Robert Habeck német alkancellár szerint a Berlin és Peking közötti gazdasági kapcsolatok megromlásának fő oka Kína Oroszországnak nyújtott támogatása az Ukrajna elleni háborúban.
Elmondása szerint a Kínai Népköztársaságnak meg kell értenie, hogy Németország és az EU biztonsági érdekeit már közvetlenül érintette a háború – számolt be a Bloomberg Habeck a német-kínai együttműködésről szóló rendezvény megnyitóján mondott beszédére hivatkozva. Pekingben találkozót tartottak a két ország együttműködéséről a klímaváltozás és a zöld átalakulás ágazatában.
Európa és Németország nem csökkentette volna a Kínától való függőségét a nyersanyagok és az alapvető áruk tekintetében, ha Peking nem támogatja az orosz agressziót – mondta Habeck Zhao Chenxin-nek, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság elnökének. Zhao mondott megnyitó beszédet az eseményen.
A német alkancellár megerősítette, hogy az EU kész tárgyalni Kínával a kínai elektromos autók importjára Európa által kivetett vámokról. Kiemelte, hogy ezek nem általános bírságok, hanem differenciált kompenzációs tarifák, amelyeket kilenc hónapon keresztül alaposan tanulmányoznak.
„Ez nem büntetés, ez kompenzáció a már meglévő előnyökért” – hangsúlyozta Habeck.
Emlékeztetőül, a Financial Times arról számolt be, hogy Európa vámot kíván kivetni a Kínából érkező elektromos autók importjára. Brüsszel ragaszkodik ehhez a döntéshez. A tarifák bevezetése évente több mint 2 milliárd eurót többletbevételt jelent. Németország ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy ez a lépés kereskedelmi háborúhoz vezethet Pekinggel, ami költséges lesz az EU számára.
[type] => post
[excerpt] => Robert Habeck német alkancellár szerint a Berlin és Peking közötti gazdasági kapcsolatok megromlásának fő oka Kína Oroszországnak nyújtott támogatása az Ukrajna elleni háborúban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1719163320
[modified] => 1719131936
)
[title] => A német alkancellár szerint Kína Oroszországnak nyújtott támogatása tönkreteszi a Berlin és Peking közötti kapcsolatokat
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=116975&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 116975
[uk] => 116957
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 116958
[image] => Array
(
[id] => 116958
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/98-main-v1719056994.webp
[original_lng] => 12878
[original_w] => 630
[original_h] => 361
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/98-main-v1719056994-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/98-main-v1719056994-300x172.webp
[width] => 300
[height] => 172
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/98-main-v1719056994.webp
[width] => 630
[height] => 361
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/98-main-v1719056994.webp
[width] => 630
[height] => 361
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/98-main-v1719056994.webp
[width] => 630
[height] => 361
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/98-main-v1719056994.webp
[width] => 630
[height] => 361
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/98-main-v1719056994.webp
[width] => 630
[height] => 361
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1719121137:12
[_thumbnail_id] => 116958
[_edit_last] => 12
[views_count] => 393
[_oembed_bcd51943d2b3f9d277c7f793afe1c92d] =>
Bundeswirtschaftsminister Robert Habeck ist mit einer kleinen Delegation deutscher Wirtschaftsminister in die Ukraine gereist. Er komme nicht mit leeren Händen, versicherte der Vizekanzler. https://t.co/miZXTIdUOm

Kijevbe érkezett csütörtökön Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon, és előkészítse az Ukrajna helyreállításával foglalkozó, júniusra Berlinbe tervezett konferenciát.
Habecket vállalkozói delegáció kísérte el az ukrán fővárosba. Tárgyalásain a tervek szerint az orosz támadások miatt súlyos károkat szenvedett ukrán energetikai infrastruktúra helyreállítása és az országnak nyújtott gyorssegélyek is terítéken lesznek.
Az alkancellár érkezése után kiemelte: Ukrajna szabadságharcot vív Vlagyimir Putyin agressziójával szemben az ország területi önrendelkezéséért, de egyúttal az európai értékekért is, és ebben a küzdelemben minden támogatásra szüksége van.
Habeck Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, Julija Szviridenko miniszterelnök-helyettessel, gazdasági miniszterrel, valamint Herman Haluscsenko energiaügyi miniszterrel is találkozik kijevi látogatása alatt.
Az alkancellár Ukrajnából a szomszédos Moldovába utazik, ahol Dorin Recean miniszterelnökkel tárgyal majd.
Németország békét szeretne, de nem hisz az ukrajnai háború gyors lezárásában, és fel kell készülnie arra, hogy megvédje magát katonai támadásokkal szemben – jelentette ki az X platformon a húsvéti ünnepek alkalmából közzétett videóban Robert Habeck német szövetségi alkancellár.
