Zelenszkij Magyarországra látogat

Zelenszkij Magyarországra látogat

09:16 November 7, 2024

Politika 453 2 хвилини

Українська

Volodimir Zelenszkij elnök is részt vesz november 7-én az Európai Politikai Közösség magyarországi csúcstalálkozóján, ahol a vezetők megvitatják az európai biztonsági kihívásokat az Oroszországgal folyó háború közepette – közölte november 6-án este tartott beszédében.

„Budapesten leszek, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek és Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének meghívására jelen legyek az Európai Politikai Közösség tanácskozásán” – mondta szerdán az ukrán elnök.

Az Európai Politikai Közösség ötödik ülésén az európai kontinens országainak vezetői Budapesten találkoznak. Megbeszélést folytatnak majd az Európa előtt álló biztonsági kihívásokról, többek között Oroszország Ukrajna elleni háborújáról és a Közel-Keleten zajló eszkalációról, az illegális migrációról, valamint a gazdasági biztonsággal kapcsolatos kérdésekről, továbbá az energia, a közlekedés, az informatika és a globális kereskedelem tekintetében megvitatják a konnektivitás témakörét is.

A tanácskozásra 47 ország állam-, illetve kormányfője és jelentős nemzetközi szervezetek vezetői kaptak meghívást – olvasható az Európai Tanács honlapján.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei