Zelenszkij: 48 órán belül hatalmas orosz légitámadás érheti Ukrajnát, az oroszok már előkészítették a rakétákat
Oroszország már előkészítette a rakétákat egy Ukrajna elleni újabb támadásra, ami akár 48 órán belül bekövetkezhet – jelentette ki pénteken Volodimir Zelenszkij elnök az esti videoüzenetében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök hangsúlyozta: „A hírszerzéstől és partnereinktől tudjuk, hogy az oroszok rakétákat készítettek elő egy újabb nagyszabású csapáshoz Ukrajna ellen. Ez a támadás akár ma is megtörténhet: az előzetes információk szerint 48 órán belül bekövetkezik.” Felszólított minden ukrajnai lakost, hogy védjék meg magukat, és ne hagyják figyelmen kívül a légiriadókat.

Az államfő megjegyezte, hogy Ukrajna megértést vár a partnereitől, és hozzátette, hogy az elsődleges prioritás, amiben segíthetik Kijevet, a légvédelem. „Minden megállapodást végre kell hajtani – haladéktalanul végre kell hajtani. Az ukrán Külügyminisztériumnak, minden diplomatának gyorsabban kell cselekednie, és Ukrajna szükségleteit hangosabban kell hallatni a világban, mert ezek valós szükségletek az élet védelmére” – hangsúlyozta.
Az államfő kijelentette, hogy a kulcsfontosságú partnerországok egyre inkább tudatában vannak annak, hogy mi történik valójában Ukrajnában, valamint Oroszország csapásaival és elhúzódó háborújával kapcsolatban.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás