Hatékony évet zárt a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány 2024-ben. A támogatási programokról, az alapítvány tevékenységéről, valamint a jövőbeli tervekről Gulácsy Géza igazgató adott évértékelő interjút.
– A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány fennállása óta töretlenül szolgálja a kárpátaljai magyarság fennmaradásának elősegítését. Az alapítvány igazgatójaként hogyan tekint vissza az elmúlt 14 éves munkára?
– Általában ötévente szoktuk összesíteni az alapítványi tevékenységet, így ez a jövő esztendő feladata lesz, azonban úgy gondolom, hogy az eddig befogadott több mint 552 ezer pályázat kezelése alapvetően eredményesnek tekinthető.
– Az elhúzódó háború mindenre hatással van. Hogyan zárta az elmúlt évet az alapítvány?
– Az elmúlt évben az alapítvány a háborús helyzet ellenére is folyamatosan működött, és sikerült minden programot a terveknek megfelelően lebonyolítani. Bár a kifizetések banki kezelésével kapcsolatban számos probléma akadt, végül is valamennyi jogosult pályázónk megkapta a támogatást. Összesen 30 569 pályázatot fogadtunk be 2024-ben. Ebből 17 363 oktatási-nevelési támogatás, 4647 oktatási dolgozók támogatása, 4023 gyermekétkeztetési támogatás, 2016 egészségügyi dolgozók támogatása iránti pályázat volt.
– Hozott-e változásokat a 2024-es év a támogatási programok tekintetében?
– 2024-ben nagyobbára nem történt lényegi változás, ugyanazokat a programokat hirdettük meg, mint 2023-ban. Az oktatási-nevelési pályázat lebonyolítása azonban új rendszerben történt, ugyanis az a Rákóczi Szövetségen keresztül zajlott. A pályázatokat az alapítványi irodákon keresztül vagy személyesen lehetett benyújtani az elektronikus rendszerbe. Ez az újítás azonban megmutatta, hogy a magyar szülők többsége még nincs felkészülve az egyéni elektronikus pályázásra. Az egyénileg benyújtott pályázatok 72%-a hibásnak bizonyult, s ezeket a későbbiekben kellett kijavítani. Ebben az évben tovább folytattuk a KMKSZ által meghirdetett, súlyos betegeket érintő egészségügyi támogatási rendszer kezelését is.
– A támogató részéről milyen adókötelezettségekkel jár a támogatás? Hogyan valósul meg ez a gyakorlatban?
– A támogatás után esedékes adókat az alapítvány a törvények szerint köteles befizetni. Ez ebben az évben is megtörtént, és több tíz millió hrivnya összeget tett ki. Ennek az összegnek a 60%-a az alapítványi fiókokon keresztül a helyi önkormányzatokhoz jutott.
– Milyen tervekkel tekintenek a következő évre?
– A körülményekből kifolyólag alapvető célunk, hogy megőrizhessük a támogatási rendszert legalább jelenlegi formájában. Erre van esély, hiszen a magyarországi vezetőktől olyan ígéretet kaptunk, hogy továbbra is biztosítani fogják az eddigi támogatások folytatásának lehetőségét. A rendszer további bővítésére csak a háború lezárulta után mutatkozik esély.
A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány 2019. évi tevékenységéről – amely közel 39 ezer pályázatot fogadott be – adott évértékelő interjút a Kárpátalja hetilapnak Gulácsy Géza, az Alapítvány igazgatója.
– A „KMKSZ”
Jótékonysági Alapítvány igazgatójaként mit emelne ki a 2019-es
évre vonatkozóan?
– Az Alapítvány
2010 végén kezdte meg működését. Egészében e kilenc év alatt
több mint 380 ezer pályázatot fogadott be, s az elmúlt évekhez
hasonlóan, minden támogatási rendszer vonatkozásában elvégezte
a ráruházott feladatokat. Ilyen értelemben változás nem történt.
Néhány fontos módosítás azonban igen. Egykörössé vált az
oktatási intézmények dolgozóinak pályázata, illetve a
gyermekétkeztetési pályázat is. Ez egyrészt technikailag
egyszerűbbé tette a pályázatok kezelését, másrészt
lecsökkentette a befogadandó pályázatok számát. Ugyancsak
csökkentette a pályázatok számát, hogy ebben az évben a
vízumkötelezettség megszűnése folytán már 1000 alá csökkent
a kapcsolattartási támogatás iránti igénylések száma.
Mindemellett ez évben közel 39 ezer pályázatot fogadtunk be, s
több mint 2,9 milliárd forintnyi támogatást továbbítottunk a
pályázóknak. Néhány számot, ha mondhatunk: közel 22 ezer
oktatási-nevelési támogatást, több mint 6,8 ezer
gyermekétkeztetési támogatást, több mint 5 ezer oktatási és
közel két és fél ezer egészségügyi, illetve mintegy ezer
kulturális intézményi dolgozó támogatását, s mintegy másfél
ezer egyéb támogatást kezeltünk.
Ugyancsak változást
jelentett, hogy ebben az évben sikerült bekapcsolnunk a pályázati
rendszerbe a közgyűjteményi dolgozókat, s a kulturális,
művészeti intézmények kisegítő munkatársait. Sajnos, jogi
akadályok miatt ebben az évben nem sikerült kiterjesztenünk a
pályázási lehetőséget a sportiskolák dolgozóira, illetve a
nyugdíjas pedagógusokra, egészségügyi dolgozókra stb. Egészében
11 pályázati rendszert működtettünk az idén, illetve
tranzittevékenységként az ungvári konzulátussal közösen
elősegítettük a szolyvai gyermekotthonban, a szürtei és a
szernyei iskolában történő beruházásokat is. S nem
feledkezhetünk meg arról a több mint 260 intézményről,
szervezetről sem, amelyek pályázatait is alapítványunk kezelte.
– Mennyiben volt
változás a támogatásokra folyósított összegek tekintetében az
elmúlt évekhez képest?
– E tekintetben
jelentős változás az oktatási, egészségügyi, kulturális
intézmények dolgozóinak vonatkozásában történt, hiszen az erre
a célra szánt keretösszeg megduplázódott. A magyar tannyelvű
oktatási intézmények dolgozói egészében véve több mint 1,5
milliárd, az egészségügyi dolgozók több mint félmilliárdnyi,
a kulturális, művészeti intézmények dolgozói közel 150 millió
forintnyi támogatásban részesültek. A többi támogatás nagysága
nem változott. E helyen meg kell említenünk, hogy a pályázók
által kézhez kapott összeg nagyságát sajnos negatívan érintette
az euró–forint, illetve a forint–hrivnya rendkívül kedvezőtlen
árfolyama.
– Számos
alkalommal teszik fel a kérdést a magyarországi támogatás
Ukrajnában történő adózását illetően. A támogató részéről
milyen adókötelezettségekkel jár a támogatás?
– Alapítványunk
pénzkezelése az ukrán törvényeknek megfelelően történik. Azaz
minden egyes támogatási összeg után, amely meghaladja az
adómentes értéket, ki kell fizetnünk az adót. Ezt az Alapítvány
köteles kifizetni a pályázók helyett úgy, hogy figyelembe veszi
a különböző támogatási rendszereken keresztül kapott összes
támogatást. Tehát ha például egy egészségügyi dolgozó az
egészségügyi támogatáson kívül gyermekétkeztetésre vagy
vízumtámogatásra is pályázott, akkor azok összes adó alá eső
részét figyelembe kell vennünk. Ezért azután előfordulhat, hogy
két azonos kategóriájú pályázó némileg eltérő összeget kap
kézhez. Természetesen a pályázó bankkártyájára érkező
összeget semmiféle további adó nem terheli.
Ebben az évben a
megnövekedett támogatási összegek okán mintegy 30 millió
hrivnya adót fizettünk be az Alapítvány területi részlegein
keresztül. Ennek 60%-a Beregszász város (1,1 millió), valamint az
Ungvári (4,8 millió), a Munkácsi (1,9 millió) és a Beregszászi
(8,5 millió) járás költségvetését gyarapította.
– 2019 végén a
már meglévő 10 pályázati kiírás mellett az Alapítvány
meghirdetett egy vidékünkön újkeletű programot, amely a
kárpátaljai magyarság digitális felzárkóztatására irányul.
Sikeresnek mondható az újonnan meghirdetett lehetőség?
– Valóban,
hosszas egyeztetés után sikerült elindítanunk egy új programot,
amelynek célja, hogy a kárpátaljai magyar családok szélessávú,
tehát gyors internetkapcsolathoz juthassanak. Ezen keresztül már
televíziós csatornák is továbbíthatók. Nem titkolt szándékunk
volt ezzel az is, hogy az internetes lehetőségek bővítésén
túlmenően az ukrajnai televízióadások, többek között a TV21
Ungvár csatorna vételi lehetőségeit is javítsuk a magyarlakta
vidékeken, illetve hogy elősegítsük a digitális optikai
kábelhálózatok kiépülését is. Nagyon rövid idő állt csak
rendelkezésünkre, így 730 család esetében tudtunk ilyen
támogatást nyújtani, amelynek keretében az üvegszálas optikai
kábelhálózatba való bekötést és két hónapi előfizetést
biztosítottunk.
Nem ez az első
akciónk a digitális felzárkóztatás elősegítésével
kapcsolatban, hiszen 2013–2014-ben a földfelszíni televíziózás
digitális átállásakor szintén lebonyolítottunk egy azt
elősegítő programot.
Amennyiben módunk
lesz rá, jövőre szeretnénk ezt a mostani pályázati lehetőséget
még nagyobb keretösszeggel és hosszabb határidővel meghirdetni,
illetve bekapcsolódni a magyar kormány által meghirdetett
digitális jóléti programba is.
– A jövőben
bízhat-e a kárpátaljai magyarság a támogatási programok
folytatásában, esetleg lesz-e változás?
– Ennek
biztosítéka alapvetően a magyar kormány szándéka, amit már
több ízben is kinyilvánított, és Magyarország gazdasági
teherbíró képessége, ami az utóbbi időben megerősödött.
Ezért úgy vélem, hogy a kárpátaljai magyarság ezután is
számíthat a programok folytatására. Természetesen mi a magunk
részéről továbbra is kezdeményezni fogjuk ezeknek a programoknak
a folytatását és bővítését, s alapítványunk munkatársai
továbbra is mindent meg fognak tenni a programok sikeres
lebonyolítása érdekében. Bízunk benne, hogy az anyaország
kinyilvánított szándékainak megfelelően továbbra is elősegíti
majd a kárpátaljai magyarság szülőföldön való boldogulását.
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…