
Pusztító rakétarendszert telepít Irán a világ olajütőere mellé
Irán új rakétarendszereket telepít a Perzsa-öböl stratégiai fontosságú három szigetén – ismertette Ali Reza Tangsziri, a Forradalmi Gárda haditengerészeti erőinek parancsnoka.
A katonatiszt az állami televízióban elmondta, hogy a teheráni vezetés taktikája abban áll, hogy a kulcsfontosságú Hormuzi-szoros közelében található Nagy-Tunb, Kis-Tunb és Abu Muza szigetre fegyverrendszereket telepítsenek és ezzel bevetésre késszé tegyék őket. Ezzel az iráni erők képessé válnak ellenséges támaszpontokat, hajókat, illetve térségbéli létesítményekre csapást mérni. Tangsziri felhívta a figyelmet arra is, hogy az új iráni rakéták képesek minden célt 600 kilométeres körzetben teljességgel megsemmisíteni.

Nem csak Izraelt fenyegeti Irán
A három említett sziget nyugatra van a Hormuzi-szorostól. 1971 óta vannak iráni fennhatóság alatt, ugyanakkor az Egyesült Arab Emírségek is igényt támaszt rájuk. A Perzsa-öböl szűk torkolatán keresztül bonyolódik a világ tengeri kőolajszállításának mintegy ötöde.
Irán ráadásul ismét kemény üzengetésbe kezdett az Amerikai Egyesült Államokkal. Szerinte Washington megfenyegette, amit nem hagy következmények nélkül. Donald Trump korábban felszólította Teheránt, hogy egyezzen bele a nukleáris programja külföldi felügyeletébe, különben rövid időn belül az eddigieknél is szigorúbb szankciókkal sújtja az államot.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás