Metsola szerint Ukrajna teljesítette az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeket

Metsola szerint Ukrajna teljesítette az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeket

09:29 Június 27, 2025

Politika 1285 3 хвилини

Az Európai Unió Ukrajna számára nyújtott támogatásának továbbra is erősnek és megingathatatlannak kell maradnia, beleértve az ország jövőbeli uniós tagságának elősegítését is – jelentette ki az Európai Parlament elnöke az EU-tagállamok vezetőinek brüsszeli találkozóján elmondott beszédében csütörtökön.

Az uniós parlament tájékoztatása szerint a csütörtökön kezdődött, kétnaposra tervezett uniós csúcstalálkozón Roberta Metsola azt mondta, Ukrajna már teljesítette az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeket.

A labda most az Európai Unió térfelén pattog, fenn kell tartania a bővítés lendületét – húzta alá.

Az európai védelem megerősítésével kapcsolatban az EP-elnök utalt a NATO szerdán befejeződött csúcsértekezletén elért, a védelmi kiadások növelésére vonatkozó célkitűzésekről szóló megállapodására, és hangsúlyozta: az Európai Parlament a lehető leggyorsabban fogadta el a védelmi ipart érintő közös beszerzésről szóló, valamint a lőszergyártást támogató jogszabályokat.

 „A jelenlegi ingatag világban Európának többet kell tennie saját biztonságáért” – fogalmazott.

A közel-keleti helyezettel kapcsolatban Metsola azt mondta: az Izrael és Irán közötti tűzszüneti megállapodás reményteljes előrelépést jelent a régió stabilitása szempontjából. Hangsúlyozta, Irán nem rendelkezhet atomfegyverrel.

Nukleáris fegyver Irán kezében nemcsak a régióra, hanem az egész világra nézve fenyegetést jelentene – húzta alá.

A gázai helyezettel kapcsolatban az EP-elnök kijelentette: a tűzszünet érdekében megkezdett munkának folytatódnia kell, majd megerősítette: minden túsz azonnali szabadon bocsátására, a terror megszüntetésére és arra van szükség, hogy a humanitárius segély eljusson a rászorulókhoz. A békét elérni talán nehéz, de nem lehetetlen – tette hozzá beszédében az Európai Parlament elnöke.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei