Rutte nyilatkozott az észak-koreai csapatok ukrajnai hadba küldésével kapcsolatos információkról

Rutte nyilatkozott az észak-koreai csapatok ukrajnai hadba küldésével kapcsolatos információkról

08:35 Október 22, 2024

Politika 174 2 хвилини

Українська

Jelentős eszkaláció lenne, ha Észak-Korea csapatokat küldene az Oroszország melletti harcra Ukrajnába – jelentette ki a NATO-főtitkár az X közösségi oldalon közzétett üzenetében hétfőn.

Mark Rutte X-bejegyzésében tájékoztatott: beszélt Jun Szogjol dél-koreai elnökkel a NATO és Dél-Korea között fennálló szoros partnerségéről, a védelmiipari együttműködésről, valamint az euro-atlanti és az indo-csendes-óceáni térség egymáshoz kapcsolódó biztonságáról – írja az mti.

„Jelentős eszkalációt jelentene, ha Észak-Korea csapatokat küldene az Oroszország melletti harcra Ukrajnába” – tette hozzá bejegyzésében a NATO-főtitkár.

Jun Szogjol hivatalának pénteken kiadott közleménye szerint az ukrajnai háborúban Moszkva oldalán bevetni szánt észak-koreai katonák nagy valószínűséggel már Oroszországban állomásoznak, Szöul pedig minden rendelkezésére álló eszközzel reagálni fog az orosz-észak-koreai katonai együttműködés újabb fejleményeire.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön közölte, hogy hírszerzési jelentések szerint Észak-Korea mintegy tízezer katonát képez ki Oroszország támogatására az ukrajnai háborúban, és noha ezen erőik Oroszországba szállítása még nem történt meg, már jelen van bizonyos számú észak-koreai taktikai személyzet az oroszok által megszállt ukrán területen.

Mark Rutte szerdai közlése szerint a katonai szövetségnek egyelőre nincs bizonyítéka arra, hogy észak-koreai katonák részt vennének az ukrajnai harcokban.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő korábban „újabb álhírnek” nevezte az észak-koreai katonák oroszországi tartózkodásáról szóló híreket.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei