Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MjA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToyMjY4O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 90101 [content] =>A török elnök az Egyesült Államokba utazott, hogy részt vegyen az ENSZ közgyűlésén. New York-i tartózkodása alatt számos egyéb eseményen is tiszteletét teszi, hétfőn találkozott például Elon Musk amerikai milliárdossal, akivel a Tesla közeljövőben építendő gyáráról is tárgyalt. Az egyik, amerikai–török bizottság által szervezett eseményen Erdogan kijelentette, országa kész helyszínt biztosítani az orosz és az ukrán vezetők közötti tárgyalásoknak.
Recep Tayyip Erdogan egy New Yorkban rendezett eseményen egyebek mellett arról beszélt, hogy a török–amerikai kapcsolatok napról napra javulnak, a két ország kereskedelmi forgalma tavaly rekordot ért el, és meghaladta a 32 milliárd dollárt. „Az elkövetkező időszakban a közös érdekek alapján tovább fogjuk fokozni együttműködésünket” – tette hozzá Erdogan.
A török elnök hangsúlyozta, országa erős, konstruktív, aktív és kiegyensúlyozott külpolitikát folytat, és mind a globális, mind pedig a regionális válságokban megszilárdította vezető pozícióját a közvetítés területén.
„Az orosz–ukrán háborúban tanúsított álláspontunkat az egész világ nagyra értékeli” – jelentette ki. Rámutatott, hogy a török kormányzat számos diplomáciai sikert ért el, a háborús foglyok cseréjétől kezdve a fekete-tengeri gabonaexportról szóló megállapodásig.
Erdogan leszögezte, egy háborúnak nincs győztese, a békének pedig vesztese, ezért folytatni kell az erőfeszítéseket a béke érdekében.
A török államfő azt is jelezte, hogy országa kész helyszínt biztosítani az orosz és az ukrán vezetők közötti tárgyalásoknak. Úgy fogalmazott, Törökország támogatja, hogy az orosz és az ukrán fél visszatérjen Isztambulba tárgyalni.
A két fél legutóbb 2022 márciusában ült egy asztalhoz, de nem sikerült érdemi megállapodást kötniük.
Recep Tayyip Erdogan egyébként a New York-i Török Házban – mely a török diplomáciai képviselet központjaként szolgál a városban – fogadta Elon Muskot, a SpaceX és a Tesla alapítóját is, akivel megvitatta Törökország technológiai fejlesztéseit, a digitális Törökország víziót, valamint a nemzeti mesterségesintelligencia-stratégiát is.
A találkozón szóba került, hogy a Tesla is belépett a török piacra, aminek kapcsán Erdogan megkérte Muskot, hogy hozzon létre autógyárat Törökországban. A török elnök ezután meghívta az üzletembert a szeptember végén Izmirben megrendezendő Teknofest török űrkutatási és technológiai fesztiválra is.
[type] => post [excerpt] => A török elnök az Egyesült Államokba utazott, hogy részt vegyen az ENSZ közgyűlésén. New York-i tartózkodása alatt számos egyéb eseményen is tiszteletét teszi, hétfőn találkozott például Elon Musk amerikai milliárdossal, akivel a Tesla közeljövőben... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1695120420 [modified] => 1695077524 ) [title] => Erdogan felszólította az orosz és az ukrán felet a háború lezárására [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=90101&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 90101 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 90102 [image] => Array ( [id] => 90102 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-18-at-22-44-05-erdogan-a-haboru-lezarasara-szolitotta-fel-az-orosz-es-az-ukran-felet.png [original_lng] => 794199 [original_w] => 1020 [original_h] => 498 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-18-at-22-44-05-erdogan-a-haboru-lezarasara-szolitotta-fel-az-orosz-es-az-ukran-felet-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-18-at-22-44-05-erdogan-a-haboru-lezarasara-szolitotta-fel-az-orosz-es-az-ukran-felet-300x146.png [width] => 300 [height] => 146 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-18-at-22-44-05-erdogan-a-haboru-lezarasara-szolitotta-fel-az-orosz-es-az-ukran-felet-768x375.png [width] => 768 [height] => 375 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-18-at-22-44-05-erdogan-a-haboru-lezarasara-szolitotta-fel-az-orosz-es-az-ukran-felet.png [width] => 1020 [height] => 498 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-18-at-22-44-05-erdogan-a-haboru-lezarasara-szolitotta-fel-az-orosz-es-az-ukran-felet.png [width] => 1020 [height] => 498 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-18-at-22-44-05-erdogan-a-haboru-lezarasara-szolitotta-fel-az-orosz-es-az-ukran-felet.png [width] => 1020 [height] => 498 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-18-at-22-44-05-erdogan-a-haboru-lezarasara-szolitotta-fel-az-orosz-es-az-ukran-felet.png [width] => 1020 [height] => 498 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1695066724:12 [_oembed_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] =>[_oembed_time_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] => 1695066686 [_thumbnail_id] => 90102 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 638 [translation_required_done] => 1 [_oembed_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] =>President @RTErdogan received Elon Musk, the founder of SpaceX and Tesla, at the Turkish House in New York. pic.twitter.com/b2Exrm5tvw
— Presidency of the Republic of Türkiye (@trpresidency) September 17, 2023[_oembed_time_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] => 1699119575 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>I spoke with @RTErdogan to thank Türkiye for persistently supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 21, 2023
We discussed the next round of the Peace Formula talks in Malta. Türkiye will participate, adding its authoritative voice and stance.
Food security. Despite…[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706540420 [_oembed_fa1fb3346d1eb5350042679478a7eff0] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024[_oembed_time_fa1fb3346d1eb5350042679478a7eff0] => 1713438664 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 11 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2089 [1] => 6265 [2] => 2268 ) [tags_name] => Array ( [0] => béketárgyalás [1] => felszólítás [2] => Racep Tayyip Erdogan ) ) [1] => Array ( [id] => 88969 [content] =>Avec @MfaEgypt et @AymanHsafadi, nous sommes résolument engagés à renforcer notre coopération sur l’aide humanitaire, la libération des otages et sur les sujets politiques que nous voulons porter à l’ONU.
— Stéphane Séjourné (@steph_sejourne) March 30, 2024
🇪🇬🇯🇴🇫🇷🇺🇳 pic.twitter.com/1XetxmSXr2Nincs semmilyen kilátás a békére Oroszország és Ukrajna között, Törökország azonban kész közvetítő szerepet játszani a tárgyalásokon – jelentette ki kedden Recep Tayyip Erdogan török elnök a CNN Türk amerikai–török hírtelevíziónak, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Erdogan kifejtette: „Sajnos a másfél éve tartó háború még mindig tart. A béke reménye sincs a láthatáron.” Mint megjegyezte, Törökország álláspontja a háborúval kapcsolatban nem változik. „Az első naptól kezdve mindig a béke, a párbeszéd és a diplomácia mellett álltunk. Keményen dolgoztunk, hogy megakadályozzuk a további vérontást. Ahelyett, hogy tovább fokoztuk volna a problémát, és olajat öntöttünk volna a tűzre, arra törekedtünk, hogy mindkét fél találkozzon” – tette hozzá.
A török elnök elmondta, hogy Törökország kész hozzájárulni a béketárgyalásokhoz, és szerinte ennek a háborúnak nem szabad sem győztesének, sem vesztesének lennie. „Ugyanígy folytatjuk közvetítői szerepünket, például olyan kérdésekben, mint a fogolycsere és a Zaporizzsjai Atomerőmű” – emelte ki Recep Tayyip Erdogan.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Nincs semmilyen kilátás a békére Oroszország és Ukrajna között, Törökország azonban kész közvetítő szerepet játszani a tárgyalásokon – jelentette ki kedden Recep Tayyip Erdogan. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1693943160 [modified] => 1693938213 ) [title] => Erdogan szerint a béke még a láthatáron sem látszik az orosz–ukrán háborúban [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=88969&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 88969 [uk] => 88974 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 88970 [image] => Array ( [id] => 88970 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/erdogan.jpg [original_lng] => 28980 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/erdogan-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/erdogan-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/erdogan.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/erdogan.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/erdogan.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/erdogan.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/erdogan.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1693927593:2 [_thumbnail_id] => 88970 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1437 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] =>[_oembed_time_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] => 1695575413 [_oembed_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] =>President @RTErdogan received Elon Musk, the founder of SpaceX and Tesla, at the Turkish House in New York. pic.twitter.com/b2Exrm5tvw
— Presidency of the Republic of Türkiye (@trpresidency) September 17, 2023[_oembed_time_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] => 1699027678 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>I spoke with @RTErdogan to thank Türkiye for persistently supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 21, 2023
We discussed the next round of the Peace Formula talks in Malta. Türkiye will participate, adding its authoritative voice and stance.
Food security. Despite…[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706599718 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 53452 [4] => 17 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Sürgős [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 43503 [1] => 2268 ) [tags_name] => Array ( [0] => béke [1] => Racep Tayyip Erdogan ) ) [2] => Array ( [id] => 88799 [content] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024Recep Tayyip Erdogan török elnök Szocsiban találkozik Vlagyimir Putyinnal. A találkozóra szeptember 4-én kerül sor.
Recep Tayyip Erdogan török elnök „Ukrajna témájáról” tárgyal Vlagyimir Putyin orosz diktátorral – írta a TRT Haber kiadvány.
A sajtó adatai szerint Erdogan szeptember 4-én, hétfőn Szocsiba utazik, és megvitatja a Putyinnal a „gabonafolyosó” megállapodás jövőjét. Emellett napirendre kerül az Ukrajna és Oroszország közötti fogolycsere kérdése is.
A felek a kétoldalú kapcsolatokról és regionális kérdésekről is tárgyalnak, többek között Oroszország Ukrajna elleni háborújáról.
„De a legfontosabb napirendi pont a gabonafolyosó lesz” – hangsúlyozza a kiadvány.
[type] => post [excerpt] => Recep Tayyip Erdogan török elnök Szocsiban találkozik Vlagyimir Putyinnal. A találkozóra szeptember 4-én kerül sor. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1693770540 [modified] => 1693764695 ) [title] => Megnevezték Erdogan és Putyin tárgyalásának fő témáját [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=88799&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 88799 [uk] => 88796 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 88797 [image] => Array ( [id] => 88797 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/2879232.jpg [original_lng] => 62412 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/2879232-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/2879232-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/2879232.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/2879232.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/2879232.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/2879232.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/2879232.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1693753896:12 [_thumbnail_id] => 88797 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1133 [_oembed_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] =>[_oembed_time_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] => 1695193962 [_oembed_5b2eb25454041c5e871d906eb29d2f22] => [_oembed_time_5b2eb25454041c5e871d906eb29d2f22] => 1695645836 [_oembed_1605fb8f880c5d2f67a326e6b965b30e] =>President @RTErdogan received Elon Musk, the founder of SpaceX and Tesla, at the Turkish House in New York. pic.twitter.com/b2Exrm5tvw
— Presidency of the Republic of Türkiye (@trpresidency) September 17, 2023[_oembed_time_1605fb8f880c5d2f67a326e6b965b30e] => 1700314550 [_oembed_874554cb8f7aa2f404d2c732a0cda058] =>Held a productive call with my ?? colleague @RichardMarlesMP.
— Rustem Umerov (@rustem_umerov) November 13, 2023
We discussed Ukraine’s critical needs for winter, mainly air defence systems, artillery and more ammo.
We paid attention to another crucial point – anti-UAV systems.
Grateful to Australia for the constant…[_oembed_time_874554cb8f7aa2f404d2c732a0cda058] => 1703058247 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706871172 [_oembed_6dfa68dd4bfece130f0014326ccc6417] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024[_oembed_time_6dfa68dd4bfece130f0014326ccc6417] => 1714052649 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2268 [1] => 1070 [2] => 138 ) [tags_name] => Array ( [0] => Racep Tayyip Erdogan [1] => tárgyalás [2] => Vlagyimir Putyin ) ) [3] => Array ( [id] => 86302 [content] =>Putin – at a meeting with Lukashenko:
— Victor vicktop55 (@vicktop55) April 12, 2024
"Now, as you know, the idea of holding some kind of conference in Switzerland is moving forward. We are not invited there.
Moreover, they think that we have nothing to do there. At the same time, they say that it is impossible to solve… pic.twitter.com/dkhkXx5t21Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elfogadta Recep Tayyip Erdogan török elnök meghívását. Konkrét időpontban még nem állapodtak meg a vezetők. Ha Putyin valóban elutazik Törökországba, az azt jelenti, hogy az orosz elnök egy NATO-tagország földjére lép.
Telefonos egyeztetést követően Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan megállapodtak abban, hogy az orosz elnök Törökországba utazik – erről a török elnöki hivatal adott ki tájékoztatást.
Erdogan elnök szerdán telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal, és megállapodtak az orosz elnök törökországi látogatásáról – idézte a RIA Novosztyi a közleményt.
A két vezető emellett a fekete-tengeri gabonaszerződés újraindításáról is beszélt. Ankara elkötelezett a megállapodás feltámasztása mellett. Erdogan szerint a gabonaszerződés felbontása senkinek nem volt érdeke, viszont mindenkinek fáj a hatása. A török elnök szerint a gabonaszerződés jelentette a hidat a békéhez. Ezzel Erdogan arra utalhatott, hogy az Ukrajna ellen indított invázió óta az egyetlen megállapodás Kijev és Moszkva között az ukrán mezőgazdasági termékek tengeri szállításának biztosítása volt. Putyin továbbra is azt állítja, hogy a gabonaszerződést azért nem hosszabbították meg, mert a nyugati országok nem teljesítették az egyezményért cserébe tett vállalásaikat.
Készségesen visszatérünk az isztambuli egyezményhez, amint a Nyugat teljesíti a kötelességeit Oroszországgal szemben – olvasható a Kreml közleményében.
[type] => post [excerpt] => Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elfogadta Recep Tayyip Erdogan török elnök meghívását. Konkrét időpontban még nem állapodtak meg a vezetők. Ha Putyin valóban elutazik Törökországba, az azt jelenti, hogy az orosz elnök egy NATO-tagország föl... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1691073720 [modified] => 1691059558 ) [title] => Váratlan lépésre szánta el magát Putyin: NATO-országba utazik [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=86302&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 86302 [uk] => 86389 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 86303 [image] => Array ( [id] => 86303 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/vlagyimir-putyin-orosz-elnok-616061.jpg [original_lng] => 99900 [original_w] => 1125 [original_h] => 633 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/vlagyimir-putyin-orosz-elnok-616061-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/vlagyimir-putyin-orosz-elnok-616061-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/vlagyimir-putyin-orosz-elnok-616061-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/vlagyimir-putyin-orosz-elnok-616061-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/vlagyimir-putyin-orosz-elnok-616061.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/vlagyimir-putyin-orosz-elnok-616061.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/vlagyimir-putyin-orosz-elnok-616061.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1691084127:2 [_thumbnail_id] => 86303 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1051 [translation_required_done] => 1 [_oembed_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] =>[_oembed_time_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] => 1695714668 [_oembed_5b2eb25454041c5e871d906eb29d2f22] => [_oembed_time_5b2eb25454041c5e871d906eb29d2f22] => 1695714668 [_oembed_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] =>President @RTErdogan received Elon Musk, the founder of SpaceX and Tesla, at the Turkish House in New York. pic.twitter.com/b2Exrm5tvw
— Presidency of the Republic of Türkiye (@trpresidency) September 17, 2023[_oembed_time_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] => 1698059262 [_oembed_42f2ac0b50be030146664caac06ddf0b] =>I spoke with @RTErdogan to thank Türkiye for persistently supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 21, 2023
We discussed the next round of the Peace Formula talks in Malta. Türkiye will participate, adding its authoritative voice and stance.
Food security. Despite…[_oembed_time_42f2ac0b50be030146664caac06ddf0b] => 1698059263 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>Onsite: Russian President Vladimir Putin has arrived in #Beijing to attend the third Belt and Road Forum for International Cooperation. (CGTN Reporter Zheng Yibing & Wang Lei) #BRI #TheNewSilkRoad #BeltandRoad pic.twitter.com/BioNwLoBAq
— CGTNFrontline (@FrontlineBJ) October 17, 2023[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706717659 [_oembed_6dfa68dd4bfece130f0014326ccc6417] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024[_oembed_time_6dfa68dd4bfece130f0014326ccc6417] => 1714746706 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2268 [1] => 1070 [2] => 138 ) [tags_name] => Array ( [0] => Racep Tayyip Erdogan [1] => tárgyalás [2] => Vlagyimir Putyin ) ) [4] => Array ( [id] => 86279 [content] =>Putin – at a meeting with Lukashenko:
— Victor vicktop55 (@vicktop55) April 12, 2024
"Now, as you know, the idea of holding some kind of conference in Switzerland is moving forward. We are not invited there.
Moreover, they think that we have nothing to do there. At the same time, they say that it is impossible to solve… pic.twitter.com/dkhkXx5t21Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonon közölte Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy a fekete-tengeri gabonafolyosó hosszú időn át tartó leállítása senkinek sem használ – tájékoztatott szerdán a török államfői hivatal kommunikációs igazgatósága.
A beszámoló szerint Erdogan a beszélgetés során rámutatott: a legnagyobb kárt a gabonára szoruló, alacsony jövedelemmel rendelkező országok szenvedik el.
A török vezető „békehídnak” nevezte az Oroszország által július közepén befagyasztott kezdeményezést, és leszögezte: továbbra is komoly diplomáciai erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy az ukrán gabonaexport folytatódjon.
A török államfői hivatal egyúttal közölte: a két politikus megállapodott arról, hogy Putyin Törökországba látogat.
A Kreml ismertetése szerint Putyin jelezte Erdogannak, hogy Moszkva kész visszatérni az egyezményhez, amint a Nyugat teljesíti Oroszország saját gabonaexportjával kapcsolatos kötelezettségeit. Hozzátették: amennyiben egyáltalán nincs előrelépés a szerződés Oroszországra vonatkozó részének teljesítése terén, a megállapodás további meghosszabbítása minden értelmét elveszti.
A török elnök a közelmúltban meggyőződését fejezte ki, hogy Moszkva vissza fog térni a gabonaegyezményhez.
Erdogan július második felében jelezte: Putyinnal „körbejárják” a témát, és meggyőződése, hogy rövidesen biztosítják az ukrán gabonaexport folytatását.
Oroszország és Ukrajna tavaly júliusban Isztambulban írta alá a szerződést az ENSZ és Törökország közvetítésével. Az egyezség lehetővé tette, hogy Ukrajna mintegy 33 millió tonna gabonát és más élelmiszert adjon el az orosz–ukrán háború ellenére.
Moszkva azonban bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a korábban kétszer megújított, de július 17-én éjfélkor ismét lejáró megállapodást, azzal vádolva a Nyugatot, hogy akadályozza Oroszország saját gabona- és műtrágyaexportját, amely szintén az egyezség része. Egyben azt állította, hogy nem valósul meg az egyezmény kimondott célja, amely lehetővé teszi a gabonafélék szállítását a nélkülöző országokba.
Mind Oroszország, mind Ukrajna a világ vezető gabonaexportőrei közé tartozik.
[type] => post [excerpt] => Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonon közölte Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy a fekete-tengeri gabonafolyosó hosszú időn át tartó leállítása senkinek sem használ – tájékoztatott szerdán a török államfői hivatal kommunikációs igazgatósága. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1691069040 [modified] => 1691051602 ) [title] => Erdogan közölte Putyinnal, hogy a fekete-tengeri gabonafolyosó leállítása senkinek sem használ [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=86279&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 86279 [uk] => 86398 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 86280 [image] => Array ( [id] => 86280 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/erdogan.jpg [original_lng] => 2787954 [original_w] => 2500 [original_h] => 1667 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/erdogan-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/erdogan-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/erdogan-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/erdogan-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/erdogan-1536x1024.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/erdogan-2048x1366.jpg [width] => 2048 [height] => 1366 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/erdogan.jpg [width] => 2500 [height] => 1667 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1691091018:8 [_thumbnail_id] => 86280 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 972 [translation_required_done] => 1 [_oembed_5b2eb25454041c5e871d906eb29d2f22] => [_oembed_time_5b2eb25454041c5e871d906eb29d2f22] => 1695234350 [_oembed_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] =>[_oembed_time_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] => 1695631962 [_oembed_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] =>President @RTErdogan received Elon Musk, the founder of SpaceX and Tesla, at the Turkish House in New York. pic.twitter.com/b2Exrm5tvw
— Presidency of the Republic of Türkiye (@trpresidency) September 17, 2023[_oembed_time_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] => 1698474067 [_oembed_42f2ac0b50be030146664caac06ddf0b] =>I spoke with @RTErdogan to thank Türkiye for persistently supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 21, 2023
We discussed the next round of the Peace Formula talks in Malta. Türkiye will participate, adding its authoritative voice and stance.
Food security. Despite…[_oembed_time_42f2ac0b50be030146664caac06ddf0b] => 1698474067 [_oembed_9bfa273a23e9475d7e4d4b8b99823c92] =>Onsite: Russian President Vladimir Putin has arrived in #Beijing to attend the third Belt and Road Forum for International Cooperation. (CGTN Reporter Zheng Yibing & Wang Lei) #BRI #TheNewSilkRoad #BeltandRoad pic.twitter.com/BioNwLoBAq
— CGTNFrontline (@FrontlineBJ) October 17, 2023[_oembed_time_9bfa273a23e9475d7e4d4b8b99823c92] => 1699600558 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>Thanks to Ukrainian bravery, we are de facto pushing the Russian navy out to the eastern part of the Black Sea. Russia can no longer use our sea to expand its aggression to other parts of the world, as it did in the past with Syria. Russia contributed to the humanitarian… pic.twitter.com/fMXe9bDtJT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1707053520 [_oembed_6dfa68dd4bfece130f0014326ccc6417] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024[_oembed_time_6dfa68dd4bfece130f0014326ccc6417] => 1715101835 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 17 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Sürgős [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 10230 [1] => 92032 [2] => 2268 [3] => 138 ) [tags_name] => Array ( [0] => Fekete-tenger [1] => gabonaexport [2] => Racep Tayyip Erdogan [3] => Vlagyimir Putyin ) ) [5] => Array ( [id] => 85014 [content] =>Putin – at a meeting with Lukashenko:
— Victor vicktop55 (@vicktop55) April 12, 2024
"Now, as you know, the idea of holding some kind of conference in Switzerland is moving forward. We are not invited there.
Moreover, they think that we have nothing to do there. At the same time, they say that it is impossible to solve… pic.twitter.com/dkhkXx5t21A CNN elemzői szerint a Kreml diktátora, a háborús bűnös Vlagyimir Putyin minden könyörtelen erőfeszítései ellenére sem fogja tudni eltemetni a gabonamegállapodást.
Miért nem Putyin fogja eldönteni a gabonaszerződés jövőbeli sorsát
Elemzők szerint Putyin a gabonamegállapodás meghosszabbításának megtagadásával lényegesen magasabb költségeket ró Ukrajna nyugati partnereire az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók fejében.
Azt feltételezheti, hogy az inflációs élelmiszerválság segíthet megosztani a NATO-országok politikai támogatását egy hosszú és költséges Ukrajna, megmentésére irányuló erőfeszítésben. A gabonahiány pedig, amelytől a fejlődő országokban ártatlan emberek szenvednek, növelheti a nemzetközi nyomást, ami megköveteli a háború tárgyalásos lezárását –feltételezik az anyag szerzői.
A Kreml ugyanakkor azzal indokolta a megállapodás meghosszabbításának elutasítását, hogy állítólag nem lett belőle semmiféle haszna.
A Kreml hivatalos képviselője Dmitrij Peszkov azonban utalt arra, hogy Moszkva megengedheti, hogy az ukrán fekete-tengeri kikötőkből visszatérjen az export, ha eléri céljait.
Antonio Guterres ENSZ-főtitkár a maga részéről levelet küldött a Kreml diktátorának, amelyben azt állította, hogy a megállapodás értelmében az orosz gabonakereskedelem magas exportvolumeneket ért el, és a műtrágyapiac az orosz termelés visszatértével a teljes fellendüléséhez közeledik.
Az ENSZ főtitkár kommentárjai megerősítették azt a véleményt, hogy Oroszország jelenleg támaszt lát abban, hogy megtagadja a gabonamegállapodás folytatását. Annak felmondását követő orosz retorika és más eurázsiai országok kulcsszereplőinek reakciója azonban azt sugallja, hogy a megállapodás felmondása nem biztos, hogy végleges, mint azt a Kreml állítja. Megvan az esély arra, hogy Putyin a gabonával való „összecsapásban” nehéz helyzetének javítását látja, jegyezték meg az újságírók.
Milyen szerepet fog játszani Törökország a megállapodásban?
Elemzők szerint azzal, hogy a Kreml megtagadta a további részvételt a gabonaegyezményben, szerepet játszhatott a Putyin és Erdogan közötti politikai játszma. Jelenleg Erdogannak magas a renoméja Törökország NATO-partnerei között. De az elmúlt napokban feldühítette Oroszországot. Törökország többek között a fogságból kiszabadított ukrán tisztek egy csoportját átadta Ukrajnának.
Erdogan Putyinnal való kapcsolatát azzal is veszélyeztette, hogy beleegyezett Svédország NATO-csatlakozásába. Így nagyon valószínű, hogy az orosz vezető ezzel török partnerére akart csapást mérni, semmissé téve ezzel az elért eredményeket.
A kiadvány ugyanakkor rámutat arra, hogy Erdogan hétfőn Putyint „barátjának” nevezte, és felvetette, hogy az orosz vezető esetleg meg akarja őrizni a „humanitárius hidat” a gabonaexport megnyitásához.
Ha sikerül valahogyan elérni a megállapodáshoz való visszatérést, Erdogan ismét megerősítheti helyét a nagyhatalmak eurázsiai politikájának középpontjában, hangsúlyozzák a cikk szerzői.
[type] => post [excerpt] => A CNN elemzői szerint a Kreml diktátora, a háborús bűnös Vlagyimir Putyin minden könyörtelen erőfeszítései ellenére sem fogja tudni eltemetni a gabonamegállapodást. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1689781200 [modified] => 1689768465 ) [title] => CNN: Putyinnak nem fog sikerülni megsemmisíteni a gabonamegállapodást [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=85014&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 85014 [uk] => 84976 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 84977 [image] => Array ( [id] => 84977 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/680-64b64c406ba37.jpg [original_lng] => 56896 [original_w] => 680 [original_h] => 425 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/680-64b64c406ba37-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/680-64b64c406ba37-300x188.jpg [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/680-64b64c406ba37.jpg [width] => 680 [height] => 425 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/680-64b64c406ba37.jpg [width] => 680 [height] => 425 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/680-64b64c406ba37.jpg [width] => 680 [height] => 425 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/680-64b64c406ba37.jpg [width] => 680 [height] => 425 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/680-64b64c406ba37.jpg [width] => 680 [height] => 425 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1689757666:12 [_thumbnail_id] => 84977 [_edit_last] => 12 [views_count] => 920 [_oembed_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] =>[_oembed_time_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] => 1696513577 [_oembed_338992e7670fa3d8b217895433fdae70] =>President @RTErdogan received Elon Musk, the founder of SpaceX and Tesla, at the Turkish House in New York. pic.twitter.com/b2Exrm5tvw
— Presidency of the Republic of Türkiye (@trpresidency) September 17, 2023[_oembed_time_338992e7670fa3d8b217895433fdae70] => 1697561035 [_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] =>NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
— Laura Rozen (@lrozen) October 13, 2023[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1703592057 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>Russia's international isolation continues to grow.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706440560 [_oembed_4a66c45e5152c96e85d82862c51d0d0c] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024[_oembed_time_4a66c45e5152c96e85d82862c51d0d0c] => 1709790411 [_oembed_28a08fe22801ff0d29e46fd4d42f5020] =>This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024[_oembed_time_28a08fe22801ff0d29e46fd4d42f5020] => 1715002547 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 218953 [1] => 124 [2] => 2268 ) [tags_name] => Array ( [0] => gabonaegyezmény [1] => Oroszország [2] => Racep Tayyip Erdogan ) ) [6] => Array ( [id] => 84925 [content] =>Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
— даша пишет 🎲 (@Tihiipiket) April 27, 2024Szaúd-Arábia és Törökország energetikai, védelmi, befektetési és más területeket is érintő megállapodásokat írt alá – jelentette az SPA szaúdi állami hírügynökség kedden.
Recep Tayyip Erdogan török elnök és Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg, a királyság tényleges uralkodója is részt vett az aláírási ceremónián. Szaúd-Arábia többek között két szerződést is kötött a katonai drónokat gyártó Baykar Defense török nagyvállalattal.
„A drónok vásárlásának az a célja, hogy fokozza a királyság fegyveres erőinek felkészültségét és megerősítse védelmi és gyártási képességeit” – írta Háled bin Szalmán szaúdi védelmi miniszter a Twitter-oldalán.
A szaúdi védelmi miniszter azt is közölte, hogy a két ország védelmi együttműködési megállapodást is kötött egymással.
Az SPA hírügynökség beszámolója szerint Szaúd-Arábia az első állomása a török elnök öböl-menti körútjának, amelyre „nagy reményekkel” tekint, hogy pénzügyi és befektetési megállapodásokkal enyhítse a török költségvetési feszültségeket, a magas inflációt és az ország gyengülő valutáját.
Erdogan öböl-menti körútja, amely érinti még Katart és az Egyesült Arab Emírségeket is, szerdán ér véget.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Szaúd-Arábia és Törökország energetikai, védelmi, befektetési és más területeket is érintő megállapodásokat írt alá – jelentette az SPA szaúdi állami hírügynökség kedden. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1689701640 [modified] => 1689683535 ) [title] => Kétoldalú megállapodásokat kötött Törökország és Szaúd-Arábia [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=84925&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 84925 [uk] => 85026 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 84926 [image] => Array ( [id] => 84926 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/recep-tayyip-erdogan-mohammed-bin-szalman.webp [original_lng] => 113656 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/recep-tayyip-erdogan-mohammed-bin-szalman-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/recep-tayyip-erdogan-mohammed-bin-szalman-300x200.webp [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/recep-tayyip-erdogan-mohammed-bin-szalman-768x512.webp [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/recep-tayyip-erdogan-mohammed-bin-szalman-1024x683.webp [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/recep-tayyip-erdogan-mohammed-bin-szalman.webp [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/recep-tayyip-erdogan-mohammed-bin-szalman.webp [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/recep-tayyip-erdogan-mohammed-bin-szalman.webp [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1689755918:2 [_thumbnail_id] => 84926 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 1401 [translation_required_done] => 1 [_oembed_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] =>[_oembed_time_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] => 1695389958 [_oembed_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] =>President @RTErdogan received Elon Musk, the founder of SpaceX and Tesla, at the Turkish House in New York. pic.twitter.com/b2Exrm5tvw
— Presidency of the Republic of Türkiye (@trpresidency) September 17, 2023[_oembed_time_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] => 1698912511 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>I spoke with @RTErdogan to thank Türkiye for persistently supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 21, 2023
We discussed the next round of the Peace Formula talks in Malta. Türkiye will participate, adding its authoritative voice and stance.
Food security. Despite…[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706975802 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 421 [1] => 2268 [2] => 2251 ) [tags_name] => Array ( [0] => megállapodás [1] => Racep Tayyip Erdogan [2] => Szaúd-Arábia ) ) [7] => Array ( [id] => 84857 [content] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024Recep Tayyip Erdogan török elnök kommentálta Oroszország kilépését a gabonamegállapodásból, bejelentve, hogy azt tervezi, a Vlagyimir Putyin diktátorral tartandó augusztusi találkozóján megtárgyalja a kérdést – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a Medyatava című török kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint Erdogan azt mondta: „A fekete-tengeri kezdeményezés fontos diplomáciai sikerként vonult be a történelembe. Több mint 33 millió tonna gabonát szállítottak ki. Sok országnak sikerült elkerülnie, hogy az élelmiszerválságot.” Úgy vélte, hogy a mai nyilatkozata ellenére Vlagyimir Putyin orosz diktátor azt szeretné, ha ez a humanitárius folyosó folytatódna.
„Amikor visszatérek az útról, lesz egy találkozóm Putyinnal. Ezekről a nyilatkozatokról fogunk beszélni, amikor augusztusban találkozunk hazánkban” – tette hozzá Recep Tayyip Erdogan.
Oroszországban hétfőn bejelentették a gabonaszerződés felmondását. A Kreml megtagadta a gabonamegállapodás meghosszabbítását, amely ma, július 17-én jár le. Dmitrij Peszkov, az orosz diktátor sajtótitkára közölte, hogy a gabonakezdeményezéssel kapcsolatos megállapodásokat valóban felbontották.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Recep Tayyip Erdogan török elnök kommentálta Oroszország kilépését a gabonamegállapodásból, bejelentve, hogy azt tervezi, a Vlagyimir Putyin diktátorral tartandó augusztusi találkozóján megtárgyalja a kérdést. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1689606300 [modified] => 1689609674 ) [title] => Erdogan: a gabonamegállapodás történelemmé vált, a találkozómon Putyinnal ezt megvitatom [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=84857&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 84857 [uk] => 84854 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 84858 [image] => Array ( [id] => 84858 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/erdogan-2.jpg [original_lng] => 33655 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/erdogan-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/erdogan-2-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/erdogan-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/erdogan-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/erdogan-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/erdogan-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/erdogan-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1689598875:5 [_thumbnail_id] => 84858 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1244 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_62aebccc07ebb501055103252d37c907] => [_oembed_time_62aebccc07ebb501055103252d37c907] => 1690645666 [_oembed_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] =>[_oembed_time_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] => 1696442988 [_oembed_42f2ac0b50be030146664caac06ddf0b] =>President @RTErdogan received Elon Musk, the founder of SpaceX and Tesla, at the Turkish House in New York. pic.twitter.com/b2Exrm5tvw
— Presidency of the Republic of Türkiye (@trpresidency) September 17, 2023[_oembed_time_42f2ac0b50be030146664caac06ddf0b] => 1698163066 [_oembed_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] =>Onsite: Russian President Vladimir Putin has arrived in #Beijing to attend the third Belt and Road Forum for International Cooperation. (CGTN Reporter Zheng Yibing & Wang Lei) #BRI #TheNewSilkRoad #BeltandRoad pic.twitter.com/BioNwLoBAq
— CGTNFrontline (@FrontlineBJ) October 17, 2023[_oembed_time_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] => 1698769581 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>I spoke with @RTErdogan to thank Türkiye for persistently supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 21, 2023
We discussed the next round of the Peace Formula talks in Malta. Türkiye will participate, adding its authoritative voice and stance.
Food security. Despite…[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706546488 [_oembed_a1ab3770a021e1a1b8067d7a9d9772db] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024[_oembed_time_a1ab3770a021e1a1b8067d7a9d9772db] => 1710445146 [_oembed_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] =>🇵🇱🇺🇦 | Les agriculteurs polonais protestent, et la police défend le maïs ukrainien sous embargo qui se déverse des wagons. #AgriculteursEnColere #Pologne #UE #Ukraine #Europe #agriculteurs #Poland #Ukraina #Zelensky #Bruxelles #FarmerProtest #FarmerProtest2024 pic.twitter.com/8bWysna1Oi
— ★ Info Live Direct ★ (@infolivedirect) February 20, 2024[_oembed_time_077cbf1c6980a95f45dd3dcccb6546b8] => 1711019511 [_oembed_6dfa68dd4bfece130f0014326ccc6417] =>Would like to congratulate Vladimir Putin on his landslide victory in the elections starting today.
— Charles Michel (@CharlesMichel) March 15, 2024
No opposition.
No freedom.
No choice.[_oembed_time_6dfa68dd4bfece130f0014326ccc6417] => 1713593442 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 17 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Sürgős [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 149120 [1] => 2268 [2] => 98853 [3] => 138 ) [tags_name] => Array ( [0] => gabonamegállapodás [1] => Racep Tayyip Erdogan [2] => ukrán gabona [3] => Vlagyimir Putyin ) ) [8] => Array ( [id] => 84490 [content] =>Putin – at a meeting with Lukashenko:
— Victor vicktop55 (@vicktop55) April 12, 2024
"Now, as you know, the idea of holding some kind of conference in Switzerland is moving forward. We are not invited there.
Moreover, they think that we have nothing to do there. At the same time, they say that it is impossible to solve… pic.twitter.com/dkhkXx5t21Recep Tayyip Erdogan elnök a Vilniusban megtartott kétnapos NATO-csúcs eredményeit értékelő sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az Azovsztal parancsnokainak hazatérése Törökországból Ukrajna kérésére történt, és Oroszország pozitívan reagált erre a döntésre.
„Oroszország eleinte felháborodott, de később ismertté vált néhány részlet. És végül ez a kérdés pozitív visszhangot kapott” – kommentálta az orosz reakciót Erdogan.
A török elnök egyben megjegyezte, hogy hamarosan megvitatja ezt a kérdést orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal.
Erdogan, összegzésképpen elmondta, hogy az ukrán tisztek hazatérése nem befolyásolta Ankara kétoldalú kapcsolatait Moszkvával.
[type] => post [excerpt] => Recep Tayyip Erdogan elnök a Vilniusban megtartott kétnapos NATO-csúcs eredményeit értékelő sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az Azovsztal parancsnokainak hazatérése Törökországból Ukrajna kérésére történt, és Oroszország pozitívan reagált erre... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1689255300 [modified] => 1689240017 ) [title] => Erdogan kommentálta Oroszország reakcióját az Azovsztal parancsnokainak Ukrajnába való visszatérése kapcsán [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=84490&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 84490 [uk] => 84522 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 84491 [image] => Array ( [id] => 84491 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/erdogan-1.jpg [original_lng] => 61702 [original_w] => 1040 [original_h] => 585 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/erdogan-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/erdogan-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/erdogan-1-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/erdogan-1-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/erdogan-1.jpg [width] => 1040 [height] => 585 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/erdogan-1.jpg [width] => 1040 [height] => 585 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/erdogan-1.jpg [width] => 1040 [height] => 585 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1689238265:2 [_thumbnail_id] => 84491 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1045 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] =>[_oembed_time_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] => 1695631619 [_oembed_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] =>President @RTErdogan received Elon Musk, the founder of SpaceX and Tesla, at the Turkish House in New York. pic.twitter.com/b2Exrm5tvw
— Presidency of the Republic of Türkiye (@trpresidency) September 17, 2023[_oembed_time_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] => 1700907126 [_oembed_64dd480f05dd9d4886e068bdf7856ed2] => [_oembed_time_64dd480f05dd9d4886e068bdf7856ed2] => 1706720785 [_oembed_1a5d1c09080a30ab8fe7f6ecff1c51b5] =>I spoke with @RTErdogan to thank Türkiye for persistently supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 21, 2023
We discussed the next round of the Peace Formula talks in Malta. Türkiye will participate, adding its authoritative voice and stance.
Food security. Despite…[_oembed_time_1a5d1c09080a30ab8fe7f6ecff1c51b5] => 1706720785 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>Statement of the Main Directorate of Intelligence of Ukraine on the Il-76 crash
— NEXTA (@nexta_tv) January 24, 2024
"The failed prisoner exchange was supposed to take place today.
According to the Russian side, it happened as a result of the shooting down of a Russian Il-76 airplane, which was allegedly carrying… pic.twitter.com/eO7jmE9jlm[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706720785 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2268 [1] => 254661 ) [tags_name] => Array ( [0] => Racep Tayyip Erdogan [1] => ukrán hadifoglyok ) ) [9] => Array ( [id] => 84138 [content] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024Az EU-nak meg kell nyitnia az utat, hogy Törökország csatlakozhasson az Európai Unióhoz, mielőtt a török parlament jóváhagyja Svédország NATO tagságát – mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn.
A vilniusi NATO-csúcson a török elnök azt mondta, Svédország csatlakozása a tavaly nyáron megkötött megállapodás végrehajtásán múlik, ezzel kapcsolatban pedig senki ne várjon kompromisszumokat.
Erdogan Ukrajna NATO-tagságáról azt mondta, megkönnyítené a folyamatot, ha véget érne az orosz–ukrán háború.
[type] => post [excerpt] => Az EU-nak meg kell nyitnia az utat, hogy Törökország csatlakozhasson az Európai Unióhoz, mielőtt a török parlament jóváhagyja Svédország NATO tagságát – mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1689065400 [modified] => 1689005024 ) [title] => Erdogan újabb feltételt szabott Svédország NATO-csatlakozásának jóváhagyásához [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=84138&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 84138 [uk] => 84116 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 84117 [image] => Array ( [id] => 84117 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/redzhep-tajyip-erdohan.jpg [original_lng] => 50484 [original_w] => 1138 [original_h] => 640 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/redzhep-tajyip-erdohan-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/redzhep-tajyip-erdohan-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/redzhep-tajyip-erdohan-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/redzhep-tajyip-erdohan-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/redzhep-tajyip-erdohan.jpg [width] => 1138 [height] => 640 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/redzhep-tajyip-erdohan.jpg [width] => 1138 [height] => 640 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/redzhep-tajyip-erdohan.jpg [width] => 1138 [height] => 640 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1688994225:5 [_thumbnail_id] => 84117 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1028 [_oembed_a60542c2afde54cfb94ae407ad2d990b] =>[_oembed_time_a60542c2afde54cfb94ae407ad2d990b] => 1689176463 [_oembed_16806e2539dfb444ab455f5117629fa9] =>Glad to announce that after the meeting I hosted with @RTErdogan & @SwedishPM, President Erdogan has agreed to forward #Sweden's accession protocol to the Grand National Assembly ASAP & ensure ratification. This is an historic step which makes all #NATO Allies stronger & safer. pic.twitter.com/D7OeR5Vgba
— Jens Stoltenberg (@jensstoltenberg) July 10, 2023[_oembed_time_16806e2539dfb444ab455f5117629fa9] => 1693290659 [_oembed_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] =>Olena and I arrived in Sweden.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 19, 2023
There will be talks with @SwedishPM, the Royal Family, @Andreasostgote and @Sverigesriksdag parties.
Partnership, defense cooperation, EU integration, and common Euro-Atlantic security.@ZelenskaUA and I thank all Swedes who support Ukraine ????[_oembed_time_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] => 1696089458 [_oembed_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] =>President @RTErdogan received Elon Musk, the founder of SpaceX and Tesla, at the Turkish House in New York. pic.twitter.com/b2Exrm5tvw
— Presidency of the Republic of Türkiye (@trpresidency) September 17, 2023[_oembed_time_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] => 1698475176 [_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] =>I spoke with @RTErdogan to thank Türkiye for persistently supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 21, 2023
We discussed the next round of the Peace Formula talks in Malta. Türkiye will participate, adding its authoritative voice and stance.
Food security. Despite…[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706128051 [_oembed_4bd505d4a7ee50d6719aa7c8ccd17b45] =>Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024[_oembed_time_4bd505d4a7ee50d6719aa7c8ccd17b45] => 1706715142 [_oembed_d939023782aa84cce93edff62ef88549] =>Turkey’s parliament has approved Sweden’s entrance to NATO, removing one of the last remaining obstacles to a historic expansion of the alliance https://t.co/xRwfCDEWKB https://t.co/xRwfCDEWKB
— The Wall Street Journal (@WSJ) January 23, 2024[_oembed_time_d939023782aa84cce93edff62ef88549] => 1706715142 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 13795 [1] => 24177 [2] => 2268 [3] => 709 [4] => 632 ) [tags_name] => Array ( [0] => EU-csatlakozás [1] => NATO-csatlakozás [2] => Racep Tayyip Erdogan [3] => Svédország [4] => Törökország ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 20 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 2268 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => politic ) [offset] => 20 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 2268 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => politic ) [_domains] => Array ( [politic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )Sweden's NATO membership is on the agenda of the Grand National Assembly of Turkey today.
— TKP International (@tkpinter) January 23, 2024
Against the expansion of the NATO, the largest terrorist organisation, we spoke out in front of the parliament building:
We promise, we will kick NATO out of our country! pic.twitter.com/qa2FEr4PCe