Trump és Biden is reagált a korábbi amerikai elnök elítélésére

Trump és Biden is reagált a korábbi amerikai elnök elítélésére

15:10 Június 1, 2024

Politika 441 2 хвилини

Joe Biden amerikai elnök szerint az elődjével szemben hozott esküdtszéki ítélet azt erősíti meg, hogy senki nem áll a törvények felett.

A hivatalban lévő államfő helyi idő szerint pénteken a Fehér Házban kommentálta a Donald Trump ellen hozott elmarasztaló esküdtszéki döntést, és azt hangoztatta, hogy egy szövetségi tagállam által indított perről van szó, nem szövetségi ügyről. Úgy vélekedett, hogy az esküdtek körültekintő döntést hoztak. Donald Trumpnak pedig lehetősége lesz a fellebbezésre, ahogy bármely amerikai állampolgárnak.

Donald Trump pénteken New Yorkban újságírók előtt tartott beszédében fellebbezési szándékát hangoztatta.

Megismételte, hogy a bírót súlyosan elfogultnak tartja, és úgy vélekedett, hogy az ügy rajta felül áll.

Hozzátette, hajlandó bármit megtenni az „Egyesült Államok megmentése és alkotmányának megóvása érdekében”. Megfogalmazása szerint „elveszítjük az országunkat”.

A korábbi elnököt és nem hivatalos republikánus elnökjelöltet a New Yorkban, üzleti iratok meghamisítása miatt indult büntetőperben mind a 34 vádpontban bűnösnek találta az esküdtszék.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei