
A fronton lévő katonák követelik a gázai háború befejezését Izraelben
Csütörtökön közel ezer izraeli légierős tartalékos katona nyílt levélben fordult a kormányhoz, amelyben a túszok hazatérését és a háború befejezését sürgették – számolt be róla az MTI az izraeli média közlése alapján. Az aláírók között olyanok is szerepelnek, akik jelenleg is aktív szolgálatot látnak el a frontvonalon.
Beszámolójuk szerint az izraeli légierő mintegy ezer jelenlegi és már leszerelt tartalékosa írta alá az izraeli kormánynak címzett levelet a gázai háború ellen – annak ellenére, hogy korábban a hadsereg kötelékéből elbocsátottak azokat, akik kiálltak a háború ellen.

Jelenleg a háború főként politikai és személyes érdekeket szolgál, nem pedig biztonsági célokat. A háború folytatása nem segíti egyik meghirdetett célját sem, és a túszok, az izraeli katonák és ártatlan civilek halálához, valamint a tartalékos haderő kimerüléséhez fog vezetni
– írták a tiltakozók az izraeli lapokban közzétett levelükben.
„Ahogy azt a múltban már bebizonyosodott, csak megállapodás hozhatja haza biztonságban a túszokat – a katonai nyomás leginkább a megölésükhöz és katonáink veszélyeztetéséhez vezet” – tették hozzá a levélben, majd felszólították Izrael minden polgárát, hogy mozduljanak meg, és követeljék a háború befejezését és a túszok visszahozatalát. „Minden egyes újabb nap veszélybe sodorja az életüket” – fűzték hozzá.
A nyílt levelet aláírók mintegy tíz százaléka jelenleg is aktív szolgálatot teljesít a légierőnél. A közzétett nevek között szerepel többek között Dan Haluc volt vezérkari főnök és számos, Izraelben jól ismert nyugalmazott tábornok.
Arról nincsenek megbízható, független forrásból ellenőrizhető információk, hogy a Hamász terrorszervezet által foglyul ejtett túszok közül hányan lehetnek még életben. A 2023. október 7-én, az Izrael elleni támadás alatt elrabolt 251 túsz közül jelen állás szerint 58-an lehetnek még Gázában – de közülük az izraeli hadsereg szerint 34-en már nincsenek életben.
Az viszont biztosnak tűnik, hogy legalább páran még életben vannak az elfogottak közül: a terrorszervezet pár napja közzétett egy videót két életben lévő izraeliről.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás