Végső szakaszába jutott az Ukrajna és Nagy-Britannia közötti, száz évre szóló megállapodás – Elnöki Hivatal

Végső szakaszába jutott az Ukrajna és Nagy-Britannia közötti, száz évre szóló megállapodás – Elnöki Hivatal

08:30 Január 4, 2025

Politika 600 2 хвилини

Українська

Ukrajna és Nagy-Britannia tárgyalásokat folytat a száz évre szóló megállapodás megkötéséről, a dokumentumtervezet jóváhagyása a végső szakaszban van – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál az Elnöki Hivatal sajtószolgálatára hivatkozva.

A jelentés szerint az Elnöki Hivatal megjegyezte, hogy a száz éves megállapodásról szóló tárgyalások ötödik fordulójára került sor Ukrajna és Nagy-Britannia között. A tárgyalások a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Keir Starmer brit miniszterelnök által tavaly december 23-án kötött megállapodások kidolgozása keretében zajlottak. „A dokumentumtervezet elfogadása a végső szakaszban van” – tette hozzá a hivatal.

A tárgyalások során Ihor Zsovkva, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője hangsúlyozta, hogy Ukrajna hálás Nagy-Britanniának, amiért vezető szerepet vállalt Ukrajna támogatásában. „Együttműködésünk történelmi eseménye lesz az új alapszerződés megkötése államaink között. Ez ismét bizonyítja, hogy Nagy-Britannia Ukrajna megbízható barátja és partnere volt, van és lesz” – mutatott rá az elnöki hivatali vezetőhelyettes.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei