményt, de koalíciós társai nem asszisztálnak ámokfutásához
Donald Tusk lengyel miniszterelnök az elveszített lengyel elnökválasztási harc után jogi eszközökkel próbálná megsemmisíteni a lengyel választók egyértelmű döntését. Tusk koalíciós partnerei egyértelműnek látják, hogy nem történt az elnökválasztás kimenetelét befolyásoló csalás, éppen ezért nem is támogatják a hatalomhoz görcsösen ragaszkodó lépéseket. Tusk eddigi szövetségesei máris az ellenzéki pártokkal egyeztetnek az együttműködés lehetőségeiről — értesült a Brussels Signal.
A lengyel kormány koalíciója alig három hete még szilárdnak tűnt, miután a kormányfő a bizalmatlansági indítvány túlélte; ma már azonban a széthullás határán táncol, miután a koalíciós partnerek komolyan összekülönböztek a lengyel elnökválasztások eredménye miatt.

A június 1-jei elnökválasztáson az ellenzéki oldal jelöltje, a konzervatív Karol Nawrocki váratlan – 370 000 szavazat –előnnyel győzött. A vereséget nehezen viselő miniszterelnök azóta kampányt indított a végeredmény megkérdőjelezésére, ám még saját koalíciós partnerei sem akarnak asszisztálni a demokráciát veszélyeztető jogi trükközéshez.
A célkeresztben elsősorban a lengyel Néppártot (PSL) vezető védelmi miniszter, Wladyslaw Kosiniak-Kamysz áll, aki újságírók előtt helytelenítette a lengyel legfelsőbb bíróság 28 bírájának viselkedését, amiért belekeveredtek a választási eredmény érvényesítésével kapcsolatos vitába. A bírák levelet írtak, amelyben kijelentették, hogy a legfelsőbb bíróság felügyeleti kamarája egy illegitim szerv, ezért nem vehet részt a választási eredmény érvényesítésében.
Kosiniak-Kamysz azzal vádolja a 28 bírót, hogy szelektív a memóriájuk, mivel nem tettek ilyen kijelentéseket, amikor a felügyelő kamara jóváhagyta a 2023-as parlamenti választások, valamint a 2024-es helyhatósági és európai parlamenti választások eredményét, amelyeket mind Tusk koalíciója nyert meg.
A képviselő azt sem rejtette véka alá, mennyire képtelenségnek tartja Tusk csalásvádjait, amelyek főként a kormányfő családi ügyvédjén, Roman Giertychen keresztül terjednek. A PSL minisztere szerint nem történtek számottevő szabálytalanságok. Pártjában ennél is keményebben fogalmazott Jan Filip Libicki szenátor: „Ez volna az első alkalom, hogy az ellenzék hamisít választást a kormány orra előtt.”
A koalíció harmadik pillére, Szymon Holownia (Poland 2050) sem kíván fedezéket nyújtani Tusk hatalmi manipulációjához: házelnökként közölte, hogy augusztus 6-án leteszi az esküt az új államfő, hacsak a legfelsőbb bíróság addig másképp nem dönt. A lengyel legfelsőbb bíróság felülvizsgálati kamarája július 1-jén határozna több mint 50 000 – zömében azonos mintára írt – panaszról; a kormány azonban az EU-bíróság korábbi kritikáira hivatkozva egyszerűen nem ismeri el a kamara legitimitását.

A patthelyzetben a konzervatív PiS lelkesen flörtöl mind a PSL-lel, mind a szuverenista Konföderációval, hogy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal megbuktassák Tuskot. A TV Republika szerint Kosiniak-Kamysz már találkozott is Slawomir Mentzennel (Konföderáció) a lehetséges forgatókönyvekről.
Tusk eközben igazságügyi miniszterét, Adam Bodnart is hadba küldte: az ügyészséghez fordulna csaknem 1500 szavazókörzet teljes újraszámlálásáért. A PSL azonban ebben sem partner. A kormányfő így egyre inkább egy szűkülő belső körre támaszkodik, miközben koalíciós partnerei már a kiugrás módjairól egyeztetnek.
A következő napok kulcskérdése, hogy a lengyel legfelsőbb bíróság elleni háború, a csalásvádak és a politikai zsarolás elegendők-e arra, hogy Tusk megtartsa hatalmát, vagy napokon belül összeomlik a lengyel kormány.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás