
Több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai belbiztonsági minisztérium pénteki bejelentése szerint több mint 530 ezer külföldinek – haiti, kubai, nicaraguai és venezuelai állampolgárok – szüntetik meg az ideiglenes jogi státuszát, ami lehetővé tette számukra eddig, hogy az Egyesült Államokban tartózkodjanak. Donald Trump több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
Donald Trump az elnökválasztási kampányában tett ígéretet arra vonatkozóan, hogy több millió külföldit deportál az Egyesült Államokból, akik szerinte illegálisan tartózkodnak az országban. A több mint félmillió dél- és közép-amerikai állampolgár ugyan jogi szempontból legálisan van az országban – az előző kormánynak köszönhetően –, a Trump-adminisztráció azonban úgy döntött, április 24-ig távozniuk kell.

A rendelet megszünteti azt a programot, amit még Joe Biden indított el 2022-ben, ami alapján a háború és/vagy politikai instabilitás sújtotta országokból érkezőknek két évre szóló ideiglenes tartózkodási és munkavállalási engedélyt biztosítanak.
Először a venezuelai állampolgároknak szólt a program, később azonban kiterjesztették Kubára, Haitire és Nicaraguára is. Nemcsak a nevezett országok állampolgárai lehetnek bajban, Donald Trump ugyanis pár héttel a mostani döntés előtt arról beszélt, az ukrán állampolgárok hasonló jogi státuszát is hajlandó megváltoztatni. Az Ukrajnából a háború elől az Egyesült Államokba menekültek száma a BBC szerint 240 ezer főre tehető.
A belbiztonsági minisztérium közlése szerint a humanitárius program keretein belül érkező külföldiek az amerikai munkaerőpiacon károkat okoznak, olcsóbban végeznek el bizonyos munkákat, amivel az amerikai munkavállalóknak is kevesebbért kell dolgozniuk.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás