
Készül a NATO Trump érkezésére
Az atlanti szövetség június végén tartja szokásos éves csúcsértekezletét Hágában, ahol már az új amerikai elnök is jelen lesz, oldalán Hegseth védelmi miniszterrel.
Az ilyen váltások önmagukban is fontosak, mert itt lehet leginkább megismerni az új szereplők személyét, véleményét és akaratát. A Trumppal való találkozó annyiban baljósnak tekinthető, hogy az új elnök már megválasztása előtt jelezte rendkívül magasra helyezett mércéjét a NATO-val szemben.

A volt elnök már kampánya kezdetén megjegyezte, hogy egy orosz támadás esetén nem nyújtana segítséget olyan tagállamnak, amely nem teljesítette pénzügyi kötelezettségeit a szervezet felé. Ezt annak ellenére mondta, hogy kijelentése nem vág egybe a NATO kollektív védelmi doktrínájával, amely nem támaszt ilyen követelményt egy megtámadott szövetséges esetében.
A későbbiekben Trump azzal a követeléssel állt elő, hogy a nemzeti GDP eddig 2 százalékban meghatározott védelmi arányát emeljék ötre. Ez az elvárás gyakorlatilag teljesíthetetlen a legtöbb európai kormány számára, amelyek jelezték is, hogy az Unió és a nemzeti gazdaságok jelenlegi helyzete nem bír el egy ilyen erőfeszítést.
Egy hipotetikus forgatókönyv szerint, ha Moszkva megtámadja őket, Trump „bátorítani fogja” Oroszországot, „hogy azt tegyen, amit csak akar”. Ez alól a NATO keleti szárnya számít némileg kivételnek, élén Lengyelországgal. Ezek a tagországok közvetlen célpontjai lennének egy esetleges orosz eszkalációnak, ezért Varsó védelmi költségvetés már elérte a GDP 3,9%-át, és a balti államok is törekednek szuverén haderejük jelentős erősítésére. Litvánia, Észtország és Lettország is átlépte már a bűvös 2 százalékot.
Litvánia védelmi minisztere, Dovilė Šakalienė asszony például büszkén jelentette, hogy országa megalapította első teljes felszereltségű szárazföldi hadosztályát, amivel nem minden nyugati hatalom büszkélkedhet.
Eközben a nyugat-európai hatalmak erős elmaradásban vannak, és továbbra is tény, hogy az Egyesült Államok többet fordít védelmi célokra, mint európai partnerei együttvéve. Az amerikai nyomást érzékeli Mark Rutte NATO-főtitkár is, aki újra megerősítette, hogy az európai tagoknak növelniük kell védelmi ráfordításaikat.
„Muszáj lesz többet költenünk a védelmünkre… be kell látnunk, hogy az egy évtizede kitűzött 2 százalékos cél ma már nem elég. Az orosz fenyegetés távolinak tűnhet, de nem az […] és a partvonalat orosz hajók, és nagy hatótávolságú bombázók fenyegetik” – mondta a főtitkár.
A katonai elemzők szerint a hagyományos fegyverkezés mellett extrém módon megnövelheti a kiadásokat a hibrid hadviselés elleni védekezés, amibe a kibertámadások, a tengeri kábelek szaggatása vagy a dezinformációs kampányok is egyre nagyobb szerepet játszanak, ami újabb többletköltségeket zúdít a védelmi szervezet nyakába.
Mindezeket tetézi az a terjedő nyugtalanság, hogy ígéretével szemben Donald Trump nem lesz képes gyors békét teremteni az ukrajnai háborúban, ami megint csak a fokozott további költségek felé mutat a NATO terhére.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás