Az Európai Unió 2025 végéig 9 milliárd eurós támogatást folyósít Ukrajnának
Marta Kos, az Európai Bizottság bővítési felelőse kijelentette, hogy Ukrajna további 9 milliárd euró támogatást kap az Európai Uniótól a háborús időkben, a forrásoknak 2025 végéig meg kell érkezniük – számolt be az rbc.ua hírportál Kos és Denisz Smihal miniszterelnök közös sajtótájékoztatójára hivatkozva.

A jelentés szerint Kos leszögezte: „Ukrajna európai támogatása nem csak a mi kötelezettségünk, hanem stratégiai befektetés Európa, mint kontinens működésének biztonságába és megbízhatóságába. Mi vagyunk Ukrajna legstabilabb támogatója.”
Az európai biztos hozzátette: az EU 144 milliárd eurós támogatást nyújtott Ukrajnának Oroszország teljes körű inváziójának kezdete óta. Ez tartalmazza a humanitárius, gazdasági, katonai segítségnyújtást és azoknak az ukránoknak nyújtott támogatást az európai országokban, akik a hadműveletek elől menekültek el.
Az európai politikus megemlítette az Ukraine Facility programot, amit Ukrajna helyreállítási és újjáépítési bázisának nevezett. A program keretében nyújtott támogatás idén is folytatódik – tette hozzá. „20 milliárdot már biztosítottunk. És készek vagyunk még ebben az évben további 9 milliárdot biztosítani a fontos reformok végrehajtására” – hangsúlyozta Marta Kos, hozzátéve, hogy ez több, mint befektetés Ukrajnába, ez hozzájárulás Európa jólétéhez és jövőjéhez is.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás