Ukrajna és Nagy-Britannia megállapodást kötött a védelmi képességek fejlesztéséről, fegyverek szállításáról, javításáról és gyártásáról – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál az Elnöki Hivatalra hivatkozva.
A jelentés szerint az ukrán védelmi képességek fejlesztésének hivatalos hiteltámogatásáról szóló megállapodást Rusztem Umerov védelmi miniszter és John Healy brit védelmi miniszter írta alá Volodimir Zelenszkij elnök és Kir Starmer brit miniszterelnök jelenlétében. A dokumentum lehetővé teszi az ukrán-brit védelmi projektek elindítását. Ez elsősorban a légvédelmi rendszerek, páncélozott járművek és lőszerek szállításáról, javításáról és részleges előállításáról szól.
A megállapodás értelmében a brit beszállítók 2 milliárd font (több mint 2,5 milliárd dollár) értékben köthetnek hitel-megállapodásokat és szerződéseket Ukrajnával. Ez az összeg a jövőben növekedhet. A hitel törlesztési ideje 15 év. Amint azt az elnöki hivatal ismertette, a megállapodás segíti az ukrán védelmi erők légvédelmi rendszerekkel, radar- és támadó-berendezésekkel való ellátását 2026-ig, technológiák beszerzését, valamint a tüzérségi berendezésekhez szükséges hordók, alkatrészek és kiegészítők, nyugati típusú páncélozott járművek részleges gyártásának elsajátítását.
„Ez a megállapodás csökkenti az állami költségvetés terheit, és rövid távon lehetővé teszi az állam védelméhez szükséges fegyverek beszerzését, mindenekelőtt a légvédelem területén” – mondta el Rusztem Umerov.
Ukrajna megtalálja a módját, hogy ellenálljon az orosz erőknek, még akkor is, ha Donald Trump volt amerikai elnök nyer, és veszélybe sodorja a létfontosságú amerikai támogatást – jelentette ki Rusztem Umerov védelmi miniszter Colorado állambeli Aspenben megrendezett éves biztonsági fórumon mondott online beszédében, számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Umerov elmondta: „Hiszünk az Egyesült Államok vezetésében, és hiszünk abban, hogy Amerika azt akarja, hogy partnerei és szövetségesei is erősek legyenek. Ebben a szakaszban a csatatérre fogunk összpontosítani. Bármi legyen is az amerikai választások eredménye, megtaláljuk a megoldást.”
A védelmi miniszter megjegyezte, hogy Ukrajna kiterjesztette mozgósítási erőfeszítéseit, és továbbra is harcolni fog a területek visszafoglalásáért. Szerinte a célokon belül a Zaporizzsjai Atomerőmű visszafoglalása, amit az oroszok az offenzíva kezdetén elfoglaltak.
A tárcavezető azt is hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem tudja megállítani a városai és infrastruktúrája elleni orosz támadásokat, ha nem tud csapásokat mérni az Oroszország területén található légibázisokat és egyéb katonai létesítményeket, ahonnan a támadásokat indítják. „Hangosan ki akarjuk mondani: a katonai létesítményekre koncentrálunk, hogy ne csaphassanak le civilekre Ukrajnában” – mutatott rá Rusztem Umerov.
Az ukrán kormánynak megvan a terve az Oroszország elleni háború megnyerésére, de ennek megvalósításához több fegyverre van szükség. Emellett egyetlen percet sem szabad elvesztegetni – nyilatkozta Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter a Fox News amerikai tévécsatornának adott interjújában.
„Győzhetünk. Van tervünk. Nyiltan elmondjuk, hogy több fegyverre van szükségünk. Ezeknek a fegyvereknek az átadásával kapcsolatos hezitálás és Ukrajna engedélyével kapcsolatos tétovázás (oroszországi célpontok csapása – szerk.) pedig időbe telik, és az idő döntő szerepet játszik. De meg tudjuk (nyerni – a szerk.) csinálni” – biztosított a miniszter.
Umjerov elmondása szerint Ukrajna jelenleg csak katonai objektumokra használja fel a támadási engedélyt, hogy az Oroszországi Föderáció területén rövid távolságból csapást mérjen.
„Oroszország már eszkalálja ezt a háborút. Nem törődnek az emberekkel, ezért támadják a kórházakat és más civil létesítményeket. Meg akarjuk védeni az embereket. Csak katonai célpontokat akarunk eltalálni (Oroszországban –szerk.). Bombázzák városainkat és kritikus infrastruktúránkat, embereket ölnek meg. Ezért van szükség több légvédelemre és fegyverekre, hogy megvédjük népünket” – tette hozzá a miniszter.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán kormánynak megvan a terve az Oroszország elleni háború megnyerésére, de ennek megvalósításához több fegyverre van szükség. Emellett egyetlen percet sem szabad elvesztegetni – nyilatkozta Rusztem Umerov.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1720866600
[modified] => 1720856892
)
[title] => Umerov: Ukrajnának van terve a háború megnyerésére, de több fegyverre van szükség
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=121533&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 121533
[uk] => 121384
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 121385
[image] => Array
(
[id] => 121385
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/202940-1-large.jpg
[original_lng] => 93775
[original_w] => 1140
[original_h] => 679
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/202940-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/202940-1-large-300x179.jpg
[width] => 300
[height] => 179
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/202940-1-large-768x457.jpg
[width] => 768
[height] => 457
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/202940-1-large-1024x610.jpg
[width] => 1024
[height] => 610
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/202940-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 679
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/202940-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 679
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/202940-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 679
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1720846093:12
[_thumbnail_id] => 121385
[_edit_last] => 12
[views_count] => 324
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 276279
[1] => 63736
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Rusztem Umerov
[1] => ukrán győzelem
)
)
[3] => Array
(
[id] => 121399
[content] =>
Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter az Egyesült Államokban kijelentette, hogy Ukrajnának terve van az orosz agresszió elleni küzdelemre, de ehhez további fegyverekre van szüksége – számolt be csütörtökön az Ukrajinszka Pravda hírportál a tárcavezető Fox News amerikai csatornának adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint Umerov elmondta: „Képesek vagyunk rá és győzhetünk. Van egy tervünk. És azt mondjuk, hogy több fegyverre van szükségünk. A határozatlanság, hogy fegyvereket adjanak, a határozatlanság, hogy engedélyeket adjanak nekünk, és a tilalmak feloldása időbe telik. Az idő a lényeg, de meg tudjuk és képesek vagyunk megtenni.”
Arra a kérdésre, hogy hisz-e abban, hogy a háború valaha véget ér, a védelmi miniszter azt mondta, hogy „tudunk és képesek vagyunk nyerni”. Az Ohmatdit kórház elleni orosz rakétatámadást kommentálva Rusztem Umerov elmondta, hogy Ukrajnának több légvédelemre van szüksége a polgári infrastruktúra védelméhez.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter az Egyesült Államokban kijelentette, hogy Ukrajnának terve van az orosz agresszió elleni küzdelemre, de ehhez további fegyverekre van szüksége.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1720727400
[modified] => 1720720791
)
[title] => Képesek vagyunk rá és győzhetünk, de több fegyverre van szükségünk – Umerov
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=121399&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 121399
[uk] => 121402
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 121400
[image] => Array
(
[id] => 121400
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/umerov.avif
[original_lng] => 6903
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/umerov.avif
[width] => 150
[height] => 84
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/umerov.avif
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/umerov.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/umerov.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/umerov.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/umerov.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/umerov.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1720711654:2
[_thumbnail_id] => 121400
[_edit_last] => 12
[views_count] => 728
[_hipstart_feed_include] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 51833
[1] => 276279
[2] => 63736
)
[tags_name] => Array
(
[0] => nyugati fegyverek
[1] => Rusztem Umerov
[2] => ukrán győzelem
)
)
[4] => Array
(
[id] => 121387
[content] =>
Az Egyesült Államok engedélye arra, hogy az ukrán csapatokat mélységi csapásokat mérjenek orosz területekre, nem eszkalálja az ukrajnai háborút, mivel Oroszország már eszkalálta azt – jelentette ki csütörtökön Rusztem Umerov védelmi miniszter a Fox Nws amerikai tévécsatornának adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Umerov elmondta: „Oroszország már eszkalálta a helyzetet. Ők (a megszállók – a szerk.) nem az emberekre koncentrálnak, ezért támadnak kórházakat, polgári objektumokat. Meg akarjuk védeni az embereket. Mi katonai célpontokat akarunk támadni. Ezért funkcionális megoldásokat akarunk hogy megvédjük városainkat, mert támadják a városainkat, a kritikus infrastruktúrát, és megölik az embereket.”
A védelmi miniszter szerint Ukrajnának több légvédelemre, több fegyverre van szüksége az ukránok védelmére. „Képesek vagyunk rá és győzhetünk. Van egy tervünk, és bejelentjük, hogy több fegyverre van szükségünk. És a habozás, hogy fegyvereket adjanak nekünk, a habozás, hogy engedélyeket adjanak és feloldjuk a tilalmakat – ez időbe telik. Az idő nagyon fontos, de mi képesek vagyunk, és meg is tudjuk tenni” – hangsúlyozta Rusztem Umerov.
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok engedélye arra, hogy az ukrán csapatokat mélységi csapásokat mérjenek orosz területekre, nem eszkalálja az ukrajnai háborút, mivel Oroszország már eszkalálta azt – jelentette ki csütörtökön Rusztem Umerov védelmi miniszter a Fo...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1720724400
[modified] => 1720715259
)
[title] => Umerov: nem eszkalálja a háborút, ha az Egyesült Államok engedélyezi a mélységi csapásokat Oroszország területe ellen
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=121387&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 121387
[uk] => 121397
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 115056
[image] => Array
(
[id] => 115056
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/umerov-gettyimages-1794397334-96c088d7b17f6d6cd1e9e3c968746325-650x410-1.jpg
[original_lng] => 23815
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/umerov-gettyimages-1794397334-96c088d7b17f6d6cd1e9e3c968746325-650x410-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/umerov-gettyimages-1794397334-96c088d7b17f6d6cd1e9e3c968746325-650x410-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/umerov-gettyimages-1794397334-96c088d7b17f6d6cd1e9e3c968746325-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/umerov-gettyimages-1794397334-96c088d7b17f6d6cd1e9e3c968746325-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/umerov-gettyimages-1794397334-96c088d7b17f6d6cd1e9e3c968746325-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/umerov-gettyimages-1794397334-96c088d7b17f6d6cd1e9e3c968746325-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/umerov-gettyimages-1794397334-96c088d7b17f6d6cd1e9e3c968746325-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1720709040:2
[_thumbnail_id] => 115056
[_edit_last] => 5
[views_count] => 608
[_hipstart_feed_include] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 33
[4] => 47
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
[4] => Vélemények
)
[tags] => Array
(
[0] => 132599
[1] => 276279
)
[tags_name] => Array
(
[0] => eszkaláció
[1] => Rusztem Umerov
)
)
[5] => Array
(
[id] => 121339
[content] =>
Ezek a rendszerek városaink, civilek és kritikus infrastruktúra védelmét szolgálják majd – hangsúlyozta a védelmi miniszter.
A Szövetség országai, többek között az USA, Hollandia, Németország, Olaszország és Románia bejelentették, hogy légvédelmi rendszereket biztosítanak számunkra, jelentette be Rusztem Umjerov védelmi miniszter szerdán reggel, számolt be a minisztérium sajtószolgálata.
Többek között Patriot akkumulátorokról, SAMP-T rendszerekről és a működésükhöz szükséges alkatrészekről van szó.
„Ezek a rendszerek segítenek megvédeni városainkat, civileket és a kritikus infrastruktúrát. Hálásak vagyunk szövetségeseinknek az Egyesült Államokból, Németországból, Romániából, Hollandiából és Olaszországból” – mondta a miniszter.
A következő hónapokban az USA és szövetségesei több tucat taktikai légvédelmi rendszert szállítanak Ukrajnának: NASAMS, HAWK, IRIS T-SLM, IRIS T-SLS és Gepard.
„Ez jelentősen megerősíti a védelmünket. Külön köszönet Kanadának, Norvégiának, Spanyolországnak, Nagy-Britanniának és más országoknak, hogy biztosították ezeket a rendszereket és vadászrepülőket. Hálásak vagyunk minden országnak, amely csatlakozott a légvédelmi sürgősségi cselekvési kezdeményezéshez, amely több mint 1 milliárd dollárt gyűjtött össze Ukrajna légvédelmének támogatására”, – tette hozzá Umjerov.
Ukrajna és az Egyesült Államok védelmi miniszterei, Rusztem Umerov és Lloyd Austin kedden a Pentagonban tanácskoznak, a védelmi tárcavezetők elsősorban a partnerség megerősítéséről fognak tárgyalni – jelentette be Sabrina Singh, az amerikai védelmi minisztérium helyettes szóvivője, számolt be az rbc.ua hírportál az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a helyettes szóvivő elmondta: „Rusztem Umerov, Ukrajna védelmi minisztere kedden a Pentagonba látogat, hogy találkozzon Austin miniszterrel.” Mint megjegyezte, ez a látogatás hangsúlyozza az USA állandó elkötelezettségét Ukrajna szuverenitásának és biztonságának a támogatása mellett.
„A felek megvitatják a kétoldalú védelmi együttműködést, a regionális biztonsági kérdéseket, valamint az USA és Ukrajna közötti védelmi partnerség megerősítésének módjait” – mutatott rá Sabrina Singh.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna és az Egyesült Államok védelmi miniszterei, Rusztem Umerov és Lloyd Austin kedden a Pentagonban tanácskoznak, a védelmi tárcavezetők elsősorban a partnerség megerősítéséről fognak tárgyalni – jelentette be Sabrina Singh, az amerikai védelm...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1719928800
[modified] => 1719927787
)
[title] => Az ukrán és az amerikai védelmi miniszter ma a Pentagonban találkozik egymással
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=120393&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 120393
[uk] => 120397
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 120395
[image] => Array
(
[id] => 120395
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/austin-umerov.jpg
[original_lng] => 37040
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/austin-umerov-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/austin-umerov-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/austin-umerov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/austin-umerov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/austin-umerov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/austin-umerov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/austin-umerov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1719917389:8
[_thumbnail_id] => 120395
[_edit_last] => 5
[views_count] => 420
[_hipstart_feed_include] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 18877
[1] => 276279
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Lloyd Austin
[1] => Rusztem Umerov
)
)
[7] => Array
(
[id] => 117250
[content] =>
A védelmi minisztérium támogatja a hadkötelesek adatfrissítési határidejének 60 napról 150 napra való meghosszabbítását. Ha a parlament megszavazza, akkor az adatokat október 14-ig lehet frissíteni – számolt be Volodimir Arjev parlamenti képviselő, írta az Ukrajinszkapravda.
„A védelmi minisztérium támogatja az én és kollégáim törvénytervezetét a hadkötelesek adatfrissítési határidejének 90 nappal történő meghosszabbításáról” – írta.
A toborzó központokban az adatok frissítésének határidejének meghosszabbításáról szóló, június 24-i keltezésű dokumentumot Rusztem Umerov védelmi miniszter írta alá, és a dokumentumok elektronikus rendszerében lett nyilvánosságra hozva.
A törvénytervezet kimondja, hogy a 2024. május 29-i 11305. számú törvénytervezetet Ukrajna Védelmi Minisztériuma támogatta.
A nyilvánosságra hozott törvényjavaslat 60-ról 150 napra, azaz október 15-ig írja elő a hadkötelesek a toborzó központokban szereplő adatai frissítésének határidejét.
A parlamenti képviselő elmondása szerint még nem tudni, mikor lesz a szavazás a Legfelső Tanácsban. Hangsúlyozta: minden azon múlik, hogy a törvényjavaslat napirendre kerül-e.
Nemrégiben azonban napvilágot látott az az információ, hogy az Ukrán Védelmi Minisztérium nem támogatja a hadkötelesek adatfrissítésének határidejének 60 napról 150 napra való meghosszabbítását, az adatok frissítésének határideje 2024. július 16. marad.
Dánia fegyvergyártásba fog beruházni Ukrajnában. Ez az első NATO-ország, amely hasonló jellegű befektetést hajt végre. Ezt az ukrán Védelmi Minisztérium közölte a Telegramon.
Az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport 23. Ramstein formátumú ülésének részeként Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter megbeszélést folytatott Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszterrel és Kaisa Ollongren holland védelmi miniszterrel.
Dánia és Ukrajna memorandumot írt alá fegyverek és felszerelések ukrán gyártóktól való vásárlásáról.
„Ez nagy lépés, mivel Dánia lett az első külföldi NATO-ország, amely Ukrajna területén fegyvergyártásba fekteti pénzeszközeit” – mondta Umjerov.
Rusztem Umerov védelmi miniszter felszólította a világ vezető hadiipari vállalatait és technológiai óriásait, hogy fektessenek be az ukrajnai fegyvergyártásba – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a védelmi tárcavezető Facebook-oldalára hivatkozva.
A jelentés szerint Umerov közölte, hogy a Shangri-La biztonságpolitikai konferencia margóján találkozott a világ vezető hadiipari vállalatai és technológiai óriásai, köztük a BAE Systems, a Lockheed Martin, az Airbus, a Boeing, a Saab, a Google és az Oracle képviselőivel. „Felszólítottam őket, hogy fektessenek be a fegyvergyártásba Ukrajnában, és hozzanak létre közös védelmi vállalkozásokat. Ebben a partnerségben nagy lehetőségek rejlenek: Ukrajna hozzáférést kap a legújabb technológiákhoz, a vállalatok pedig lehetőséget kapnak fejlett fegyverek további fejlesztésére” – mutatott rá.
Mint a védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy egy erős hadiipar létrehozása Ukrajna nemzetbiztonsági kérdése. „Már együttműködünk ezekkel a cégekkel, katonáink sikeresen tesztelik a fegyvereiket, felszereléseiket és technológiáikat a csatatéren, egyedi visszajelzést adva, amely lehetővé teszi a termékek fejlesztését. Fókuszunk az ukrajnai gyártásra vagy az ukrán vállalatok bevonására irányul, hogy együttműködjenek velük a világóriások” – tette hozzá Usztem Umerov.