Podoljak: Trump oroszbarát narratívát terjeszt botrányos kijelentésével Zelenszkij csekély mértékű elfogadottságáról
Donald Trump amerikai elnök nyilatkozata Volodimir Zelenszkij elnök „alacsony elfogadottságáról” nem más, mint orosz narratívák közvetítése, amit az orosz delegáció követett el a szaúd-arábiai orosz–amerikai találkozón – jelentette ki szerdán Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója az rbc.ua hírportál YouTube-csatornájának nyilatkozva.
Mint Podoljak elmondta: „Ez (Trump nyilatkozata Zelenszkij népszerűtlenségével kapcsolatban – a szerk.) nemcsak olyan dolog, ami a Kreml kezére játszik, ezt a kijelentést egyszerűen olyan narratívák közvetítésének értékelem, amelyeket az orosz delegáció valószínűleg Er-Rijádban mondott.” Szerinte az, amit a vezető amerikai tisztségviselők, köztük Trump, hangoztatnak, ugyanaz, mint amit Oroszország mond az agresszióját és a nemzetközi jogrendszer megsértését igazolva.

„Vagyis ez a 4% az az érv, amit Oroszország használ. Azt mondják, mi nem beszélhetünk, mert illegitimek vagyunk, mert ott puccs volt, és így tovább és így tovább” – borult ki az elnöki hivatalvezetői tanácsadó. Úgy vélte, minden, ami Er-Rijádban történt, úgy néz ki, mintha az Egyesült Államok önként adna dominanciát egy kívülállónak, és készen áll a csendestárs szerepre, és ez irracionális.
„Ezért még tágabban válaszolva a kérdésre, hogy ez valamiféle játszma vagy a helyzet félreértése, még mindig hajlamos vagyok azt hinni, hogy Trump valamiféle játékot űz, hogy sokkal többet kapjon Oroszországtól, mint amennyit Oroszország ad egy bizonyos információs lojalitásért” – vélekedett Mihajlo Podoljak, aki azt feltételezte, hogy az Egyesült Államok megpróbálja megszerezni Oroszország energiapiacait, lelőhelyeit, mindenekelőtt a sarkvidéki lelőhelyeket, valamint a nukleáris ipar teljes ellenőrzését.
Donald Trump amerikai elnök a botrányos kijelentéseit azt követően tette tegnap este, hogy az amerikai küldöttség találkozott az orosz delegációval Er-Rijádban, kijelentve, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök támogatottsága az ukránok körében alig 4%.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás