Önkormányzati választások kezdődtek Szerbiában

Önkormányzati választások kezdődtek Szerbiában

12:30 Június 2, 2024

Politika 505 3 хвилини

Megnyíltak a szavazóurnák vasárnap reggel 7 órakor Szerbiában, ahol önkormányzati választásokat tartanak azokon a településeken – főként a Vajdaságban – ahol nem volt december 17-én voksolás, valamint Belgrádban is.

Hatvanhat település új vezetését választják meg, továbbá a fővárosi közgyűlés új tagjait, ugyanis Belgrádban a december 17-i választás eredményeképpen egyik párt sem tudta megszerezni a kellő többséget, ezért ott új voksolást kellett kiírni.

A parlament elnöke erre a napra eredetileg csak Belgrádba írta ki a választást, de a baloldali ellenzék bojkottot jelentett be mindenhol, ha ugyanezen a napon nem lesz voksolás a többi önkormányzatban is.

Ezeken a helyeken csak júliusban vagy augusztusban kellett volna új helyi vezetést választani. Annak ellenére, hogy végül mindenhol elrendelték a szavazást június 2-ára, az ellenzék egy része továbbra is úgy véli: nincsenek meg a tisztességes és demokratikus választás feltételei, ezért nem indított listát.

A kormányzó Szerb Haladó Párt minél több pártot maga mellé állítva mindenhol igyekezett koalíciós listával indulni, de ekképpen tett az ellenzék azon része is, amely részt akart venni a megméretésen, így a legtöbb önkormányzatban csak 4-5 lista indul, de például Újvidéken és Belgrádban is 14.

Majdnem minden településen indítottak listát a helyi nemzeti kisebbségek. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), amelynek magyar riválisa nincs, 23 – zömmel magyarok lakta – településen állított önállóan listát, céljuk pedig a magyar vezetésű önkormányzatok megőrzése, illetve megerősítése.
A 6,6 milliós Szerbiában 184 442 magyar él.

A szavazásra jogosult szerbiai állampolgárok vasárnap 7 és 20 óra között voksolhatnak, az előzetes eredmények még aznap este várhatók.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei