
Történelmi fordulat: feloszlik a Kurdisztáni Munkáspárt
Hétfőn a Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) köthető Firat hírügynökség jelentette be, hogy a török kormány ellen több mint negyven éve fegyveres harcot folytató PKK feloszlatja magát.
A tájékoztatás szerint a döntést – amely egyúttal az Ankara elleni fegyveres harc befejezéséről is rendelkezik – a PKK vasárnapi, Észak-Irakban tartott gyűlésén hozták meg, válaszul a szervezet 1999 óta bebörtönzött vezetője, Abdullah Öcalan ezzel kapcsolatos sürgetésére – számolt be az MTI.

A gyűlésen egyúttal kiemelték, hogy „a PKK küzdelme révén a kurd ügy eljutott a demokratikus megoldás küszöbéig, így (a szervezet) történelmi küldetése véget ért”.
A Törökország mellett az Egyesült Államok és az Európai Unió által is terrorszervezetnek minősített PKK döntését a török kormány egyelőre nem kommentálta.
A PKK 1984-ben hirdetett felkelést az ankarai vezetés ellen, az évtizedek során pedig több mint 40 ezren vesztették életüket a harcokban.
A szervezet márciusban azzal a feltétellel hirdetett egyoldalú tűzszünetet, hogy megkezdik a béketárgyalások felé vezető keret kidolgozását.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás