Több hónapos kínlódás után létrejött a német nagykoalíció

Több hónapos kínlódás után létrejött a német nagykoalíció

10:07 Május 6, 2025

Politika 1412 3 хвилини

A Friedrich Merz leendő német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU), illetve bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) aláírta hétfőn a koalíciós megállapodást a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD). A pártvezetők a többi között a gazdaság erősítését és a biztonság javítását ígérték.

Az új kormány így – ha megkapja a parlamenti támogatást – kedden teheti le az esküt. Az ünnepélyes aláírás előtt Merz – akit várhatóan szintén kedden iktatnak be tisztségébe – leszögezte: a kormány eltökélt a reformok és az új befektetések mellett, és az első naptól fogva megbízhatóságra törekszik majd. „Alapvető változások, jelentős átalakulások és óriási bizonytalanság korát éljük, történelmi kötelességünk sikeressé tenni ezt a koalíciót” – hangsúlyozta.

A megállapodást Merzen kívül Lars Klingbeil és Saskia Esken, az SDP két társelnöke, valamint Markus Söder, a CSU vezetője látta el kézjegyével.

Az alkancellári tisztség, valamint a pénzügyminiszteri tárca várományosa, Klingbeil a maga részéről a hidak építését, illetve a megoldáskeresés fontosságát hangsúlyozta, amely, mint mondta, a legjobb, amit az ember egy demokráciában tehet. „Az új kormánynak igazi csapatmunkára lesz szüksége, mégpedig jobban, mint valaha” – szögezte le, felelősségteljes kormányzást és eredményeket ígérve a változó világrend közepette.

Az uniópártok és a szociáldemokraták az előzetes megbeszéléseken már több fontos kérdésben elvi egyetértésre jutottak, köztük gazdasági és migrációs témákban, így a határellenőrzések fokozását illetően is.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei