Zelenszkij: a közel-keleti háború elvonja a figyelmet Ukrajnáról, ami további áldozatokhoz vezet
Izrael és Irán között a Közel-Keleten zajló konfliktus elvonja a világközösség figyelmét az ukrajnai háborúról, ami további áldozatokhoz vezethet – jelentette ki kedden Volodimir Zelenszkij elnök a Sky News brit tévécsatornának nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint az elnök elmondta: „Nagy probléma van. Igen, a politikai fókusz változik (a közel-keleti konfliktus miatt – a szerk.). És ez teljesen érthető. És ez arra utal, hogy a partnerek segítsége csökkenhet. Először is, az USA-tól. Ez nagyon nem tetszene nekünk. De érezzük. Megértjük.” Szerinte fontos, hogy továbbra is az emberek élete legyen a prioritás, és ne csak egy-egy konfliktus. Mert természetesen a világban a konfliktusoknak minimálisnak kell lenniük – tette hozzá.
„Véget kell vetnünk minden háborúnak. Mert különböző vallású, különböző etnikumú, nemzetiségű emberek halnak meg. Kár a civilekért. Azonban partnerek segítsége nélkül az oroszok a csatatéren a felsőbbrendűségüket fogják érezni, és nekünk nehéz lesz”
– magyarázta Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás