Kompromisszum a NATO érdekében: mit tud megváltoztatni Zelenszkij és Orbán találkozója

A Kijev és Budapest közötti összetűzés, amely Ukrajna új oktatási törvényének elfogadásával kezdődött, két év alatt igen összetett konfliktussá nőtt, amelynek az oktatási kérdés csak egy eleme.

A megoldásra irányuló próbálkozások semmivel sem végződtek, azt a látszatot keltve, hogy a Felek olyan zsákutcába kerültek, amelyből nincs kiút. Ezt az érzést erősítik a két ország kapcsolatában rendszeresen fellángoló viták is.

Ugyanakkor Kijev és Budapest részére szinte véletlenül – Szilveszter éjszakáján – adódott lehetőség arra, hogy megértsék egymást.

Üdvözlet Orbánnak

Volodimir Zelenszkij újévi köszöntője sokakat mélyen érintett. Úgy tűnik, ezek között volt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is. 

Míg a beszéd Ukrajnában éles vitákat gerjesztett, Budapesten azt úgy értékelték, mint a Bankovaja „jószomszédi kapcsolatok helyreállítása” érdekében tett gesztusát. Ehhez elég volt egy Volodimir Zelenszkij által magyar nyelven elmondott rövid frázis. (Emlékeztetőül: Zelenszkij a „Ki vagyok én?” kérdésre adott egyik válasza magyar nyelven hangzott el és azt jelentette: „Beregszászi lakos vagyok, aki őrzi az anyanyelvét”.)

Ennek következtében már a január 1-jei munkaszüneti napon Szijjártó Péter, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának (sic!) vezetője a következő bejelentéssel reagált:

„Fontos és szép gesztusnak tartjuk, hogy Ukrajna elnöke újévi köszöntőjében magyarul szólalt meg. Reméljük, hogy szavai rövid időn belül tettekkel is alá lesznek támasztva, és az ukrán parlament módosítja az oktatásról és a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényt, visszaadva a kárpátaljai magyarok korábban elvett jogait.

A magyar kormány készen áll a legmagasabb szintű párbeszédre és arra, hogy a jövőben minden segítséget megadjon Ukrajna gyors fejlődésének elősegítéséhez.”

Az azonnali reakció, ráadásul e szokatlanul bókoló stílusban Szijjártó Péter részéről már önmagában egy sokatmondó gesztus, mivel éppen a magyar külügyminisztérium vezetője (nem mellékesen, az egyik Orbánhoz legközelebb álló politikus) az, aki gyakorlatilag 2017 szeptembere óta vezeti az Ukrajna elleni diplomáciai háborút. 

Az utóbbi években tőle minden adandó alkalommal Kijev „magyarellenes politikáját” bíráló hangzatos nyilatkozatokat és vádakat hallhatunk. Zelenszkijnek szóló újévi válaszában azonban Szijjártó semmi ehhez hasonlót nem mondott. 

A miniszter szavai, sajnos, az ünnepek miatt nem jutottak el az ukrán információs térbe.

Ennek okán január 9-én a pulpitusra személyesen Orbán Viktor állt ki, aki direkten fogalmazott: ahhoz, hogy megváltozzon a kapcsolat Ukrajnával, találkoznia kell Zelenszkijjel.

Gesztusok helyett káosz

Zelenszkij elnökké választása óta Orbán nem titkolta, hogy komoly reményeket fűz hozzá, és – véleménye szerint – több gesztust is tett annak érdekében, hogy magára vonja az ukrán elnök figyelmét.

Így májusban Áder János, Magyarország elnöke elutazott Volodimir Zelenszkij beiktatási ünnepségére.

Július elején pedig Szijjártó Péter jelent meg Torontóban az ukrán reformokról szóló konferencián, ahol Zelenszkijt „Budapest új reményének” nevezte és 50 millió eurós hitelt ígért Ukrajnának – természetesen cserébe azért, hogy a kárpátaljai magyarokat megszabadítsák az oktatási és a nyelvtörvény miatt rájuk nehezedő korlátozásoktól.

Orbánt ekkor érte az új hatalom első kiábrándító lépése.

Kölcsönösséget azonban Torontóban nem tapasztalt. Sőt, Szijjártó szavainak apropóján a kijevi magyar nagykövetet behívták a Külügyminisztériumba.

Mindebből ítélve, Zelenszkij csapatában, ha törekedtek is a Magyarországgal történő gyors megegyezésre, azt az elnök nemzetközi porondon elért egyik első győzelmeként elkönyvelendő, nem álltak készen arra, hogy a nyelvtörvény és az oktatási törvény sarkalatos normáit megváltoztassák.

Ez pedig elvi szinten állt ellentétben Budapest várakozásaival.

A továbbiakban mindkét ország „gesztusai” kaotikussá váltak: a békülésre irányuló lépések váltották egymást ellenséges cselekményekkel.

Az események csúcspontját a szélsőségesen brutális választási kampány jelentette Kárpátalján, amely nem csak képviselet nélkül hagyta a magyar nemzeti kisebbséget az új parlamentben, de majdnem egy magas rangú magyar politikus Ukrajnába történő beutazásának megtiltásával végződött. Jelen sorok írójának információi szerint júliusban Ukrajna azt tervezte, hogy látványosan visszafordítja a határról vagy Szijjártó minisztert, vagy Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökség vezetőjét. Végül azonban Kijev lemondott erről a szándékáról.

Bármi is történt, a parlamenti választásokat követően ellenséges és olyan nyilatkozatok időszaka következett, amelyek szerint Ukrajnában tovább folytatódik a magyarellenes politika.

Ősszel Magyarország részéről ismét történtek lépések a megbékélés irányába, ugyanakkor minden ilyen lépést egyidejű ukránellenes cselekmények szakítottak meg.

Látványos példája ennek az a történet, ahogyan Budapest blokkolta az Ukrajna-NATO bizottság határozatát Stoltenberg kijevi látogatása során, amit ráadásul még a Budapesten Vlagyimir Putyin látogatása idején szervezett Eurázsiai Fórumon is bejelentettek. Ugyanakkor, ahogy az orosz vezető elhagyta Magyarországot, Orbánnál visszavonták a nyilatkozat vétóját.

Ukrajna cselekményei időnként szintén furcsák voltak: ezek közé sorolhatjuk Magyarország nagykövetének behívását a Külügyminisztériumba olyan kijelentésekért, amelyeket meg sem tett.

Így mindkét félnek megvan az oka arra, hogy megsértődjön a másik fél lépéseire. 

Teljesen érthető volt Kijev felháborodása azt követően, hogy Magyar Levente, a Külügyminisztérium képviselője egy szintre helyezte az Ukrajnával fennálló vitát a Krím annexiójával. Vagy Budapest dühe az SZBU Egán Ede Alap (amelyen keresztül a magyar kormány 2016 óta nyújt támogatásokat a kárpátaljai magyarok részére, és jelenleg ez a folyamat gyakorlatilag blokkolva van) ellen szeparatizmus finanszírozása címén indított meghökkentő és mesterséges ügyével kapcsolatban.

Nyilvánvaló, hogy ezen cselekmények mindegyike magyarázható és igazolható a nemzeti érdekekért történő kiállással.

Ugyanakkor a következmény az lett, hogy minden „baráti gesztus” a sértegetések mocsarába süllyedt. 

Eközben az ukrán társadalomban Magyarország stabilan ellenséges imázsra tett szert. A nemzetközi ügyek „Ukrán prizma” által meginterjúvolt szakértői az országot a második helyre tették az Ukrajna ellen ellenségesen viselkedő államok sorában. A többiektől elszakadva, közvetlenül Oroszország után.

Nem csak a nyelv, nem csak az oktatás

Orbán Viktornál a mai napig azt ismételgetik, hogy a magyarellenes politikát Ukrajnában Petro Porosenko elnök vezette be. 

A politikusok között láthatóan személyes konfliktus áll fenn. Orbán gyakran győzködte európai és amerikai partnereit arról, hogy ukrán kollégája nem szavahihető. Mint mondta, nem egyszer fordult elő, hogy mindenben megegyezett Porosenkóval, azonban Ukrajna továbbra is ennek az ellenkezőjét csinálta.

Hogy ezek a vádak mennyire konkrétak, csak feltételezni lehet, ugyanakkor mind ukrán, mind magyar oldalról többször is felhívták a figyelmet erre a személyes konfliktusra, mint a kapcsolatok lényeges tényezőjére.

Bár Porosenko már már közel nyolc hónapja nincs hatalmon, a problémák mégsem tűntek el. Mi több, a kapcsolatok előrehaladása sajátos deja vu érzést kelt.

Az ok abban rejlik, hogy az ukrán-magyar kapcsolatok válsága sokkal tágabb, mint az Orbán–Porosenko viszony. 

Ráadásul az oktatási törvény is csak egy kiindulópont volt, ürügy a konfliktusra.

Ellenkező esetben 2017 őszétől kezdve az ukrán–magyar kapcsolatok napirendjén nem jelent volna meg egy egész rakás problémás kérdés, amelyek akadályozták egymás megoldását. 

Íme, a teljesség igénye nélküli felsorolás:

• a magyar nemzeti kisebbség nyelvi jogai,
• a kettős állampolgárság, 
• Magyarország pénzügyi beavatkozása és annak befolyása Kárpátalján,
• a magyar közösség autonómiához (és annak milyenségéhez) való joga,
• az SZBU munkája, 
• a magyar nemzeti jelképek használata a közszférában, 
• magyar választókerület létrehozása, 
• Oroszország befolyása Budapest politikájára

.

A konfliktus valós okai

Miért „robbant” mindez egyszerre? 

Azért, mert mind Ukrajnában, mind Magyarországon sok minden változott az utóbbi időben.. 

Az első – a 2014 utáni változások Ukrajnában. 

Ez az a tényező, amelyre Magyarország általában nem fordít kellő figyelmet. Itt az ukrán államiság tényleges „újratöltéséről” van szó az orosz agresszió fényében, ami mélyreható változásokat hozott a társadalmi öntudatban és az állami intézményekben egyaránt. Az új körülmények következtében a Budapest számára megszokott egyes egyensúlyok és kölcsönhatási sémák egyszerűen már nem működnek (ide tartoznak a nyelvi kérdések is). Ezek megújítása egyértelmű lépésnek tűnt Kijev számára, ugyanakkor Budapestet váratlanul érte.

A második – változások Magyarországon.

2010 óta Orbán Viktor és pártja, a Fidesz, hatalmi monopóliummal rendelkezik Magyarországon, annak politikai és alkotmányos tájképét saját elvárásaiknak megfelelően szabták át. Orbán Viktor külpolitikájának alapköveként a konfliktusok felvállalását és az agresszivitást határozta meg, a külföldi magyarok védelmének régi stratégiáját pedig a kormány alkotmányos kötelezettségévé tette. 

Az elmúlt évek során ezt a robbanásveszélyes elegyet nem csak Ukrajna érezhette magán. 

A harmadik – az orosz befolyás.

A Közép-Kelet-Európai régió már régóta Oroszország agresszív ténykedésének befolyása alatt áll, amely mesteri módon alkalmazza a hibrid speciális műveletek gyakorlatát, különösen etnikai témákban.

2014-től kezdődően a Kreml mesterien készítette elő Ukrajnát és Magyarországot a konfliktusra (lásd a Jevropejszka Pravda „Ki áll Kárpátalja elszakadásának követelése mögött”), amióta pedig az lángra kapott, sikeresen táplálja azt. Latba vetik Kijev és Budapest véleményének manipulációját, új provokációkat és terrorcselekményeket eszközölnek, pl. a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székházának felrobbantása Ungváron (részletek „A kárpátaljai magyar szimbólumok és épületek megsemmisítésének krónikája”). 

Ze – kiút a zsákutcából

Mindemellett, a fentiek nem jelentik azt, hogy a rendszerszintű krízist Kijev és Budapest kapcsolataiban nem lehet megoldani. Ezt célszerű megpróbálni, mégpedig éppen most.

A magyar fél már nem egyszer célzott arra – most pedig közvetlenül ki is jelentette –, hogy Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij személyes találkozója mindent meg tud oldani. Miszerint a magyar vezető őszinte egyetértést szeretne elérni ukrán kollégájával és hisz a közöttük lévő „kémiában”.

A Jevropejszkaja Pravda információi szerint októberben Orbán Viktor már készen állt arra, hogy autóba – vagy helikopterre – üljön és elinduljon a Volodimir Zelenszkijjel való találkozóra. Budapesten úgy gondolták, hogy már ki is tűzték az időpontot… És csak menet közben derült ki, hogy „összekötőjük” nem rendelkezik kellő befolyással az ukrán vezetőre.

Azért van szó „összekötőről”, mert a találkozót a szokványos diplomáciai csatornák megkerülésével próbálták megszervezni, Rudy Giuliani stílusában. Mindegy, nem lett belőle semmi. 

Budapesten azonban nem adják fel a reményt.

A lehetőség a sikerre azonban valóban adott.

Orbán és Zelenszkij személyes kapcsolataiban teljes mértékben megjelenhet a „kémia”.

Először is, a vezetők között nincs személyes konfliktus, ami igazából akadályt jelentett Porosenko esetében. A párbeszédet tiszta lappal lehet kezdeni.

Másodsorban, Budapest a NATO-blokkolás megőrzését támogató érveinek nagy részét elvesztette.

Nem bizonyult képesnek arra, hogy megváltoztassa Ukrajna álláspontját.Az amerikai-magyar kapcsolatok felmelegítésében betöltendő szerepét már eljátszotta. Emellett a vétó fenntartása valós kárt okoz Magyarország imázsának, beleértve annak démonizálását Ukrajnában. 

Harmadsorban, mindkét oldal kezdi észrevenni, hogy Oroszország próbál meg közöttük konfliktust gerjeszteni. Bár Orbánnál ezt nyilvánosan nem mondják ki és folytatják a flörtölést Moszkvával a gazdasági osztalékok érdekében, de Budapesten kiválóan tisztában vannak Oroszország szerepével. Különösen a KMKSZ ungvári székházának felrobbantása után, amelynek elkövetői – mint később kiderült – Oroszország szimpatizánsai és ügynökei voltak.

Negyedsorban, Kijev és Budapest szembenállásuk ideje alatt végre elkezdték egymást jobban megérteni. Lassacskán kezd megvilágosodni, hogy Magyarország nem kívánja annektálni Kárpátalját, mint ahogyan azt Oroszország tette a Krímmel, Ukrajnának pedig nem célja a magyarok asszimilálása.

Ötödsorban, Ukrajna új vezetése készen áll bizonyos változtatásokra és reformokra a nemzeti kisebbségek státuszát és jogait illetően – ezek olyan témák, amelyek már régen fájó pontok Kijev kapcsolataiban nem csak Magyarországgal, de más szomszédokkal is, különösen Romániával. A kettős állampolgárság kérdése például, teljes mértékben lekerülhet a napirendről. 

Eközben Zelenszkij önálló, egységes többséggel rendelkezik a parlamentben és képes lesz végrehajtani a magyarokkal kötött megállapodásokat.

Hatodsorban, Ukrajna és Magyarország még a közöttük folyó politikai „háború” ellenére is növeli gazdasági együttműködését. A kétoldalú áruforgalom minden évben (!) nő, Ukrajnában pedig egészen sikeresen működnek a magyar vállalkozások. 

Ugyanakkor Zelenszkij és Orbán találkozása önmagában nem hozza el a „békét”.

Ahhoz, hogy ez a megbékélés kezdete legyen és ne hozzon újabb kiábrándulást – ahogyan az a 2016-os budapesti Orbán–Hrojszman, vagy a 2017-es máltai Orbán–Porosenko találkozó utáni időszak esetében történt – mindkét fél részéről további erőfeszítésekre van szükség. 

Olyan megállapodásokra van szükség, amelyeket a felek valóban teljesíteni fognak.

Mi több, csak a vezetők szándéka itt nem elég. A pozitív napirend összeállításához nem árt mindkét fél részéről olyan politikusok részvétele, akik nem hagytak maguk után rosszízű nyomot a nyelvi és oktatási vita során. Ilyen ügynökökké válhatnának például Várhelyi Olivér, az EU újonnan kinevezett bővítési biztosa és Dmitro Kuleba ukrán miniszterelnök-helyettes. És, bár Várhelyi formálisan független a magyar kormánytól, a tőle érkező jelzéseket minden kétséget kizáróan Magyarországtól is érkező jelzésekként fogják értelmezni.

A jó hír mindebben az, hogy Várhelyi – a jelen sorok írójának információi szerint – egyik első külföldi látogatásaként már január 23-24-én Kijevbe érkezik, ahogyan azt az Európai Bizottság már bejelentette. Apropó, egyik forrásunk szavai szerint a biztos találkozójának valószínűsége Zelenszkij elnökkel igen nagy.

Mit kell tenni?

Melyek lehetnek a konfliktusból való kilábalás első lépései? Jelen sorok írója a következő algoritmust javasolja:

1. közös lépés: 

Kijevnek és Budapestnek meg kell egyeznie arról, hogy nem tesznek egyoldalú lépéseket azon kérdésekben, amelyek akár hipotetikusan érintik a két országot, ehelyett gondosan egyeztetni kell azokat. 

• közös lépés: 

Kijev és Budapest közösen megvizsgálnak minden kétoldalú szerződést, egyezményt és ígéretet, nem pusztán óraegyeztetés céljából, de azért is, hogy megértsék, hogyan értelmezi mindkét fél az egyik vagy másik pontot, mire számíthat a másiktól és mi várható. Ennek zárt ajtók mögötti őszinte megbeszélésnek kell lennie, szakértők és azok bevonásával, akik a döntések tekintetében befolyással rendelkeznek. 

Kezdetnek jók lehetnek a kormányközi ukrán–magyar vegyesbizottságok, amelyek évek óta nem üléseznek.

• közös lépés: 

Kijevnek és Budapestnek kötelezettséget kell vállalnia egyfajta „házi feladat” elvégzésére.

Ukrajnának:

– Figyelembe kell vennie a nyelvtörvény Európai Uniós hivatalos nyelvek részében a Velencei Bizottság ajánlásait (változatlanul hagyva az orosz nyelvet érintő részeket);

– Végre rögzíteni kell a már régóta egyeztetett módosításokat az oktatási törvényben, kivonva a magániskolákat a 7. cikkely hatálya alól;

– Egyidejűleg meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy a magyarok (és ugyanígy a románok is) az oktatási reformot Ukrajnában ne asszimilációs próbálkozásként, hanem mint a gyermekek lehetőségeinek bővítéseként, integrációs felhívásként fogják fel. Az államnyelv oktatásának mennyisége és minősége kéz a kézben kell, hogy haladjon az oktatási nyelvválasztás szabadságának megőrzésével a nyelvek többségének esetében. A törvény ezt lehetővé teszi;

– Szinkronizálni kell a kormány minden szintjének cselekményeit magyar irányban annak érdekében, hogy pl. az SZBU cselekményei Kárpátalján ne legyenek ellentétesek a Volodimir Zelenszkij újévi beszédében elhangzottakkal;

– Mielőbb be kell fejezni a kettős állampolgárságról szóló törvény koncepciójának kidolgozásával kapcsolatos munkát, bevonva a magyar közösséget az annak tartalmával kapcsolatos párbeszédbe;

– Szakemberek, pénzügyek és stratégiai szempontból is rendbe kell tenni a kárpátaljai régiópolitikát, amely az utóbbi években politikai játékoktól, elhanyagoltságtól, alulfinanszírozottságtól és egyenlőtlen figyelemtől szenved Kijev részéről, Budapesttel ellentétben.

Magyarországnak:

– Le kell vennie a politikai szintű vétót az Ukrajna–NATO bizottság munkájáról azonnal, mihelyst Ukrajna megteszi a végleges módosításokat az oktatásról szóló törvényben a Velencei Bizottság ajánlásainak megfelelően. Budapest legutóbbi nyilatkozatai, melyek szerint a vétót a kisebbségek jogait érintő valamennyi törvény módosításáig fenntartja, nyilvánvalóan tévesek voltak, ezeket jobb egyszerűen „elfelejteni”; 

– Be kell szüntetni az Ukrajna elleni „diplomáciai háborút” az „etnikai szembenállásról” vagy a magyar nemzeti kisebbség elleni „precedens nélküli nyomásgyakorlásról” szóló, ezeket a krími jogsértésekkel egy szinten emlegető retorikával. Ezek a nyilatkozatok hamisak, ismétlésüket sok ukrán politikus és a társadalom fájón fogja fogadni;

– Fel kell hagynia az „ukrán kártya” kijátszásával a Moszkvával fennálló párbeszédben. A hivatalos Budapest szereti ismételgetni, hogy önálló külpolitikát folytat. Ideje, hogy ezt demonstrálja;

– Fel kell szabadítania a beregszászi elkerülő útra és a Munkács irányába vezető autóútra már megítélt 50 millió eurós hitelt;

– Le kell mondania a magyar nemzeti kisebbség bármely területi autonómiájának lehetőségéről, beleértve az önálló magyar választókörzetet és a decentralizációs reform támogatására kell koncentrálnia, amelyet már Kárpátalján is lehetővé tettek (már létre is jött az első magyar Önálló Területi Közösség).

Mindez csak egy rövid „roadmap”, a lehetségesek egyike, amely lehetővé tenné Ukrajna és Magyarország számára azt, hogy elkezdjenek kijönni a zsákutcából. 

Volodimir Zelenszkij és Orbán Viktor találkozója nem garantálja az áttörést, de lehetőséget biztosít arra.

Igazságtalan lenne, ha nem élnénk a lehetőséggel.

Szerző: Dmitro Tuzsanszkij,

a „Jevropejszka Pravda” részére