Emmanuel Macron francia elnök kedd este élő televíziós interjúban megerősítette, hogy nem nevez ki új kormányt az olimpiai játékok vége előtt, azaz augusztus közepéig, miközben a belpolitikai helyzet továbbra is bizonytalan annak következtében, hogy az előre hozott nemzetgyűlési választásokon egyetlen politikai blokk sem szerezte meg a kormányzáshoz szükséges többséget.
Az államfő azután írt ki előre hozott parlamenti választásokat, hogy a június 9-i európai parlamenti választásokon a pártja alulmaradt a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörüléssel szemben. A július 7-i voksolás eredményeként háromosztatúvá vált a 11 frakcióval rendelkező nemzetgyűlés, és egyik blokknak sincs elég mandátuma a kormányzáshoz.
„Augusztus közepéig az olimpiai játékokra kell koncentrálnunk. Aztán, onnantól kezdve az én felelősségem lesz kinevezni a miniszterelnököt, és megbízni őt azzal a feladattal, hogy alakítson kormányt, és a lehető legszélesebb körű összefogást hozza létre annak érdekében, hogy az képes legyen cselekedni, és biztosítani a stabilitást” – hangsúlyozta az államfő a France 2 közszolgálati televíziónak a párizsi olimpia megnyitója előtt három nappal adott interjúban.
Az államfő elismerte saját tábora vereségét a választásokon, de úgy vélte, egyetlen párt sem tekinthető győztesnek. A választások a 2027-ben a negyedik elnökválasztási kampányára készülő Marine Le Pen pártjának, a Nemzeti Tömörülésnek az előretörését hozták, amely a szavazatok harmadát begyűjtve megnyerte az első fordulót, de a második fordulóban a harmadik helyre csúszott vissza, miután a többi párt visszaléptette a jelöltjeit egymás javára a választókörzetek jelentős részében.
A Nemzeti Tömörülés így is a legtöbb mandátummal rendelkező párttá vált, és a korábbi 89-ről 143-ra tudta növelni a képviselői számát a nemzetgyűlésben. A második fordulóban az élen a négy pártot tömörítő Új Népfront nevű baloldali szövetség végzett, és 193 mandátuma van az eddigi 151 helyett a nemzetgyűlésben, míg Emmanuel Macron Együtt pártszövetsége elvesztette a 246 fős relatív többségét, és 168 képviselővel rendelkezik.
Az államfő az interjúban felszólította a „köztársasági front” politikai erőit – amelyek a törvényhozási választásokon feltartóztatták a „szélsőjobboldalt” –, hogy a két forduló közötti helyzethez hasonlóan legyenek a helyzet magaslatán és kössenek kompromisszumot.
A radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű választási szövetség egyelőre egyedül szeretne kormányozni, annak ellenére, hogy nincs meg az ehhez szükséges 289 fős abszolút többsége.
A elnöki interjú előtt egy órával, az egy hónappal ezelőtt még egymással is konfliktusban álló négy baloldali pártnak sikerült megállapodnia egy közös miniszterelnök-jelöltben a nagyközönség számára ismeretlen Lucie Castets személyében, aki a párizsi városházán tisztviselőként dolgozik.
Emmanuel Macron az interjúban gyakorlatilag elutasította a baloldal javaslatát arra hivatkozva, hogy a baloldali koalíciónak nincs többsége a törvényhozásban.
„Senki nem tudja végrehajtani a programját, sem az Új Népfront, sem a korábbi elnöki többség, sem a köztársasági jobboldal” – hívta fel a figyelmet az elnök. „Ezeknek a pártoknak (amelyek összefogtak a Nemzeti Tömörülés ellen a két forduló között) az a felelőssége, hogy tudjanak kompromisszumot kötni” – tette hozzá.
Ez egy olyan dolog, amely szokás minden európai demokráciában, és amit honfitársaink elvárnak, még akkor is, ha ez nem része a mi (politikai) hagyományunknak – hangsúlyozta Macron.
Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldal vezetője azzal vádolta meg a francia elnököt, hogy erőszakkal akarja ráerőltetni a köztársasági frontot a pártokra, míg Olivier Faure, a Szocialista Párt vezetője úgy vélte, hogy a köztársasági front nem kormányprogram, hanem egy demokratikus reflex, s Macron bűnös eltérítésbe kezdett.
[type] => post
[excerpt] => Emmanuel Macron francia elnök kedd este élő televíziós interjúban megerősítette, hogy nem nevez ki új kormányt az olimpiai játékok vége előtt, azaz augusztus közepéig, miközben a belpolitikai helyzet továbbra is bizonytalan annak következtében, ho...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1721924880
[modified] => 1721872563
)
[title] => Nem siet Macron, az olimpiára hivatkozva nem nevez ki új kormányt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=122646&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 122646
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 122647
[image] => Array
(
[id] => 122647
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/macron-1.png
[original_lng] => 460356
[original_w] => 1034
[original_h] => 501
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/macron-1-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/macron-1-300x145.png
[width] => 300
[height] => 145
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/macron-1-768x372.png
[width] => 768
[height] => 372
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/macron-1-1024x496.png
[width] => 1024
[height] => 496
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/macron-1.png
[width] => 1034
[height] => 501
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/macron-1.png
[width] => 1034
[height] => 501
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/macron-1.png
[width] => 1034
[height] => 501
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1721861764:12
[_thumbnail_id] => 122647
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 290
[translation_required_done] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1198
[1] => 485
[2] => 348867
[3] => 5341
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Emmanuel Macron
[1] => kinevezés
[2] => párizsi olimpia
[3] => új kormány
)
)
[1] => Array
(
[id] => 121238
[content] =>
A franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójában élen végzett baloldali szövetség kedd este felszólította Emmanuel Macon államfőt, hogy „azonnal forduljon az Új Népfronthoz, hogy az kormányt alakíthasson”.
Az újjáalakuló nemzetgyűlésben immáron a független baloldaliakkal együtt mintegy 190 képviselővel rendelkező radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű választási szövetség az X közösségi oldalon közzétett közleményében úgy vélte, hogy „a köztársasági gyakorlatnak megfelelően a köztársasági elnöknek most az Új Népfronthoz kell fordulnia, hogy lehetővé tegye számára a kormányalakítást”.
Bár a baloldalnak nincs meg a kormányzáshoz szükséges 289 mandátuma, a négy párt egyedül kíván kormányozni.
„Holnaptól készen állunk hazánk kormányzásra az Új Népfront programjának végrehajtásával, amelyet a választási kampány során bemutattunk” – olvasható a közleményben, amelyben az Új Népfront „ünnepélyesen óva inti a köztársasági elnököt az intézményekkel való visszaélésre irányuló minden kísérlettől”.
A baloldal Emmanuel Macron azon döntésére utalt, amellyel nem fogadta el hétfőn Gabriel Attal miniszterelnök lemondását és megkérte, hogy „egyelőre” maradjon hivatalban „az ország stabilitásának biztosítása érdekében”. A baloldal szerint ez értelmezhető úgy, mint „kísérlet a vasárnapi eredmény eltörlésére”.
Miközben a baloldalon belül, illetve a centrista elnöki tábor és a hagyományos jobboldal között is folytatódtak kedden az egyeztetések a kormányalakítási lehetőségekről, Emmanuel Macron továbbra sem szólalt meg a vasárnapi választás óta, s szerdán Washingtonba indul a NATO-csúcstalálkozóra.
Az egy hónappal ezelőtt még egymással is konfliktusban álló négy baloldali pártnak elsőként egy konszenzusos személyben kell megállapodnia, akit megnevezhetnének miniszterelnök-jelöltjüknek. Ígéretük szerint ez még a héten megtörténik. Olivier Faure, a Szocialista Párt vezetője kedden jelezte, hogy kész vállalni a kormányfői szerepet. A politikus élvezi Francois Hollande volt baloldali államfő (2012–2017) támogatását, akit vasárnap megválasztottak képviselőnek a közép-franciaországi Correze megyében. Az Engedetlen Franciaország részéről a 33 éves Clémence Guetté neve merült fel, aki kevésbé megosztó személyiség, mint a pártot irányító Jean-Luc Mélenchon, de Marine Tondelier, a Zöldek vezetőjének neve is felmerült lehetséges miniszterelnök-jelöltként.
A mandátumukat kedden átvevő baloldali képviselők többsége kizárta a nemzetgyűlésben, hogy hajlandóak lennének koalícióra lépni a jobbközéppel.
A radikális baloldali Manuel Bompard azt is jelezte, hogy a baloldal saját programját kívánja végrehajtani, amelynek részenként visszavonnák a leköszönő kormány által elfogadott népszerűtlen nyugdíjreformot, az új bevándorlási törvényt, megemelnék a minimálbért és befagyasztanák az alapvető élelmiszerek árát.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter „áttörésnek” tartja Kaja Kallas észt kormányfő kinevezését az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének tisztére.
Erről az ukrán diplomácia vezetője az LRT litván állami televíziónak adott interjújában beszélt, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett csütörtökön.
„Észtország miniszterelnökének kinevezése az EU főképviselőjévé áttörést jelent, különösen a Keletről érkező fenyegetésekkel összefüggésben. Három évvel ezelőtt szerintem nehéz lett volna elképzelni, hogy a volt Szovjetunió egyik országának politikusa lehet a külpolitikai ügyek főképviselője” – jegyezte meg a miniszter.
Kuleba szerint ez bizonyítja azt, hogy az EU „nem rejtőzködik”, és nem próbál puhább politikát folytatni az orosz fenyegetéssel szemben. „Éppen ellenkezőleg: készen áll erővel, bátran, tisztességgel fogadni a kihívást” – mondta a tárcavezető.
Hozzáfűzte, hogy Ukrajna figyelemmel fogja kísérni az Európai Parlamentben az uniós intézmények új vezetőinek kinevezéséről szóló végső döntéseket és vitákat.
A Miniszterki Kabinet Andrij Danikát nevezte ki a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) élére.
Mindezidáig Danika a DSZNSZ megbízott vezetője volt. 2022 januárjától a Cserkaszi megyei DSZNSZ-t vezette, ezt megelőzően pedig a Donyeck megyei DSZNSZ-nél töltött be vezetői tisztséget.
Volodimir Zelenszkij elnök június 21-én felmentette Vaszil Zvaricsot, Ukrajna lengyelországi nagykövetét, és Csehországba nevezte ki nagykövetnek – közölte a Jevropejszka Pravda (JP) az Elnöki Hivatal honlapján közzétett rendeletek alapján.
Zelenszkij az egyik rendelettel felmentette Vaszil Zvaricsot Ukrajna rendkívüli és meghatalmazott lengyelországi nagyköveti posztjáról, a másodikkal pedig Ukrajna csehországi diplomáciai képviseletének vezetőjévé nevezte ki.
Vaszil Zvaricsot 2022 februárjának elején nevezték ki lengyelországi nagykövetnek. Ezt megelőzően Ukrajna Külügyminisztériumában a Második Területi Főosztály vezetője, a Külügyminisztérium Információpolitikai Főosztályának helyettes vezetője, valamint Ukrajna Lengyelországi Nagykövetségének tanácsadó-megbízottja volt.
A JP emlékeztet, hogy Ukrajnának 2022 júliusa óta nem volt csehországi nagykövete, vagyis azóta, hogy Jevhen Perebijnisz akkori nagykövetet felmentették. Perebijnisz jelenleg külügyminiszter-helyettes.
A cseh fél többször kérte Ukrajnát, hogy mielőbb nevezzen ki prágai nagykövetet. 2023 novemberében a Külügyminisztérium vezetője, Dmitro Kuleba bejelentette, hogy Kijev döntött a jelölt személyéről.
A Legfelső Tanács kinevezte az Alkotmánybíróság új bíráját, Szerhij Rizniket. A hírt Olekszij Honcsarenko parlamenti képviselő közölte.
A döntést 276 képviselő támogatta, összesen 3 jelölt közül válaszottak.
2019 áprilisa óta Riznik az ukrán Alkotmánybíróság Tudományos Tanácsadó Testületének elnökhelyettesi pozícióját töltötte be. 2021 júniusában nevezték ki az Lembergi Nemzeti Egyetem tudományos és pedagógiai munkájáért és nemzetközi együttműködéséért felelős rektorhelyettesi posztra.
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah hétfőn jóváhagyta Mohamad Mokbar első alelnök ideiglenes elnöki kinevezését, és ötnapos nemzeti gyászt rendelt el az Ebrahim Raiszi államfő halálát okozó helikopterbaleset miatt.
Az IRNA iráni állami hírügynökség továbbá azt jelentette, hogy a szerencsétlenségben szintén meghalt Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter hivatalát addigi helyettese, Ali Bakeri-Káni veszi át.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah hétfőn jóváhagyta Mohamad Mokbar első alelnök ideiglenes elnöki kinevezését, és ötnapos nemzeti gyászt rendelt el az Ebrahim Raiszi államfő halálát okozó helikopterbaleset miatt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1716214740
[modified] => 1716225801
)
[title] => Irán: kinevezték az ideiglenes elnököt, 5 napos nemzeti gyászt rendeltek el
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=113562&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 113562
[uk] => 113559
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 99164
[image] => Array
(
[id] => 99164
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/iran.jpg
[original_lng] => 293578
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/iran-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/iran-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/iran-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/iran-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/iran-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/iran-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/iran.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1716215002:5
[_thumbnail_id] => 99164
[_edit_last] => 5
[views_count] => 894
[translation_required_done] => 1
[_oembed_26b1fb1ae8c5582a40a7b68cd7ee21ee] =>
Május 14-én, kedden Vlagyimir Putyin orosz diktátor rendeletet írt alá Andrej Belouszov kinevezéséről az agresszor ország védelmi minisztériumának élére.
Mint ismeretes, Belouszov eddig az első miniszterelnök-helyettesi pozíciót töltötte. Helyére Denisz Manturovot nevezték ki.
Putyin rendeleteket írt alá más miniszterek kinevezéséről is: az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, a Sportminisztérium, a Közlekedési Minisztérium, az Energiaügyi Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium mind új vezetőt kapott.