Békét szeretnénk. Igen. De az őszinte, keserű válasz: valószínűleg nem lesz gyors, jó vége, még ha másképp is szeretnénk – fogalmazott Robert Habeck az ukrajnai háborúval kapcsolatban a pénteken közzétett videóban. Hangsúlyozta: „alkalmazkodnunk kell a fenyegetettségi helyzethez. Minden más naivitás lenne. Németország ezért jól tenné, ha többet fektetne saját biztonságába. Nekünk, Németországnak, az Európai Uniónak mindenben meg kell védenünk magunkat, beleértve a katonai támadásokat is”.
Korán kiálltam amellett, hogy fegyvereket szállítsunk Ukrajnának, és amellett vagyok, hogy továbbra is támogassuk őket egyre több és több katonai anyaggal – jelentette ki. Megjegyezte ugyanakkor, hogy tiszteletben tartja azt az álláspontot is, amelyik elvi, erkölcsi okokból vagy vallási meggyőződésből más következtetésre jut a fegyverszállítások kérdésében.
A tárgyalásos megoldást lehetővé tévő tűzszünetről Habeck azt mondta, hogy ellene van „a háború befagyasztásának”. „Bármennyire megértem, hogy az áldozatok nagy számára való tekintettel a háború befagyasztásáról beszélnek, ez az álláspont figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy csak az ukránok dönthetnek arról: milyen árat hajlandóak fizetni, és milyen feltételekkel akarnak tűzszünetet elérni, vagy véget vetni a háborúnak” – fogalmazott.
Habeck véleménye szerint Oroszország Európa egyesülését és egységét akarja megsemmisíteni. „Ezért Németország biztonsága és az európai béke szempontjából is fontos, hogy Ukrajna sikeresen megvédje magát, és Németország segítse ebben” – szögezte le Robert Habeck német szövetségi alkancellár.
[type] => post
[excerpt] => Németország békét szeretne, de nem hisz az ukrajnai háború gyors lezárásában, és fel kell készülnie arra, hogy megvédje magát katonai támadásokkal szemben – jelentette ki az X platformon a húsvéti ünnepek alkalmából közzétett videóban Robert Habec...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1711830120
[modified] => 1711808678
)
[title] => Robert Habeck: nem lesz gyors, jó vége az orosz–ukrán háborúnak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=108287&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 108287
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 108288
[image] => Array
(
[id] => 108288
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/bundeswehr-nemet-hadsereg-tank-harckocsi-stock-626387.jpg
[original_lng] => 472581
[original_w] => 1500
[original_h] => 844
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/bundeswehr-nemet-hadsereg-tank-harckocsi-stock-626387-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/bundeswehr-nemet-hadsereg-tank-harckocsi-stock-626387-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/bundeswehr-nemet-hadsereg-tank-harckocsi-stock-626387-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/bundeswehr-nemet-hadsereg-tank-harckocsi-stock-626387-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/bundeswehr-nemet-hadsereg-tank-harckocsi-stock-626387.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/bundeswehr-nemet-hadsereg-tank-harckocsi-stock-626387.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/bundeswehr-nemet-hadsereg-tank-harckocsi-stock-626387.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1711801478:12
[_thumbnail_id] => 108288
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1089
[translation_required_done] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 58787
[1] => 53445
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Robert Habeck
[1] => ukrán háború
)
)
[3] => Array
(
[id] => 75058
[content] =>
Váratlanul Kijevbe érkezett hétfő reggel Robert Habeck német alkancellár üzletember küldöttséggel, hogy Ukrajna fellendítéséről és az energetikai együttműködésről tárgyaljon ukrán vezetőkkel – közölte az rbc.ua hírportál a Der Spiegel című német hetilapra hivatkozva.
A jelentés szerint Habecknek a mostani a háború kezdete óta ez az első útja Ukrajnába. Tárgyalásainak napirendjén szerepel a 2022 februári orosz offenzíva kezdete óta Oroszországgal háborúban álló Ukrajna fellendítése és az együttműködés az energiaszektorban. Az alkancellár a német üzleti élet képviselőiből álló kisebb delegációval érkezett Kijevbe.
Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, a német alkancellár a kijevi pályaudvarra érkezése után hangsúlyozta, hogy látogatása egyértelmű jelzést adhat Ukrajnának, „hogy hiszünk abban, hogy győzni fog, újjá lesz építve, és Európát nem csak a szükségben érdekli, hanem abban is, hogy Ukrajna gazdaságilag erős partner legyen a jövőben”. Hozzátette, hogy csak úgy akart Kijevbe jönni, ha tud valamit magával hozni. „Az üzleti delegáció reményt ad Ukrajnának a háború utáni újjáépítésre” – mutatott rá.
Robert Habeck azt is elmondta, hogy mostani útját valójában tavaly őszre tervezték, de akkor az orosz téli offenzíva miatt el kellett halasztani. Most jött el az ideje – emelte ki.
Siegfried Russwurm, a Német Gyáriparosok Szövetségének (BDI) elnöke, aki az üzleti élet egyik képviselőjeként kíséri Habecket, az utazást „jelzésnek nevezte az ukránok számára, hogy a német gazdaság is támogatja őket”. Emellett még mindig sok német cég működik Ukrajnában, és fontos megérteni a problémáikat, és az ország talpra állítására összpontosítani. „És ez az újjáépítés most kezdődik, nem a békemegállapodás után” – hangsúlyozta.
"Doveroso essere qua per ribadire la posizione del governo italiano e rendersi conto di quel che serve a un popolo che si batte per la libertà". Così Giorgia Meloni scendendo dal treno: "È diverso vedere con i propri occhi credo che aiuti anche gli italiani a capire". #ANSApic.twitter.com/g3fU9RWnAa
Bundeswirtschaftsminister Robert Habeck ist mit einer kleinen Delegation deutscher Wirtschaftsminister in die Ukraine gereist. Er komme nicht mit leeren Händen, versicherte der Vizekanzler. https://t.co/miZXTIdUOm
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
At my first stop in ?? Kyiv today, I paid respects to men and women who sacrificed their lives defending the most fundamental rights of a nation: to exist and to live in freedom. They gave their lives to also defend all of us.
Thank you President @ZelenskyyUa for inviting me back to #Ukraine to speak at the first meeting of the “International Coalition of Countries for the Return of Ukrainian Children.” Honored to partner with you on this important initiative to bring back the Ukrainian children — as… pic.twitter.com/oSO8XFLQ2Q
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Üzleti delegáció kíséretében megérkezett hétfő reggel Kijevbe Robert Habeck német alkancellár.
Habeck először utazik Ukrajnába a tavaly február 24-én megkezdett orosz invázió óta. Látogatása az energiaszektorra koncentrál, az újjáépítésről és az együttműködésről tárgyal.
A zöldpárti Habeck, aki Németország gazdasági minisztere is, a Kijevbe vezető úton azt mondta: a látogatás célja, hogy „reményt adjanak Ukrajnának” a háború utáni újjáépítésre. Hozzátette, hogy egyes beruházási döntéseket már meghoztak.
Bundeswirtschaftsminister Robert Habeck ist mit einer kleinen Delegation deutscher Wirtschaftsminister in die Ukraine gereist. Er komme nicht mit leeren Händen, versicherte der Vizekanzler. https://t.co/miZXTIdUOm
A kijevi vasútállomáson közölte, utazásuk célja, hogy „világos jelzést adjanak Ukrajnának. Hiszünk abban, hogy győzni fog, hogy újjáépül, és Európa érdekelt abban, hogy ne csak a veszély idején támogassa az országot, hanem abban is, hogy Ukrajna a jövőben gazdaságilag erős partner legyen”.
Elmondta: mostani útját tavaly őszre tervezte, ám az orosz téli offenzíva miatt el kellett halasztania. A német iparszövetség (BDI) elnöke, Siegfried Russwurm, a Habecket kísérő üzleti küldöttsége tagja kijelentette, az utazás „jelzés az ukránoknak, hogy a német ipar szintén mellettük áll”.
Bundeswirtschaftsminister Robert Habeck ist mit einer kleinen Delegation deutscher Wirtschaftsminister in die Ukraine gereist. Er komme nicht mit leeren Händen, versicherte der Vizekanzler. https://t.co/miZXTIdUOm
"Doveroso essere qua per ribadire la posizione del governo italiano e rendersi conto di quel che serve a un popolo che si batte per la libertà". Così Giorgia Meloni scendendo dal treno: "È diverso vedere con i propri occhi credo che aiuti anche gli italiani a capire". #ANSApic.twitter.com/g3fU9RWnAa
At my first stop in ?? Kyiv today, I paid respects to men and women who sacrificed their lives defending the most fundamental rights of a nation: to exist and to live in freedom. They gave their lives to also defend all of us.
Thank you President @ZelenskyyUa for inviting me back to #Ukraine to speak at the first meeting of the “International Coalition of Countries for the Return of Ukrainian Children.” Honored to partner with you on this important initiative to bring back the Ukrainian children — as… pic.twitter.com/oSO8XFLQ2Q
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Bundeswirtschaftsminister Robert Habeck ist mit einer kleinen Delegation deutscher Wirtschaftsminister in die Ukraine gereist. Er komme nicht mit leeren Händen, versicherte der Vizekanzler. https://t.co/miZXTIdUOm
Robert Habeck német alkancellár azt mondta, hogy mindig a „harctéri igényekhez” fogják igazítani az Ukrajnának szánt fegyverszállításokat – írja a The Guardian.
Nem fogunk felhagyni az Ukrajnának szánt fegyverszállításokkal… Mindig a harctéri igényekhez igazítjuk a szállításainkat – jelentette ki Habeck.
Megjegyzései egy nappal azután hangzottak el, hogy Emmanuel Macron francia államfő közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy kormánya könnyű AMX-10 RC páncélozott harcjárműveket küld Ukrajnának.
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
Bundeswirtschaftsminister Robert Habeck ist mit einer kleinen Delegation deutscher Wirtschaftsminister in die Ukraine gereist. Er komme nicht mit leeren Händen, versicherte der Vizekanzler. https://t.co/miZXTIdUOm
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Oekraïne wordt dagelijks geteisterd door Russische agressie. Deze week vonden er grootschalige aanvallen plaats op energiecentrales. Ook kwamen er opnieuw burgers om het leven bij aanvallen op de stad Kharkiv. Oekraïne heeft meer nodig om zichzelf te beschermen.
On Apr. 4, 2024, the U.S. government transferred over 5,000 AK-47s, machine guns, sniper rifles, RPG-7s and over 500,000 rounds of 7.62mm ammunition to the Ukrainian armed forces. This constitutes enough materiel to equip one UKR BDE… pic.twitter.com/Ydecq6OFAo
Németországban úgy vélik, hogy az uniós országok már nem mutatják azt az egységet, amelyet Oroszország Ukrajna elleni inváziójának a kezdetén demonstráltak – jelentette ki Robert Habeck német alkancellár vasárnap, adta hírül az rbc.ua hírportál a Bild című német lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Habeck hangsúlyozta, hogy közvetlenül az Ukrajna elleni orosz támadás után mindenki láthatta, „mire képes Európa, ha egyesül”. Ugyanakkor most már nincs ilyen összetartás – tette hozzá. Úgy vélte, „már látszik a szétesés és megingás kezdete.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Habeck a nyilatkozatát az Európai Unió május 30-i rendkívüli csúcstalálkozója előtt tette. Ezen vitatják meg az Oroszország elleni hatodik szankciócsomagot.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Németországban úgy vélik, hogy az uniós országok már nem mutatják azt az egységet, amelyet Oroszország Ukrajna elleni inváziójának a kezdetén demonstráltak – jelentette ki Robert Habeck.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1653859740
[modified] => 1653859124
)
[title] => Kezd elillanni az Európai Unió Ukrajnával kapcsolatos egysége – német alkancellár
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=49817&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 49817
[uk] => 49820
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 49818
[image] => Array
(
[id] => 49818
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/imgonline-com-ua-resize-lbz6sybaxiip1n-650x410-1.jpg
[original_lng] => 29236
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/imgonline-com-ua-resize-lbz6sybaxiip1n-650x410-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/imgonline-com-ua-resize-lbz6sybaxiip1n-650x410-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/imgonline-com-ua-resize-lbz6sybaxiip1n-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/imgonline-com-ua-resize-lbz6sybaxiip1n-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/imgonline-com-ua-resize-lbz6sybaxiip1n-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/imgonline-com-ua-resize-lbz6sybaxiip1n-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/imgonline-com-ua-resize-lbz6sybaxiip1n-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1653857730:2
[_thumbnail_id] => 49818
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2607
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_3adfdc3497c2a01646f2b8de0417f098] =>
Trudeau says Canada is steadfast in its support of Ukraine | SaltWire https://t.co/7tH6EBdN16
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
Robert Habeck német alkancellár, egyben gazdasági és klímavédelmi miniszter elutasítja Ukrajna felhívását, hogy Németország nyújtson több katonai támogatást, mert Berlin fél a „meggondolatlan” lépéstől – adta hírül az rbc.ua hírportál szombaton a Rheinische Post című német lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Habeck az újságnak nyilatkozva azt mondta: „mindenben nagyon ügyelünk arra, hogy ne tegyünk meggondolatlan lépéseket, amelyek Németországot Oroszország célpontjává tehetik. Szerinte Ukrajna nehezen érti meg, hogy „a politikában nincs erkölcsileg tökéletes pozíció, de mindig vannak megfontolások a nagyobb rossz megelőzésére”.
Spoke with President @ZelenskyyUa and praised the brave Ukrainian people & forces for the impressive progress in regaining their territory from Russian aggressors. #Russia must stop the war it has started. #NATO will sustain & step up support for #Ukraine for as long as it takes.
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine