Macron: iráni megtorlások esetén Franciaország részt vesz az Izrael védelmét szolgáló műveletekben

Izrael önvédelemhez való jogát hangsúlyozta Emmanuel Macron francia elnök, egyben üdvözölte az izraeli légicsapások hatását az iráni atomlétesítményekre. Izrael akciója miatt el kellett halasztani egy a palesztin államról szóló, fontos ENSZ-konferenciát.
Irán az utóbbi hónapokban folytatta a programját, benne az urándúsítást, és közel van egy olyan kritikus stádiumhoz, amely lehetővé teszi atomfegyver előállítását – mondta Emmanuel Macron francia elnök pénteken, az Élysée-palotában az iráni atomlétesítmények és katonai vezetők elleni izraeli légicsapások után tartott sajtótájékoztatón. Mint kiemelte: ez az atomfegyver felé történő iráni menetelés fenyegeti a térséget, Európát és általában véve a kollektív biztonságot.
„Nem élhetünk olyan világban, amelyben Iránnak atombombája van, ez egzisztenciális fenyegetés” – a szögezte le. Macron szerint Iránnak súlyos felelőssége van a teljes térség destabilizálásában.
Emmanuel Macron, pénteken egész nap
- az amerikai elnökkel,
- az izraeli miniszterelnökkel,
- az Öböl menti országok,
- Egyiptom,
- Jordánia, valamint
- több európai ország vezetőivel
tárgyalt, és megbeszélésein „a helyzet deeszkalációját” szorgalmazta. Hozzátette ugyanakkor, hogy iráni megtorlások esetén Franciaország részt vesz az Izrael védelmét szolgáló műveletekben, ha ez módjában áll.
A sajtóértekezleten Macron bejelentette, hogy elhalasztják a jövő hétre az ENSZ székhelyére tervezett, a kétállami – izraeli és palesztin – megoldás újraélesztést célzó nemzetközi konferenciát, amelynek Franciaország és Szaúd-Arábia a társelnöke. Macron, aki szerdán szólalt volna fel az értekezleten, április óta tervezte, hogy ezen – több feltétel teljesülése esetén – elismeri a palesztin államot. A halasztást a francia elnök pénteken logisztikai és biztonsági okokkal indokolta, több arab vezető és Mahmúd Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke sem tud az iráni–izraeli feszültség kiszélesedése miatt New Yorkba utazni, mivel több közel-keleti ország légterét is lezárták.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás