Antonio Tajani olasz állampolgárságot adna az ukrajnai menekült gyerekeknek

Antonio Tajani olasz állampolgárságot adna az ukrajnai menekült gyerekeknek

16:13 Augusztus 22, 2024

Politika 463 4 хвилини

Українська

Antonio Tajani, Olaszország külügyminisztere és a Hajrá Olaszország jobbközép párt vezetője, javasolta, hogy az Olaszországban iskolába járó ukrajnai menekültgyerekek számára biztosítsanak olasz állampolgárságot. Ezt a véleményét a La Repubblica című napilap szerdai számában fejtette ki, miközben a külföldiek és bevándorlók állampolgárságáról folytatott vitához kapcsolódott.

Antonio Tajani elmondta, hogy az utóbbi két évben százhetvenezer ukrán érkezett az országba. Meglátása szerint az ő gyermekeiket lehetne olasz állampolgárságban részesíteni.

Antonio Tajani hangsúlyozta, hogy az Olaszországba családjával érkezett vagy ott született bevándorló gyerekek és fiatalok állampolgárságban való részesítése nem képzi részét a kormányprogramnak, és nem számít prioritásnak a Hajrá Olaszország, az Olasz Testvérek és a Liga szövetsége számára.

Ettől még minden pártnak lehet elképzelése a kérdésről – tette hozzá Antonio Tajani.

A miniszter azt kizárta, hogy az Olaszországban születetett bevándorló gyerekek automatikusan állampolgárságot kapjanak. Azt sem támogatja, hogy illegális bevándorlóként érkezett családok gyermekei részesüljenek állampolgárságban.

A Hajrá Olaszország politikusa szerint az egyetlen járható út az lehet, ha az olasz oktatási intézményekbe járó külföldi gyerekek állampolgárságban való részesítését mérlegelik (latinul ius scholae). Emlékeztetett, hogy azt még Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő vetette fel.

„Ébredjünk fel, a világ megváltozott, Olaszország készen áll a ius scholae-ra!” – jelentette ki Antonio Tajani. Úgy vélte, az számít „jó olasznak, aki hisz Olaszországban, ismeri, megvédi”. Hangsúlyozta, hogy egyre több külföldi származású fiatal szolgál az olasz fegyveres erőknél, vagy jeleskedik a sportéletben.

Antonio Tajani hozzátette: nem tartja elegendőnek az iskolába való beiratkozást, az olasz állampolgárság kérelmezéséhez, a diákoknak végig kell járni a kötelező oktatási ciklust.

Antonio Tajani megjegyezte, hogy a Hajrá Olaszország elképzelései semmilyen módon nem egyeznek a baloldali Demokrata Párt (PD) kezdeményezéseivel. A PD több törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentbe, melyeket a képviselőház őszi újraindulásával akar napirendre tűzni.

A PD képviselőházi frakcióvezető-helyettese, Paolo Ciani elmondta, állampolgárságot adnának azon bevándorló gyerekeknek és fiataloknak, akiknek szülei legalább hét éve folyamatosan Olaszországban élnek tartózkodási engedéllyel. Más esetekben azoknak a migráns gyerekeknek adhatnának állampolgárságot, akik végigjárják az első öt osztályt, vagy ha 12 éves koruk után érkeznek Olaszországba, akkor a hároméves felső tagozatot, esetleg a gimnáziumot, szakközépiskolát.

A jobboldali Olasz Testvérek (FdI) és a Liga elzárkózik minden javaslattól, ami a migránsok állampolgárságára vonatkozik. Tommaso Foti, az FdI képviselőházi frakcióvezetője hétfőn azt mondta, ha a baloldal nagyon akarta a migránsok állampolgárságát, miért nem cselekedett, amikor kormányon volt.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei