A német szövetségi belügyminisztérium betiltotta a Compact jobboldali szélsőséges folyóiratot – számolt be a Tagesschau, valamint Nancy Feiser, Németország belügyminisztere.
Feiser megjegyezte, a tilalom „erős csapás a jobboldali szélsőséges színtérre”.
„Ma betiltottam a jobboldali szélsőséges Compact Magazine folyóiratot. Leírhatatlan módon agitál a zsidók, a muszlimok és a demokráciánk ellen” – írta Nancy Feiser közösségi oldalán.
Reggel óta tartottak a házkutatások a Compact épületében Falkensee-ben és Werderben, Berlin és Potsdam közelében. Átkutatták Jürgen Elzesser főszerkesztő és felesége, valamint a Compact többi alkalmazottjának lakóhelyét is.
A tilalom jogalapja az egyesületi törvény, amelynek értelmében a szövetségi belügyminisztérium az alapvető szabad demokratikus rendet ellenző cégeket is betilthatja.
A jelentések szerint a Szövetségi Alkotmányvédelmi Minisztériumnak „nagy anyaggyűjteménye” van, ami indokolta a tilalmat.
A kiadványt hosszú éveken keresztül figyelték, a 2021-es végétől pedig „határozottan jobboldali szélsőségesnek” tartották.
A havilap mellett jelentek meg különszámok, volt online platformjuk és a YouTube-csatornán a Compact Der Tag napi programmal, amelyhétfőtől péntekig jelentkeztek.
A cég saját információi szerint a magazin példányszáma 40 ezer volt.
A tilalom a döntő tényezője az volt, hogy a Szövetségi Belügyminisztérium szerint a Compact sérti az alapvető szabad demokratikus rendet és az emberi méltóságot, „agresszívnek és harciasnak” tűnik.
A tilalom értelmében a szövetségi belügyminisztérium azonnal le kívánja állítani az összes folyóirat-formátum gyártását, a weboldalt bezárják, a vagyont pedig elkobozzák. A YouTube-csatorna tartalmát is el kell távolítani. A Compact fellebbezhet a tilalom ellen.
A Bosznia-Hercegovinában állandó lakhellyel rendelkező szlovén állampolgárok mégis leadhatják szavazataikat a vasárnapi európai parlamenti választásokon a szarajevói szlovén nagykövetségen, annak ellenére, hogy a boszniai kormány nem adott zöld utat Szlovéniának, Lengyelországnak és Romániának, hogy saját nagykövetségeiken szavazóhelyiségeket rendezhessenek be – közölte pénteken a szlovén külügyminisztérium.
A boszniai kormány azért döntött így, mert az említett országok támogatták a srebrenicai népirtás áldozatainak nemzetközi emléknapjára vonatkozó ENSZ-határozatot. Mivel a szövetségi kormánynak egyhangúlag kell döntéseket hoznia, és a boszniai szerb miniszterek ellene szavaztak, a kéréseket elutasították.
A szlovén külügyminisztérium azt követően jelentette be a döntését, hogy Lengyelország és Románia szarajevói nagykövetsége úgy határozott, engedély nélkül is lehetővé teszi állampolgárai számára, hogy a diplomáciai képviseletükön leadhassák voksaikat – jelentette a szlovén STA hírügynökség.
Tanja Fajon külügyminiszter és Natasa Pirc Musar elnök korábban elfogadhatatlannak nevezte a boszniai kormány lépését, és megjegyezte, hogy Boszniának, mint EU tagjelölt országnak, tiszteletben kell tartania a jogállamiságot.
A belügyminisztérium adatai szerint a választói névjegyzékben közel 2000 olyan Bosznia-Hercegovinában élő szlovén szerepel, aki szavazati joggal rendelkezik az EP-választáson.
A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muszlim férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban meggyilkoltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék több vádlott elleni ítéletében népirtásnak minősítette. A hivatalos szerb álláspont szerint borzasztó bűncselekményeket követtek el Srebrenicában, de azokat nem lehet népirtásnak minősíteni.
[type] => post
[excerpt] => A Bosznia-Hercegovinában állandó lakhellyel rendelkező szlovén állampolgárok mégis leadhatják szavazataikat a vasárnapi európai parlamenti választásokon a szarajevói szlovén nagykövetségen, annak ellenére, hogy a boszniai kormány nem adott zöld ut...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717874040
[modified] => 1717805832
)
[title] => A tiltás ellenére is szavazhatnak diplomáciai képviseletükön Bosznia-Hercegovinában élő szlovének, lengyelek és románok állampolgárok
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=115480&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 115480
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 115481
[image] => Array
(
[id] => 115481
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/o-ep-valasztasok-vn-009.jpg
[original_lng] => 94772
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/o-ep-valasztasok-vn-009-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/o-ep-valasztasok-vn-009-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/o-ep-valasztasok-vn-009-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/o-ep-valasztasok-vn-009-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/o-ep-valasztasok-vn-009.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/o-ep-valasztasok-vn-009.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/o-ep-valasztasok-vn-009.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1717795033:12
[_thumbnail_id] => 115481
[_edit_last] => 12
[views_count] => 479
[_oembed_d3b6b2bc11f7131bd4fb9b9ad9ed324c] =>
Zelenskyy commented on the issue of his legitimacy
"These statements of the illegitimate Russian President on the legitimacy of the Ukrainian President are honestly uninteresting. All adequate people who know how to read the laws will read and find the conclusion,"- stated… pic.twitter.com/QpmywwUyoO
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a héten új korlátozásokat rendelt el az országban működő online kaszinókra, amely a reklámszabályok átírása és a játékidő limitálása mellett teljesen betiltaná az oldalak használatát a hadsereg számára. A kormány kritikusai azonban kételkednek abban, hogy az alacsony morál mellett a tilalom működni fog.
A Politico értesülése szerint az Állambiztonsági és Védelmi Tanács rendeletét Pavlo Petricsenko ukrán katonatiszt és aktivista április 15-i halála után kezdték el kidolgozni, aki hónapokon keresztül kampányolt a hadsereg vezetésénél és a kormánynál, hogy lépjenek fel a szerencsejáték-függőség terjedése ellen.
Honvédőink már harmadik éve vannak távol a családjuktól, stresszes körülmények között, ahol pihenni sem lehet, ezért pszichológiailag különösen sérülékenyek. Számukra a szerencsejáték maradt az egyedüli figyelemelterelés a háború szörnyűségei közepette – áll Petricsenko petíciójának szövegében.
Az online kaszinók hatalmas problémává váltak az ukrán hadseregben, amely hatásait nem csak a frontvonalon lehet érezni:
a szerencsejátékozás súlyos dopaminfüggőséget okoz, és gyengíti az önkontrollt;
az alulfizetett katonák pedig sokszor hiteleket vesznek fel, ezzel eladósítva magukat és családjukat.
Míg a tilalom csak a hadseregre érvényes, a kormány új szabályai minden szolgáltatót arra kényszerítenek, hogy korlátozzák a szerencsejátékok időtartamát, az egy felhasználó által regisztrálható számlák számát, valamint az egyén által naponta játszható összeget.
A korlátozások egy hónap múlva lépnek hatályba. Egyes szakértők azonban azzal érveltek, hogy a rendeletben szereplő korlátozások közül sok már létezett a szerencsejátékokat legalizáló törvényben, amelyet Ukrajna 2020-ban fogadott el egy évtizedes tilalom után.
A rendelet valójában semmi újat nem csinál. A probléma a hadsereg feletti ellenőrzés lazasága, no meg az alacsony morál és az alternatív szórakozási lehetőségek a frontvonalon, ami függőségbe hajszolja a katonákat – jelentette ki Mikita Bondarijev, egy ukrán szerencsejáték-szakértő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az online kaszinók jelentős része orosz tulajdonban van.
Maksym Skubenko, a VoxUkraine civil szervezet vezérigazgatója és a jelenleg Bakhmut közelében harcoló kijevi 5. Különleges rohamdandár altisztje pedig úgy vélekedett, hogy a tiltás az ellenkezőjét fogja kiváltani.
A tilalom csak rontani fog a helyzeten. Illegális kaszinók most is léteznek, a katonák pedig azokat fogják használni, és mindent megtesznek majd azért, hogy eltitkolják függőségüket feletteseik és családjaik elől – figyelmeztetett Skubenko, aki szerint a kormánynak a hadseregben a pénzügyi műveltség növelésére és alternatív szórakozási lehetőségekre kellene fókuszálniuk.
Az ukrán szerencsejáték- és lottószabályozási bizottság szerint pedig 2023-ban 450-ről 3700-ra nőtt azoknak a száma, akik szerepelnek az állami szerencsejáték-függők nyilvántartásában, amely megtiltja számukra az online kaszinókhoz való hozzáférést. A lista azonban valószínűleg alulreprezentálja a valós számot, mivel csak azokat tartalmazza, akik önként adják fel a nevüket, vagy akiket bíróság kötelez erre.
Elfogadta második olvasatban a londoni parlament a dohánytermékek vásárlásának fokozatos betiltásáról szóló törvénytervezetet.
Az indítványól még döntenie kell a parlament felső kamarájának, a Lordok Házának, majd a részletes, harmadik olvasatbeli vita után újból az alsóháznak is, de a végleges jóváhagyás a kormányzó Konzervatív Párt frakcióján belüli jelentős ellenállással együtt is biztosra vehető, mivel a tervezetet a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt teljes egészében támogatja.
A készülő törvény, amelynek tervezetét Rishi Sunak miniszterelnök tavaly ősszel terjesztette elő, büntetendő cselekménnyé nyilvánítja dohánytermékek eladását azoknak, akik 2009. január 1-jén vagy később születtek.
A tervezett jogszabály rögzíti a 2009-es kiinduló születési időpontot, így gyakorlatilag minden évben egy-egy évvel növekszik azoknak az alsó korhatára, akik nem juthatnak legálisan dohánytermékhez.
Ennek alapján a most 14-15 éves korosztály soha nem kerül olyan életkorba, amikor törvényesen dohányárut vehet, tekintettel arra, hogy a kormányrendeleti szintű jelenlegi brit szabályozás is csak 18 éven felülieknek engedélyezi dohánytermékek eladását. Hosszú távon így az egész lakosságra kiterjed majd a forgalmazási tilalom.
A második olvasatbeli, vagyis az általános vita után megtartott kedd éjszakai szavazáson az alsóház 383 képviselője voksolt a tervezetre 67 elutasító szavazat ellenében.
Végleges elfogadása után ez lesz a világ egyik legszigorúbb dohányzásellenes törvénye.
A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) kimutatása szerint Nagy-Britanniában a dohányzás okozza a legtöbb megelőzhető halálozást: évente 80 ezer haláleset köthető közvetlenül a dohányzásból eredő betegségekhez, és a daganatos megbetegedések negyede is a dohányzás miatt alakul ki.
Az NHS statisztikái szerint a brit kórházakba csaknem minden percben bekerül egy-egy olyan páciens, aki dohányzástól betegedett meg.
A mostani törvénytervezet a legnagyobb horderejű dohányzásellenes kezdeményezés Nagy-Britanniában azóta, hogy a Munkáspárt vezette előző kormány 2007-ben minden zárt közösségi helyiségben – köztük a munkahelyeken, a közintézményekben és a vendéglátóhelyeken – megtiltotta a dohányzást.
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
A Legfelső Tanács nemzetbiztonsági és védelmi bizottsága számos lehetséges korlátozást tárgyal a mozgósítást kerülők szankcionálásával kapcsolatban, jelenleg a járművezetési jogtól való megfosztás lehetőségét tárgyalja – közölte csütörtökön Fegyir Veniszlavszkij, a nemzetbiztonsági és védelmi bizottság tagja a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a honatya elmondta, hogy képviselők vitát folytattak arról, hogy a területi toborzási és szociális támogatási központoknak (TCK) felhatalmazást adjanak az állampolgárok jogainak bíróság általi korlátozására a számlán lévő pénz feletti rendelkezési jogot, a külföldre utazást és a járművezetési jogot tekintve.
„A képviselők mostanra konszenzusra jutottak. És csak egy korlátozást engedélyezünk, mégpedig a járművezetői jogosultság tekintetében, ha valaki nem teljesítette a TCK feltételeit, nem jelent meg az okmányok rendezésére, az adatok egyeztetésére vagy nem jelent meg a kézbesített behívó alapján” – jegyezte meg Fegyir Veniszlavszkij.
A Hamász iszlamista palesztin szervezet betiltásáról terjesztett elő törvényjavaslatot szerdán a svájci kormány, követve több más nyugati ország példáját.
Az új törvény értelmében a Hamászt és „fedő-, illetve utódszervezeteit”, valamint a nevében fellépő szervezeteket és csoportokat is kitiltják az országból, a Hamász propagandáját terjesztő személyeket pedig bíróság elé állítják – közölte szerdán a berni kormány.
Az intézkedéssel megtiltják az alpesi országba történő belépést, és megkönnyítik a kitoloncolást, célja pedig a Hamász megbüntetése az Izrael elleni október 7-i terrortámadás miatt, illetve annak megelőzése, hogy az iszlamista mozgalom menedékként használja Svájcot, vagy támadásokat kövessen el a területén – közölték.
Az új törvény segíti majd a terroristák pénzelése elleni harcot is, lehetővé téve a svájci pénzmosás elleni hatóságok számára, hogy alaposabb információcserét folytassanak a hasonló külföldi szervekkel – közölte a kormány.
A törvény hatálya a parlament elé terjesztett javaslat szerint egyelőre öt év lesz. Az október 7-i terrortámadás során két svájci állampolgár is meghalt. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet már korábban betiltották Svájcban.
A „genderelmélet” iskolákból és hivatalokból történő „kitiltását” jelentette be a bajor tartományi miniszterelnök kedden a müncheni törvényhozásban.
„Ami Bajorországot illeti (Németországon belül), azt mondhatom: nálunk nem lesz kötelező genderezés. Éppen ellenkezőleg: ki fogjuk tiltani a genderelméletet az iskolákból és a közigazgatásból” – hangsúlyozta Markus Söder.
A szövetségi kormány túllőtt a célon az olyan felvetésekkel, mint a kannabisz legalizálása, a „genderezés” és az önazonosság, az önrendelkezés meghatározásának parttalan szabadsága. Nincsenek más problémáink Németországban? – kérdezte a keresztényszocialista politikus.
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
A holland kormány ideiglenesen megtiltaná a köztisztviselőknek, hogy mesterséges intelligenciával (MI) működő szoftvereket használjanak, mint a ChatGPT és a Bard chatbotok vagy a Dall-E és a Midjourney képgeneráló programok – derül ki Alexandra van Huffelen digitális ügyekért felelős államtitkár javaslattervéből, amelyet csütörtökön ismertetett a Volkskrant című napilap.
Az államtitkár azt írta indokként, hogy ezeknek a szoftvereknek a használatával megnő a magánélethez fűződő és a szerzői jogok megsértésének kockázata.
Alexandra Van Huffelen a javaslatot – amelyet hamarosan a holland minisztertanács is megvitat – Pels Rijken államügyész irodájának és a holland adatvédelmi hatóságnak a kutatásai alapján dolgozta ki. Ők arra a következtetésre jutottak, hogy „a nem szerződéses generatív MI-alkalmazások bizonyíthatóan nem felelnek meg a holland adatvédelmi és szerzői jogi jogszabályoknak” – idézte a kezdeményezést az NLTimes hírportál.
Van Huffelen szerint „nem világos”, hogy például a Google vagy az OpenAi kellőképpen figyelembe veszik-e a szerzők jogait. Az olyan chatbotok, mint a ChatGPT és a Bard mögött álló nyelvi modelleket nagy mennyiségű szöveggel alakították ki, egyebek között olyan könyvek és újságarchívumok felhasználásával, amelyek szerzői jogi védelem alatt állnak. Ugyanez vonatkozik a képi mesterséges intelligenciára is – olvasható a javaslattervezetben.
Az államtitkár a magánélet védelme miatt is aggályát fejezte ki, mivel „a generatív MI-alkalmazások nagyon érzékeny információkat is közölhetnek a felhasználóval folytatott interakciókból”. Az is aggodalomra ad okot, hogy a mesterséges intelligenciával működő programok válaszai „felhasználhatók egy egyénre vonatkozó döntés meghozatalához”.
Van Huffelen hozzátette: nem kívánják teljes mértékben betiltani a MI-szoftverek kormányzati alkalmazását, ezért különféle tesztek révén ki fogják dolgozni, hogyan alkalmazhatók ezek a programok biztonságosan. A kísérleti projektek 2024 közepére készülnek el, és ezt követően a kormányzat iránymutatásokat dolgozhat ki a mesterséges intelligencia felelős használatára vonatkozóan.
[type] => post
[excerpt] => A holland kormány ideiglenesen megtiltaná a köztisztviselőknek, hogy mesterséges intelligenciával (MI) működő szoftvereket használjanak, mint a ChatGPT és a Bard chatbotok vagy a Dall-E és a Midjourney képgeneráló programok – derül ki Alexandra va...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1700226480
[modified] => 1700215151
)
[title] => A holland kormány megtiltaná alkalmazottainak a mesterséges intelligenciára épülő programok használatát
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=95581&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 95581
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 95583
[image] => Array
(
[id] => 95583
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/intelligencia.jpg
[original_lng] => 504686
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/intelligencia-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/intelligencia-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/intelligencia-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/intelligencia-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/intelligencia-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/intelligencia-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/intelligencia.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1700207951:12
[_thumbnail_id] => 95583
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2891
[_oembed_3d1ba000dc99aceb30133db63abdf8d9] =>
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
Franciaország legfelsőbb közigazgatási bírósága, az Államtanács szerdán kiadhatja a rendeletet a palesztinbarát tüntetések általános tilalmáról.
Egyelőre nem ismert, hogy a testület keddi ülésén, eleget téve Gérald Darmanin belügyminiszter kérésének, támogatta-e a palesztinbarát megmozdulások teljes és „végleges” betiltását.
Attól tartva, hogy az Izrael és a Hamász közötti konfliktus Franciaországra is átterjed, Gérald Darmanin belügyminiszter október 12-én elrendelte a palesztin-párti demonstrációk betiltását – idézi fel az ügy előzményeit a Le Figaro.
Gyilkosokat dicsőítők
Az intézkedés előzménye, hogy a Hamász Izrael elleni, többek között 260, egy koncerten részt vevő fiatal lemészárlásával járó terrortámadását hangosan ünnepelték Nyugat-Európa számos nagyvárosában a többnyire észak-afrikai hátterű migráns csoportok, majd egyre agresszívabb, a palesztinok melletti és a gyilkosságokat továbbra is dicsőítő gyűlést tartottak.
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Darmanin így minden prefektust (a helyi közigazgatási szervek vezetőit –a szerk.) arra utasított, hogy tiltsa be a palesztinbarát tüntetéseket, mert attól tartott, hogy azok „megzavarják a közrendet”. A belügyminiszter azt is világossá tette, hogy a tilalmat megszegőket letartóztatják.
Dönt az Államtanács
A tiltás ellenére több francia városban, Nantes-ban, Nîmes-ben, Toulouse-ban, Rennes-ben, Lille-ben és Bordeaux-ban is újabb palesztinpárti tüntetésre került sor.
A múlt hét végén, október 14-én az intézkedés ellen fellebbezést nyújtottak be az Államtanácshoz, kezdeményezve, hogy függesszék fel az úgymond „kapkodva meghozott döntéseket” és hogy vonják vissza a palesztinbarát tüntetések betiltását. Vincent Brengarth, a fellebbezést benyújtó két ügyvéd egyike, a Palesztin Akcióbizottság tagja.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
A francia sajtó legkülönfélébb orgánumai intéztek támadást „a macronista önkény ellen”, többek között a vélemény- és a sajtószabadság eltiprását emlegetve. A napokban mind Darmanin, mind zsidó érdekvédelmi szervezetek kilátásba helyezték ugyanis, hogy az ügyészséghez fordulnak „a terrorizmus mentegetésének” bűntette miatt.
Az Államtanács, miután keddi ülésén vitatta meg, hogy eleget tesz-e a kérésnek és elrendeli-e a palesztinpárti tüntetések általános tilalmát, szerdán egy feszült pillanatban hirdetheti ki döntését: csütörtökön 18 órára ugyanis a palesztinok deportálása ellen tiltakozva tömegdemonstrációt szervez Párizsban a CAPJPO-Europalestine egyesület.
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
A három balti állam – Észtország, Lettország és Litvánia – után Finnország, a legújabb NATO-tagállam is bejelentette; péntek éjféltől megtiltja az orosz rendszámú magángépjárművek belépését az ország területére – közölte Elina Valtonen finn külügyminiszter a finn közszolgálati rádiónak (YLE) nyilatkozva.
A döntés hátterében az Európai Bizottság szeptember 8-i iránymutatása áll. A három balti állam már szerdától elrendelte ugyanannak a korlátozó intézkedésnek a végrehajtását, amelyhez most Finnország is csatlakozott.
Az intézkedés a Lengyelország és Litvánia által határolt orosz exklávét, Kalinyingrádot is érinti, de az ott élő orosz állampolgárok továbbra is átutazhatnak vonattal a legdélebbi balti államon.
A szabály alól csak a diplomáciai és konzuli képviseletek, a humanitárius céllal közlekedő járművek, valamint azok az európai uniós polgárok és családtagjaik mentesülnek, akik állandó tartózkodási engedéllyel rendelkeznek Oroszországban.
A finn szabályozás emellett hat hónap türelmi időt biztosít a finnek által használt orosz rendszámú gépjárművek kivonására a forgalomból.
Az új előírások szerint az EU külső határára érkező orosz rendszámú járműveknek vissza kell fordulniuk, máskülönben elkobozhatják őket.
Az Európai Unió tagállamai közül messze Finnországnak van a leghosszabb közös határa Oroszországgal: mintegy 1340 kilométer. Finnország csatlakozásával a NATO Oroszországgal közös határa a duplájára nőtt.
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
Who among world political leaders can make a speech in so perfect #Ukrainian? May be just a few. Here is the today's video of the Speaker of the Parliament of #Finland Jussi Halla-aho addressing the #Ukraine's Parliament in Ukrainian on the 90th anniversary of the Russian crime -… pic.twitter.com/eKM4bTfthG
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1