Feloszlatja katonai szárnyát a szíriai HTS

Feloszlatja katonai szárnyát a szíriai HTS

17:08 December 18, 2024

Politika 195 4 хвилини

A Szíriában hatalomra került koalíciót vezető Hajat Tahrír as-Sám (HTS) radikális felkelőcsoport katonai vezetője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva kedden közölte, hogy „a következő szakasz” a fegyveres csoportok feloszlatása lesz, kezdve a sajátjával, hogy egy közös katonai intézmény részei legyenek.

Minden államban a katonai egységeket a katonai intézménybe kell integrálni – mondta Murhaf Abu Kaszra, mozgalmi nevén Abu Haszan al-Hamoui a Latakiában adott interjúban.

Hozzátette, hogy a HTS kezdeményezi elsőként a feloszlatást az ország általános érdekében.

A radikális iszlamista HTS vezette szövetség december 8-án került hatalomra egy villámoffenzíva eredményeképpen, amelynek során az ellenőrzése alá vonta Damaszkuszt és az ország nagy részét.

A katonai vezető kijelentette, hogy az új hatalom az ország északi részén található, fél-autonóm közigazgatás által irányított kurd területekre is ki kívánja terjeszteni a fennhatóságát.

A kurd nép a szíriai nép része […]. Szíriát nem osztjuk fel és nem lesznek szövetségi részek – szögezte le Murhaf Abu Kaszra.

Hozzátette, hogy a jelenleg a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) által ellenőrzött régiókat is integrálják az ország új közigazgatásába.

Az SDF ernyőszervezet, amelynek a fő ereje a kurd Népvédelmi Erők, az Egyesült Államok támogatja.

A HTS katonai vezetője egyben kérte az izraeli légicsapások és betörések leállítását, amely intenzívebbé váltak Bassár el-Aszad bukásával.

A HTS katonai vezetője egyszersmind felszólította a Nyugatot, hogy törölje a HTS-t és vezetőjét, Abu Mohammad al-Dzsolánit – valódi nevén Ahmad es-Saret – a terrorszervezetek listájáról.

A HTS-t az ENSZ, az Egyesült Államok és egyes európai országok terrorszervezetként tartják számon.

Ennek ellenére több küldöttség járt egymás után Damaszkuszban, hogy találkozzon az új szíriai vezetéssel, amely igyekszik meggyőzni tárgyalópartnereit, hogy képesek pacifikálni a polgárháború tizenhárom éve alatt megosztottá vált és lerombolt Szíriát.

Legutóbb német diplomaták utaztak Szíriába Tobias Tunkellel, Berlin közel-keleti megbízottjával az élükön, hogy az új átmeneti kormánnyal tárgyaljanak. A német küldöttség találkozott a Bassár el-Aszad elnököt a múlt héten megdöntő HTS képviselőivel. A német külügyminisztérium berlini közleménye szerint a tárgyaláson a politikai átmenet folyamatáról és a békés szíriai fejlődés érdekében a kisebbségek és a nők jogainak védelméről volt szó.

Mazlum Abdi, az SDF vezetője kedden „demilitarizált övezet” létrehozását javasolta az észak-szíriai Kobanéban, ahol harcok folynak a Törökország által támogatott milíciákkal.

Megerősítve az elkötelezettségünket a teljes tűzszünet elérésére Szíria egészében, bejelentjük a szándékunkat, hogy demilitarizált övezetet hozzunk létre Kobanéban, biztonsági erők amerikai jelenlét mellett történő felvonultatásával

– írta Abdi az X közösségi portálon.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei