Trump is folytatni fogja Ukrajna katonai támogatást

Trump is folytatni fogja Ukrajna katonai támogatást

15:09 December 21, 2024

Politika 328 2 хвилини

Українська

Donald Trump csapata európai tisztviselőknek elmondta, a leendő amerikai elnök a GDP 5 százalékára rúgó éves katonai költést várna el a NATO-tagállamoktól, ugyanakkor továbbra is fegyverekkel támogatná Ukrajnát – írja a Financial Times.

A lap forrásai szerint Donald Trump legközelebbi külpolitikai tanácsadói e hónapban megosztották a megválasztott amerikai elnök szándékait a NATO-val és Ukrajna támogatásával kapcsolatban.

Három, a tárgyalásokat ismerő forrás arról számolt be, hogy Trump beiktatása után is fenn akarja tartani Ukrajna katonai támogatását.

Két forrás szerint a leendő elnök 2 százalékról 5 százalékra akarja emelni a NATO-tagországok GDP-arányosan kötelezően a védelemre költendő kiadásait. A jelenlegi 2 százalékos célt az idén 32 tagállamból 23 teljesíti. Még a GDP-arányosan magasan legtöbbet költő Lengyelország sem érte el az 5 százalékot.

Az egyik forrás szerint Trump beérné 3,5 százalékkal is, ezért cserébe kedvezőbb kereskedelmi feltételekben állapodna meg az ezt teljesítő tagállamokkal.

Olaf Scholz német kancellár csütörtökön telefonon beszélt a megválasztott amerikai elnökkel, majd ezt követően azt mondta, egészen bizonyos abban, hogy Amerika és Európa folytatja Ukrajna támogatását.

Források szerint bár Trump továbbra is úgy véli, hogy Ukrajnának soha nem szabadna NATO-tagságot adni, és a konfliktus azonnali befejezését akarja, ugyanakkor úgy gondolja, hogy

A fegyverek további szállítása egy tűzszünet után biztosítaná azt, hogy „a béke az erőn keresztül” valósuljon meg.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei