Borrellt aggasztja, hogy a németek csökkentenék az ukrajnai segélyeket

Borrellt aggasztja, hogy a németek csökkentenék az ukrajnai segélyeket

20:09 Augusztus 24, 2024

Politika 356 3 хвилини

Українська

Aggodalommal tölti el az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy Németország állítólag komolyan visszavágná az Ukrajnának szánt segélyeket. Josep Borrell, aki öt év után, ősszel távozik az EU diplomáciai karának éléről, a spanyolországi Santanderben tartott Quo Vadis, Europa? elnevezésű konferencián beszélt erről – írta meg a Baha.

Eddig Németország nyújtotta a második legtöbb katonai támogatást Ukrajnának az Egyesült Államok után, csak idén 7,5 milliárd euró értékben küldött segélyt a honvédőknek.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Christian Lindner német pénzügyminiszter még augusztus elején tájékoztatta európai kollégáit arról, hogy csak akkor támogat egy újabb katonai segélyt Ukrajnának, ha további forrásokat tudnak bevonni a finanszírozására. A kiszivárgott levél komoly felzúdulást keltett a német belpolitikában.

A Bundestag külügyi bizottságának elnöke, a szociáldemokrata Michael Roth úgy fogalmazott, hogy a lépés elhibázott, és Ukrajnának szüksége van Németország támogatására. Szerinte

a katonai segélyek jövőbeli finanszírozásáról szóló vitával Németország leplezetten kibújik a felelősség alól. A biztonságunkat nem tehetjük költségvetési megszorításoktól függővé.

A kormánypárti zöldek és az ellenzéki kereszténydemokraták is bírálták a döntést.

A felháborodás után a pénzügyminisztérium azzal is igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy „Németország szilárdan Ukrajna mellett áll, és Ukrajna legnagyobb európai támogatója anyagilag, gazdaságilag és katonailag”, és ez addig marad így, „ameddig szükséges” – idézte a tárcát a Financial Times.

Németország egy úgynevezett adósságféket épített az alkotmányába 2009-ben, ami azt jelenti, hogy egy költségvetési évben a hiány legfeljebb a bruttó hazai termék 0,35 százaléka lehet, hacsak nincs vészhelyzet. A kormány az utóbbi években hitelekből speciális különalapokat létesített a szabály kijátszására, ám az alkotmánybíróság idei döntésében ezt megtiltotta, így nem marad más, mint a megszorítás.

A német kormánykoalíció hónapok óta vitázik a költségvetésről. Lindner, a fiskálisan konzervatív Szabad Demokraták vezetője ragaszkodik ahhoz, hogy tartsák be a német alkotmánybíróság döntését.

Ha a romokban heverő koalíció nem talál megoldást a szűkös pénzügyi helyzetre, az állam működése veszélybe kerülhet.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei