Összeveszett Trudeau-val, lemondott a kanadai kormányfő helyettese
Váratlanul benyújtotta lemondását hétfőn Chrystia Freeland kanadai pénzügyminiszter; a politikusnő, aki egyben a kormányfő-helyettesi tisztséget is ellátta, Justin Trudeau miniszterelnökkel kialakult nézeteltérésekkel indokolta döntését.
Freeland, aki Trudeau egyik legközelibb szövetségesének számít, mindössze órákkal azt megelőzően nyújtotta be lemondását, hogy a parlamentben bemutatta volna a tavaszi gazdasági jelentést, amely várhatóan tartalmazta volna azt is, hogy az ország liberális kormányzata a tervezettnél nagyobb költségvetési hiányt halmozott fel.
„Az utóbbi hetekben Ön és én vitába keveredtünk arról, hogy mi a legjobb út Kanada számára” – hangsúlyozta Freeland a miniszterelnöknek címzett üzenetében, amelyet az X-en közzétett. A kanadai sajtó szerint a viszály a kormány által javasolt ideiglenes adócsökkentésekkel és egyéb kiadási javaslatokkal áll összefüggésben.
„Pénteken Ön azt mondta nekem, nem akarja, hogy pénzügyminiszterként szolgáljak tovább, hanem más kormányzati posztot ajánlott fel a kabineten belül” – írta Freeland. „Átgondolva arra jutottam, hogy az egyedüli őszinte és járható út számomra, ha lemondok a kormányzati tisztségemről” – tette hozzá.
Trudeau hivatala egyelőre nem reagált megkeresésekre. Freeland egyik lehetséges utódjaként Mark Carney-t, a kanadai nemzeti bank volt kormányzóját tartják nyilván, aki jelenleg gazdasági szakértőként szolgál Trudeau mellett. Ugyanakkor a szokásjognak megfelelően képviselői helyet kell szereznie a kanadai parlamentben.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás