
Trump ultimátumot adott Ukrajnának és Oroszországnak, hogy kezdjenek közvetlen béketárgyalásokat – Witkoff
Donald Trump amerikai elnök ultimátumot adott Ukrajnának és Oroszországnak, hogy közvetlen béketárgyalásokat folytassanak, ellenkező esetben az USA kiléphet a tárgyalási folyamatból – jelentette ki kedden Steve Witkoff Trump különmegbízottja a Breitbart News Network amerikai médiumnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Witkoff elmondta: „Az elnök ultimátumot adott mindkét félnek, hogy ha nem lesznek közvetlen tárgyalások, és ha azok nem zajlanak le gyorsan, akkor véleménye szerint az Egyesült Államoknak ki kell vonulnia ebből a konfliktusból, bármit is jelentsen ez, és egyszerűen nem kell részt vennie benne.” Szerinte ez annak ellenére van így, hogy az Egyesült Államok nem kezdte a háborút, közvetítőként az Egyesült Államok véget akar vetni annak.

„Ez tűzszünet útján fog megvalósulni – mindenki leállítja az erőszakot, és időt szánunk együtt arra, hogy biztosan kezelni tudjuk az alapvető problémákat, és azt hiszem, képesek vagyunk rá” – mondta a különmegbízott. Úgy vélte, hogy a főbb kérdések között, amelyeket még meg kell oldani, Ukrajna területe, egy jelenleg nem működő kulcsfontosságú atomerőmű, valamint Ukrajna hozzáférése a fontos vízi utakhoz.
„Azt hiszem, a fő kérdések itt a régiók, az atomerőmű, valamint az ukránok Dnyeper folyó használatának és a tengerhez való hozzáférésének kérdése. Vannak dolgok, amelyeket szerintem könnyű lesz megoldani, ha tárgyalóasztalhoz ültetjük a feleket, ők beszélnek egymással, leszűkítjük a köztük lévő kérdések körét, majd kompromisszumokra és kreatív megoldásokra jutunk, hogy megoldjuk mindegyikük problémáit”
– mondta Witkoff.
A fennmaradó problémákkal kapcsolatos kérdésre válaszolva Witkoff kifejtette, hogy jelenleg Ukrajnában körülbelül öt olyan régió van, amelyekről a két fél „vitatkozik”: kettő erős orosz ellenőrzés alatt, három pedig vegyes ukrán ellenőrzés alatt áll. Azt is mondta, hogy a Zaporizzsjai Atomerőmű „egy igazi gyöngyszem” a termelhető villamos energia mennyisége miatt, és jelenleg „ennek a vitának a fontos részét képezi”.
A különmegbízott szerint az Egyesült Államok nem hivatalos tárgyalásokat folytat Ukrajnával és Oroszországgal is. „Ezért folytatunk informális megbeszélést mindkét féllel. Közvetlenül akarunk tárgyalni, és közvetlenül szeretnénk tárgyalóasztalhoz ülni, de arról is beszélgetünk, hogy Oroszország mit hajlandó tenni. Támogat-e bizonyos adminisztratív vonalakat? Ugyanez vonatkozik az ukránokra is” – mutatott rá Steve Witkoff.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás