A tűzszünet az orosz megszállók kivonulása nélkül Ukrajna ideiglenesen megszállt területeiről lehetőséget adna Oroszországnak további támadásokra – jelentette ki pénteken Vaszil Bodnar, Ukrajna törökországi nagykövete, volt külügyminiszter-helyettes Euronews európai uniós tévécsatornának nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Bodnar elmondta: az orosz megszállás több mint két éve tartó problémájára az a megoldás, hogy Ukrajna területi integritását a nemzetközi jog keretein belül megvédjük. „Egyéb döntési javaslatot nem szabad mérlegelni, ezért azt elutasítottuk” – jegyezte meg a nagykövet. Hozzátette: sok ország javasolta a tűzszünet ötletét, de nem gondoltak annak következményeire.
A diplomata tűzszünet esetén Ukrajna 25%-a orosz ellenőrzés alá kerülne, amivel időt nyerne képességei megerősítéséhez és az Ukrajna elleni támadások újraindításához. „A békét biztosító módszereink nagyon egyszerűek – ez az orosz csapatok kivonása és a nemzetközi jog megőrzése, aztán elkezdhetünk más lehetőségekről beszélni” – magyarázta Vaszil Bodnar.
Az elmúlt napokban több óvatos jelzés is érkezett ukrán vezetők részéről annak kapcsán, hogy lehet, hogy hamarosan tárgyalni kellene az oroszokkal a háború lezárásáról, ma viszont egyértelműen elzárkózott ennek lehetőségétől.
Mihailo Podoljak, Zelenszkij egyik legbefolyásosabb tanácsadója azt mondta az AP-nak: Oroszországgal megállapodni olyan, mintha az ember az ördöggel kötne alkut. Úgy látja: teljesen mindegy, miben állapodnak meg, Oroszország folytatni fogja később a háborúskodást, talán még nagyobb intenzitással.
„Igen, be lehet fagyasztani egy ideig a konfliktust. De az Oroszországi Föderáció csak kiküszöböli a hibáit és fejleszti a hadseregét. Az agresszor ország nem azért jött Ukrajna területére, hogy békeszerződést kössön. Ez nonszensz!” – mondta Podoljak.
Ukrajna vezetése korábban halvány utalásokat tett arra, hogy egyre nyitottabbak a béketárgyalásokra, de ezt közvetlenül nem közölték Moszkvával. A Kreml szerint „vegyes jelzéseket kaptak” Kijevből és nem volt szó konkrétumokról.
Kijev álláspontja 2022 ősze óta az, hogy nincs értelme tárgyalni az oroszokkal a háború lezárásáról.
Az indiai miniszterelnök megpróbálta rábeszélni Vlagyimir Putyint az ukrajnai háború mielőbbi lezárására. Narendra Modi és az orosz elnök állítólag olyan lehetőségeket is felvázoltak a békés rendezésre, amelyek előrébb mozdíthatják a béketárgyalásokat. Az indiai kormányfő szerint kizárólag tárgyalásokkal lehet megoldani a konfliktust.
India kész bármilyen segítséget megadni az ukrajnai béke megteremtéséhez – jelentette ki Narendra Modi indiai kormányfő, amikor kedden a Kremlben fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az ön barátjaként mindig azt mondtam önnek, hogy a következő nemzedékek fényes jövője érdekében kötelező a béke, ezért úgy gondoljuk, hogy a háború nem megoldás. A bombák, rakéták és lőfegyverek nem hozhatnak békét, ezért a hangsúlyt a párbeszédre helyezzük, és a párbeszédre szükség van – mondta Modi.
Az indiai miniszterelnök, utalva Putyinnal Novo Ogarjovóban előző nap tartott informális találkozójára, azt mondta: ott megállapodtak abban, hogy „a lehető leghamarabb békét teremtenek”. Modi szerint „mindenki, aki hisz az emberiségben, fájdalmat érez, amikor emberek halnak meg, különösen, amikor ártatlan gyermekek halnak meg”.
Az orosz elnök válaszul megköszönte az indiai miniszterelnöknek, hogy figyelmet fordít az égető problémákra, köztük az ukrajnai válság békés megoldására tett kísérletre.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a tárgyalásokat követően azt mondta, hogy Modi és Putyin konstruktív tárgyalásokat folytatott az ukrajnai válság rendezéséről, és a megbeszélések nyomán új elképzelések születtek.
Megjegyezte azonban, hogy az indiai vendég nem ajánlotta fel közvetítő szerepét a rendezésben. Kételyét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a NATO-csúcson meg fogják hallani Modi békekezdeményezését.
Az indiai miniszterelnök a tárgyalások után azt mondta, hogy az orosz államfővel fontos új döntéseket hozott a kölcsönös együttműködés további erősítése érdekében minden területen. Hangsúlyozta, hogy az indiai–orosz partnerség napjaink globális kontextusában új jelentőséget kap, és mindkét fél meggyőződése, hogy további erőfeszítésekre van szükség a globális stabilitás és béke megteremtése érdekében.
Az X közösségi hálón Modi azt írta: eredményes megbeszéléseket folytatott a Kremlben, ahol megvitatta a kétoldalú együttműködés diverzifikálásának lehetőségeit olyan területeken, mint a kereskedelem, a biztonság, a mezőgazdaság, a technológia és az innováció. Mint írta, a felek nagy jelentőséget tulajdonítottak a közlekedési megközelíthetőségnek és a kulturális cserének.
Szergej Lavrov külügyminiszter közölte, hogy Modi elfogadta Putyinnak a BRICS csoport októberi kazanyi csúcstalálkozójára szóló meghívását. Elmondta, hogy mindkét fél elsőrendű fontosságú együttműködési platformnak nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezetet is. Közölte: Oroszország támogatja, hogy India állandó tagjává váljon az ENSZ Biztonsági Tanácsának.
A kremli tárgyalásokat megelőzően Putyin és Modi a Népgazdaság Vívmányainak Kiállításán felkereste az Atom pavilont. Az orosz vezető ott egyebek mellett arról beszélt vendégének, hogy az úszó atomerőművek technológiája a jövőben kiválthatja az olajenergiát.
Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat vezérigazgatója közölte: Oroszország együttműködést ajánl Indiának a trópusi viszonyokhoz igazított, kis kapacitású atomerőművek építésében, azok lokalizációjának lehetőségével.
A teljes építési részt át tudjuk adni önöknek – mondta Lihacsov Modinak.
Makszim Oreskin, az orosz elnöki adminisztráció helyettes vezetője azt mondta, hogy a tárgyalások fő eredménye gazdasági szempontból a két ország közötti stratégiai együttműködés területeinek 2030-ig tartó fejlesztési programja volt.
Modi, akinek a miniszterelnökké való újraválasztása utáni első külföldi útja Oroszországba vezetett, kedd délelőtt a Moszkvában élő indiai kolónia tagjaival tartott találkozóján bejelentette: kormánya konzuli képviseletet nyit Jekatyerinburgban és Kazanyban. Ezt az idegenforgalom fellendülésével indokolta.
Az indiai kormányfő hétfői megérkezésekor azt közölte a közösségi médiában, hogy várakozással tekint a két ország közötti „különleges és kiváltságos stratégiai partnerség további elmélyítése” elé, és vendéglátóját drága barátjának nevezte.
Vlagyimir Putyin kedden a legmagasabb orosz állami kitüntetéssel, az Első Meghívott Szent András Apostol-renddel tüntette ki Narendra Modit.
Az izraeli kormányt azzal vádolják, hogy megpróbálja szabotálni az Egyesült Államok által támogatott tűzszüneti javaslatot folyamatosan bővülő követeléseikkel, annak ellenére, hogy korábban elfogadták a tervet – írta a Guardian.
Egyiptomi tisztségviselők és a Hamász képviselői a hétvégén bejelentették, hogy az iszlamista fegyveres szervezet újabb követeléseket vetett el Izraellel szemben, ezzel elősegítve a béketárgyalások előrehaladását és növelve a tűzszünet esélyeit.
A Hamász két tisztségviselője a Reutersnek elmondta, hogy most Izrael válaszára várnak, ahol a tüntetők vasárnap az utcára vonultak, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra: végre kössenek megállapodást a még mindig Gázában fogva tartott túszok visszahozataláról.
Az izraeli média szerint azonban a kormány most újabb követeléseket intézett a palesztin csoporthoz, annak ellenére, hogy azok egyre nyitottabbak a harcok lezárásra.
A Haaretz hírügynökség jelentése szerint David Barnea, a Moszad hírszerző szolgálat vezetője a hétvégén egy kibővített listával érkezett Katarba, a béketárgyalások helyszínére, amelyen Izrael újabb feltételei szerepeltek a tűzszünethez.
A napilap szerint ez a lépés tovább késlelteti a megegyezést, meghosszabbítja a háborút és jelentősen rontja a ég mindig fogságban lévő, mintegy 50 izraeli túsz túlélési esélyeit.
A Hamász már beleegyezett az Izrael által előterjesztett feltételekbe, ám a péntek esti találkozón újabb pontokkal kellett szembesülniük, amelyekkel Benjamin Netanjahu miniszterelnök tovább tolná a konfliktus végét – írta a Haaretz. Az ügy miatt a kormányfő ismét bírálatokkal szembesül az ellenzéki pártok, a média és az izraeli túszok családjai részéről, akik azzal vádolják, hogy saját politikai túlélése érdekében aláássa a tűzszünet elérésére és a túszok szabadon bocsátására irányuló erőfeszítéseket.
Netanjahu népszerűsége a Hamász október 7-i támadása után, amely súlyos hiányosságokat tárt fel az izraeli védelemben, meredeken lezuhant. A legtöbb politikai megfigyelő szerint a miniszterelnök elveszítené a választásokat, ha azokat most tartanák.
Az izraeli kormányra egyre nagyobb nyomás nehezedik, mivel egy tűzszünet lehetővé tenné a libanoni Hezbollah-val szembeni de-eszkalációt is, amely korábban kijelentette, hogy a zsidó állam elleni támadásait a Hamász támogatására indítja, és jelezte, hogy hajlandó leállítani az akciót, ha a Gázai övezetben véget érnek a harcok.
A biztonsági ügynökségek vezetőihez és a tárgyalócsoporthoz fordulunk – minden szem rátok szegeződik, ne hagyjátok, hogy Netanjahu ismét szabotálja a megállapodást. Meg kell mentenünk minden elrabolt embert! – mondták a Gázában fogva tartott izraeli túszok családjai szombaton Tel-Avivban, a védelmi minisztérium közelében tartott sajtótájékoztatón.
Alar Karis észt elnök meg van győződve arról, hogy Ukrajna jövőbeni NATO-tagsága nem képezheti tárgyalások tárgyát, és óva intett az Oroszországgal kötött olyan megtévesztő fegyverszünettől, amely Ukrajna engedményeivel járna – közölte vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportál az észt elnök litván kollégájával, Gitanas Nausedával közös sajtótájékoztatójára hivatkozva.
A jelentés szerint a két elnök tárgyalt a kétoldalú együttműködés kérdéseiről, valamint a július 9-én kezdődő washingtoni NATO-csúcs előkészületeiről. Karis megjegyezte, hogy a csúcstalálkozó legfontosabb témái Ukrajna hatékony és hosszú távú támogatása a háború jelenlegi forró szakaszában és azt követően, valamint a NATO védelmi képességeinek erősítése.
„A NATO-nak határozott jelzést kell küldenie, hogy mindaddig támogatja Ukrajnát, amíg szükséges. Ukrajna NATO-tagsága nem lehet tárgyalások tárgya, a tagság felé irányuló mozgása visszafordíthatatlan” – mutatott rá az észt államfő. Mint hangsúlyozta, a történelemnek számos tanulsága van arra nézve, hogy az agresszorok megbékítése csak átmeneti békét biztosít.
„Ha nem tartja tiszteletben Ukrajna területi integritását és szuverenitását, az csak újabb és rosszabb háborúkhoz vezet a jövőben. Oroszország és más agresszorok magabiztosabbak lesznek ennek eredményeként. Az egyetlen stratégia, amely most működhet, az, hogy a lehető legtöbb támogatást nyújtsuk Ukrajnának” – húzta alá Alar Karis.
A gázai tűzszüneti tervről, és a Hamász arra adott válaszáról is egyeztetett telefonon Joe Biden amerikai elnök és Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök csütörtökön.
A Fehér Ház közleménye szerint az amerikai elnök üdvözölte, hogy az izraeli kormányfő felhatalmazta a tárgyalásokon részt vevő izraeli kormányzati illetékeseket, hogy folytassanak egyeztetést a tűzszüneti folyamatban közreműködő amerikai, katari és egyiptomi közvetítőkkel.
A tűzszüneti tervezet arra az izraeli javaslatra épül, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa, és a G7-ek is támogatnak, amelynek részleteiről még májusban Joe Biden számolt be. A terv megvalósulása több lépésben vezetne el az összes, még Hamász kezében lévő túsz elengedéséhez.
Joe Biden, a Fehér Ház közlése szerint, megerősítette „megmásíthatatlan elkötelezettségét” Izrael biztonsága iránt, beleértve az Irán által támogatott libanoni Hezbollah jelentette fenyegetést.
A két vezető egyaránt üdvözölte, hogy kormányzataik nemzetbiztonsági illetékesei július 15-én találkoznak a stratégiai konzultatív csoport keretében.
Azok, akik azt sugallják, hogy Ukrajna fontolgatja a tűzszünetet, nem tudják egyértelműen, hogy annak hogyan kellene működni – jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij elnök a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az amerikai hírszolgálat emlékeztetett arra, hogy Zelenszkij elutasította Orbán Viktor magyar kormányfő javaslatát az Oroszországgal folytatandó béketárgyalások megkezdése előtti tűzszünet lehetőségéről.
„Az ilyen forgatókönyvet javasolók nem tudták egyértelműen megfogalmazni, hogyan működne a tűzszünet. Senkinek nincs válasza. Nem hibáztatom őket, csak magyarázok” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
Congratulations to Hungary on taking over the Presidency of the EU. I wish @HU24EU effectiveness in promoting our shared European values, goals, and interests. While advancing on its path to the EU, Ukraine is ready to contribute to these efforts and strengthen our Europe.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 1, 2024
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…
A Tehrík-i-Talibán Pakisztán (TTP) nevű iszlamista milícia vasárnap háromnapos egyoldalú tűzszünetet hirdetett Pakisztánban az Eid al-Adha muszlim áldozati ünnep alkalmából.
A hétfőn tartott Eid al-Adha okán hirdetett fegyvernyugvás lehetővé teszi a muszlim hívőknek, hogy zavartalanul részt vehessenek a mecsetekben és nyílt tereket tartott ünnepi imádságokban, anélkül, hogy a szélsőségesek támadásaitól kellene tartaniuk.
A Tehrík-i-Talibán Pakisztán bejelentése szerint a pakisztáni nép követelésére döntöttek a tűzszünet mellett. Ugyanakkor az iszlamisták figyelmeztettek, hogy harcosaik megvédik magukat, ha a biztonsági erők rájuk támadnának.
A TTP felbátorodott azt követően, hogy a szomszédos Afganisztánban 2021 augusztusában az afganisztáni tálibok mozgalma átvette a hatalmat a nyugati erők kivonása nyomán.
Ez a második alkalom, hogy 2021 óta a TTP fegyverszünetet hirdet. A legutóbbi tűzszünetet 2022-ben mondták fel, azóta pedig a szélsőségesek fokozták az elsősorban biztonsági erők ellen elkövetett támadásaikat. Az erőszakhullám tovább terhelte Pakisztán és az afganisztáni tálibok viszonyát tekintettel arra, hogy Iszlámábád szerint a TTP vezetőinek többsége a szomszédos ország területén rejtőzködik. A pakisztáni vezetés mindemellett azt állítja, hogy a TTP afgán területről indít támadásokat. A TTP és Kabul is tagadja ezeket a vádakat.
Ukrajna Oroszország legyőzésével tartós békére törekszik, nem pedig ideiglenes fiktív fegyverszünetre, amit öt tényező magyaráz – közölte vasárnap Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak kifejtette: „Nem szabad elfelejteni, hogy a valódi békét nem lehet elérni az agresszornak tett engedmények árán, amelyek csak felkeltik az étvágyát. Ez csak a katasztrófához vezető út.”
Az elnöki hivatalvezetői tanácsadó szerint Ukrajna számára Oroszország veresége 5 tényező miatt fontos:
Első. Jelenleg nincsenek olyan garanciák, amelyek megakadályoznák az Oroszországi Föderációt abban, hogy a fiktív fegyverszünet megkötése után bármikor újrakezdje a háborút. Sőt, pontosan ezt fogja tenni Oroszország, amelyet nem fognak megbüntetni a tömeges bűncselekményekért és a nemzetközi jog megsemmisítéséért.
Második. Fegyverszünet esetén az Oroszországi Föderáció minden bizonnyal stratégiai előnyre tesz szert, és még kihívóbban fog viselkedni a globális piacokon. „Minden bizonnyal a provokátor országok aktív hálózatát hozza létre majd, amelyek elkezdik aktívabban destabilizálni a régiókat. A Kreml ezt az időt arra is felhasználja, hogy újra felfegyverkezzen és felkészüljön az agresszió vagy invázió új szakaszára” – jegyezte meg Podoljak.
Harmadik. Az ideiglenes fegyverszünet feltétlenül rögzíti az ukrán területek egy részének az Oroszországi Föderáció általi megszállását, és megerősíti a világrendben az agresszor jogát, hogy katonai eszközökkel annektálja a területeket. Ez egy rendkívül telített katonai övezet lesz. „Az erősek joga és a támadó háború joga” pedig a külpolitika kulcselemei lesznek” – állapította meg a tanácsadó.
Negyedik. A tűzszünet kötelező feltétele lesz, hogy Ukrajna megtagadja a NATO-csatlakozást. „Ez reményt ad az Oroszországi Föderációnak és lehetőséget arra, hogy Ukrajnát a befolyási övezetében tartsa. És megfosztja minden jelentéstől az olyan fogalmakat, mint a szuverenitás és a szubjektivitás. Ez abszolút nonszensz a modern világ számára” – mutatott rá Podoljak.
Ötödik. Ukrajna valódi helyreállítása (terület, infrastruktúra, az állampolgárok életminősége) csak akkor lehetséges, ha visszaadják a területek feletti ellenőrzést. Az ellenségeskedés átmeneti leállítása nem állítja meg a megszállás alatt maradt ukránok millióinak szenvedését, nem motiválja a menekülteket a külföldről való visszatérésre, nem vonzza a befektetőket. „Még egyszer: nem térhetnek vissza állampolgárok milliói, akiknek az ingatlanát, lakását és vállalkozását jelenleg Oroszország lopja el” – összegezte az elnöki hivatalvezetői tanácsadó.
Közös közleményben szólította fel több ország, köztük az Egyesült Államok a Hamász palesztin iszlamista szervezetet csütörtökön a legújabb tűzszüneti javaslat elfogadására, amely az Izraelben ejtett túszok elengedését is tartalmazza.
A washingtoni Fehér Ház által is nyilvánosságra hozott dokumentum aláírói – az Egyesült Államok mellett Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Spanyolország, Brazília, Argentína, Lengyelország, Románia, Ausztria, Dánia, Szerbia, Bulgária, Kolumbia és Thaiföld vezetői – teljes támogatásukról biztosították az indítványt, amelyet Joe Biden amerikai elnök ismertetett múlt pénteken, és amelyet az amerikai adminisztráció Izrael javaslataként jellemzett.
A megállapodási javaslat teljesülése esetén azonnali tűzszünet lépne életbe, hosszabb távon pedig elvezetne a Gázai övezet talpra állításához, biztonsági garanciákkal az izraeliek és palesztinok számára, valamint kilátásokkal egy hosszú távú békére és a kétállami megoldás teljesülésére – olvasható a közleményben.
Az aláírók egyben felszólították Izrael és a Hamász vezetőit, hogy bármilyen kompromisszumra is van szükség, állapodjanak meg róla, jussanak egyezségre a megállapodást illetően, mert az könnyebbséget hozna a túszok családtagjai, valamint a konfliktusban érintett civilek számára mindkét oldalon.