Totalitarizmussal vádolja Klicsko Zelenszkijt

Totalitarizmussal vádolja Klicsko Zelenszkijt

13:17 Június 29, 2025

Politika 1876 2 хвилини

Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere súlyos állításokat fogalmazott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel szemben: önkényuralommal és a hatalom központosításával vádolva őt – írja a Magyar Nemzet.

A konfliktus hátterében egy kiterjedt korrupciós botrány áll, amelyet az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) tárt fel a Tiszta Város művelet során. A vizsgálat Klicsko közvetlen környezetét érintette, hét beosztottját letartóztatták.

Klicsko szerint a kijevi városi tanács működését „razziák, kihallgatások és koholt bűnügyekkel való fenyegetések” akadályozzák, ami megbénítja a döntéshozatalt.

Ez a demokratikus elvek és intézmények háború álcája alatt történő felszámolása. Egyszer azt mondtam, hogy autoriterizmus szaga van az országunkban. Most már bűzlik – írja a Magyar Nemzet hivatkozva Klicsko a The Times brit napilapnak adott nyilatkozatára.

A brit lap szerint a konfliktus nem csupán politikai, hanem személyes jellegű is. Klicsko azt állítja, hogy Zelenszkij a katonai közigazgatásokon keresztül próbálja megfosztani hatalmától a demokratikusan megválasztott polgármestereket, bár neki magának az ismertsége némi védelmet jelent.

Sok polgármestert megfélemlítettek, de az én hírnevem védelmet jelent. Elbocsáthatják Csernyihiv polgármesterét, de nagyon nehéz elbocsátani a főváros polgármesterét, akit az egész világ ismer – mutatott rá Klicsko.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei