Musk megbánta Trumpról szóló kijelentéseit

Musk megbánta Trumpról szóló kijelentéseit

16:29 Június 11, 2025

Politika 2090 2 хвилини

Українська

Elon Musk szerdán közölte, hogy megbánta Donald Trumpról szóló kijelentéseit, amelyeket múlt héten az X-en tett, és amelyek nyilvános és heves vitához vezettek az amerikai elnökkel.

 „Bánom néhány bejegyzésemet, amelyeket a múlt héten írtam @realDonaldTrump elnökről. Túl messzire mentek” – írta Musk az X közösségi oldalon.

A lépés azután történt, hogy Musk szombaton törölte a szóban forgó bejegyzéseket. Akkor az üzletember lépésének indítékai még nem voltak teljesen világosak, azt azonban látni lehetett, hogy a Trump és Musk közötti csörte nyomainak eltüntetése pont azután történt meg, hogy J. D. Vance alelnök egy podcastinterjúban az elnök környezetéből a napokban távozó milliárdos esetleges visszatéréséről beszélt.

A vita véget vetett annak a szoros együttműködésnek, amely korábban lehetővé tette a milliárdosnak, hogy Trump második elnöki ciklusában a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE) élére kerüljön, amelynek feladata az állami túlköltekezés megakadályozása. Bennfentes informátorok szerint a nézeteltérés odáig fajult, hogy Trump már szóba sem állt az egykori szövetségesével.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei