Az USA segítene a magdeburgi támadás körülményeinek vizsgálatában
Az Egyesült Államok felajánlja segítségét a magdeburgi támadás körülményeinek vizsgálatához ‒ közölte a washingtoni külügyminisztérium szóvivője péntek éjszaka.
Matthew Miller közleményében az Egyesült Államok nevében szolidaritását fejezte ki Németország felé, valamint részvétet nyilvánított az áldozatok családjainak. „Németország, az egyik legszorosabb partnerünk és legerősebb szövetségesünk mellett állunk ma, valamint a következő hetekben is” – olvasható a hivatalos nyilatkozatban.
Élesen bírálta a német kormányt a támadás kapcsán Elon Musk milliárdos üzletember, a következő amerikai adminisztráció kormányzati hatékonyságért felelős kijelölt társminisztere. A vállalkozó közösségi oldalán Olaf Scholz német kancellár azonnali lemondását sürgette, inkompetensnek nevezve őt.
Elon Musk pénteken, néhány órával a magdeburgi cselekmény előtt, szintén közösségi oldalán biztosította támogatásáról a februári előrehozott választásokra készülő Alternatíva Németországért (AfD) pártot, amelyről úgy fogalmazott, hogy „csak az AfD lehet képes megmenteni Németországot”. Egy másik bejegyzésben pedig azt írta, hogy AfD politikája teljesen megegyezik az amerikai Demokrata Párt politikájával abban az időben, amikor Barack Obama korábbi elnök 2009-ben hivatalba lépett. „Nem gondolom, hogy lenne bármi különbség” – fogalmazott.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás