2024 is eredményes év volt a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány számára
Hatékony évet zárt a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány 2024-ben. A támogatási programokról, az alapítvány tevékenységéről, valamint a jövőbeli tervekről Gulácsy Géza igazgató adott évértékelő interjút.
– A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány fennállása óta töretlenül szolgálja a kárpátaljai magyarság fennmaradásának elősegítését. Az alapítvány igazgatójaként hogyan tekint vissza az elmúlt 14 éves munkára?
– Általában ötévente szoktuk összesíteni az alapítványi tevékenységet, így ez a jövő esztendő feladata lesz, azonban úgy gondolom, hogy az eddig befogadott több mint 552 ezer pályázat kezelése alapvetően eredményesnek tekinthető.
– Az elhúzódó háború mindenre hatással van. Hogyan zárta az elmúlt évet az alapítvány?
– Az elmúlt évben az alapítvány a háborús helyzet ellenére is folyamatosan működött, és sikerült minden programot a terveknek megfelelően lebonyolítani. Bár a kifizetések banki kezelésével kapcsolatban számos probléma akadt, végül is valamennyi jogosult pályázónk megkapta a támogatást. Összesen 30 569 pályázatot fogadtunk be 2024-ben. Ebből 17 363 oktatási-nevelési támogatás, 4647 oktatási dolgozók támogatása, 4023 gyermekétkeztetési támogatás, 2016 egészségügyi dolgozók támogatása iránti pályázat volt.
– Hozott-e változásokat a 2024-es év a támogatási programok tekintetében?
– 2024-ben nagyobbára nem történt lényegi változás, ugyanazokat a programokat hirdettük meg, mint 2023-ban. Az oktatási-nevelési pályázat lebonyolítása azonban új rendszerben történt, ugyanis az a Rákóczi Szövetségen keresztül zajlott. A pályázatokat az alapítványi irodákon keresztül vagy személyesen lehetett benyújtani az elektronikus rendszerbe. Ez az újítás azonban megmutatta, hogy a magyar szülők többsége még nincs felkészülve az egyéni elektronikus pályázásra. Az egyénileg benyújtott pályázatok 72%-a hibásnak bizonyult, s ezeket a későbbiekben kellett kijavítani. Ebben az évben tovább folytattuk a KMKSZ által meghirdetett, súlyos betegeket érintő egészségügyi támogatási rendszer kezelését is.
– A támogató részéről milyen adókötelezettségekkel jár a támogatás? Hogyan valósul meg ez a gyakorlatban?
– A támogatás után esedékes adókat az alapítvány a törvények szerint köteles befizetni. Ez ebben az évben is megtörtént, és több tíz millió hrivnya összeget tett ki. Ennek az összegnek a 60%-a az alapítványi fiókokon keresztül a helyi önkormányzatokhoz jutott.
– Milyen tervekkel tekintenek a következő évre?
– A körülményekből kifolyólag alapvető célunk, hogy megőrizhessük a támogatási rendszert legalább jelenlegi formájában. Erre van esély, hiszen a magyarországi vezetőktől olyan ígéretet kaptunk, hogy továbbra is biztosítani fogják az eddigi támogatások folytatásának lehetőségét. A rendszer további bővítésére csak a háború lezárulta után mutatkozik esély.
CsA
(Kárpátalja)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás