Dánia kész engedélyezni, hogy az Egyesült Államok növelje jelenlétét Grönlandon – jelentette ki Mette Frederiksen miniszterelnök, aki igyekszik megfékezni a Trump-kormányzattal a világ legnagyobb szigetével kapcsolatban kiéleződő diplomáciai válságot.
Fredricksen hétfőn az Európai Unió vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozója előtt újságíróknak elmondta: egyetért abban, hogy a sarkvidék egyre fontosabb területté válik, és nagy szükség van arra, hogy a Nyugat együtt ellenőrizze ezt a területet. Ennek pedig az egyik legfontosabb helyszíne Grönland lenne.
Meg kell erősítenünk saját biztonságunkat, védelmet kell nyújtani az új kereskedelmi útvonalaknak és ki kell aknáznunk a természeti erőforrásokat, ebben pedig együtt akarunk működni az Egyesült Államokkal – idézte a Bloomberg a dán miniszterelnököt. Fredricksen azonban megismételte: a szigetország nem eladó.
Frederiksen megjegyzései a Koppenhága és Washington közötti patthelyzet közepette hangzottak el, miután Donald Trump elnök ragaszkodott ahhoz, hogy nemzetbiztonsági okokból át akarja venni az ellenőrzést Grönland felett.
A vezető igyekezett támogatást szerezni az európai szövetségesek körében, és nemrégiben találkozott francia, német és skandináv vezetőkkel, hogy megvitassák a helyzetet. A dán miniszterelnök szerint a terület szuverenitása a hétfői uniós ülésen is napirenden lesz.
Grönlandra fáj az USA foga
A szigetország a dán királyság önrendelkező területe, ami azt jelenti, hogy a legtöbb belpolitikai kérdésben a nuuki döntéshozók irányítanak. Azonban Dánia, amely az ásványkincsekben gazdag sarkvidéki sziget védelmi és biztonságpolitikáját felügyeli, mindössze 14,6 milliárd koronát – kevesebb mint 2 milliárd dollárt – fordít az óriási terület védelmére.
Trump emiatt keményen kritizálta a dán kormány – a legtöbb európai országhoz hasonlóan –, mivel azok NATO-tagként nem teljesítik a kötelezettségeiket, de elvárják, hogy az Egyesült Államok megvédje őket külső fenyegetésektől. Az amerikai elnök ezért a közelmúltban többször is kijelentette, hogy Grönlandnak az USA irányítása alatt a helye.
A területen már most is működik egy amerikai katonai bázis, amely az űr megfigyelésére és rakétafenyegetések észlelésére szolgál, az Egyesült Államok pedig várhatóan több támaszponttal és a meglévők képességeinek kibővítésével erősítené meg a térséget – saját hadiflottája mellett, amelynek így nagyobb mozgástere lenne a sarkvidéken.
A Egyesült Államok fegyveres erőinek mintegy 80 ezer katonája állomásozik az európai NATO-tagországok területén. Az amerikai kontingens európai jelenléte elsősorban az orosz katonai agressziót hivatott megakadályozni – erről írt Joe Biden amerikai elnök egy levélben.
Az elnök levelét – amelyet a képviselőház elnökének és a szenátus ideiglenes elnökének írt a háborús ügyekről, különösen az Egyesült Államok fegyveres csapatainak állapotáról – a Fehér Ház osztotta meg. A dokumentumban egyebek mellett a NATO-országokban állomásozó amerikai fegyveres erőkről is tájékoztatta Joe Biden a kongresszust.
A jelentés szerint „körülbelül 80 ezer amerikai katonai személyt vezényeltek vagy telepítettek” a NATO európai tagországaiba, „beleértve azokat [a csapatokat] is, amelyeket szövetségeseink megnyugtatására és a további orosz agresszió elrettentésére telepítettek” – áll a dokumentumban.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A Egyesült Államok fegyveres erőinek mintegy 80 ezer katonája állomásozik az európai NATO-tagországok területén. Az amerikai kontingens európai jelenléte elsősorban az orosz katonai agressziót hivatott megakadályozni.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1733685960
[modified] => 1733643124
)
[title] => Már 80 ezer amerikai katonát vezényeltek Európába az orosz agresszió ellen
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=134640&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 134640
[uk] => 134769
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 134641
[image] => Array
(
[id] => 134641
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/amerikai-katona.jpg
[original_lng] => 117859
[original_w] => 730
[original_h] => 487
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/amerikai-katona-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/amerikai-katona-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/amerikai-katona.jpg
[width] => 730
[height] => 487
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/amerikai-katona.jpg
[width] => 730
[height] => 487
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/amerikai-katona.jpg
[width] => 730
[height] => 487
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/amerikai-katona.jpg
[width] => 730
[height] => 487
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/amerikai-katona.jpg
[width] => 730
[height] => 487
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1733737772:8
[_thumbnail_id] => 134641
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 534
[translation_required_done] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 34267
[1] => 10912
[2] => 4597
[3] => 115
)
[tags_name] => Array
(
[0] => amerikai katonák
[1] => Európa
[2] => Joe Biden
[3] => NATO
)
)
[2] => Array
(
[id] => 132312
[content] =>
Ha Oroszországnak nem lenne nukleáris fegyvere, a NATO csapatokat küldene Ukrajna területére, és segítene visszaverni az orosz terroristákat, mert Ukrajna stratégiai jelentőségű a szövetség számára – jelentette ki Rob Bauer tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának elnöke a prágai védelmi csúcstalálkozón, számolt be szerdán az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Bauer elmondta: „Teljesen biztos vagyok benne, hogy ha az oroszoknak nem lennének nukleáris fegyvereik, mi már Ukrajnában lennénk, és kiűznénk őket onnan. De nekik nukleáris fegyverük van. Ez a különbség az ukrajnai és az afganisztáni háború között.” Szerinte nem lehetetlen a szövetség erőinek bevonása az Oroszország elleni háborúba, ugyanakkor ebben az esetben a NATO „szövetségként kockáztat”, amivel kapcsolatban „politikai kérdések” merülnek fel.
„Már utólag mindenki azt mondja, hogy a vörös vonal nem vörös vonal volt, akkor miért nem adtuk át korábban azokat a fegyvereket? De ha a jövőben nézzük a problémát – amikor van kérdés és nem feltétlenül érted a következményeket –, akkor sokkal nehezebb” – magyarázta.
„Ukrajna nem hasonlítható össze Afganisztánnal, mivel „stratégiai jelentőséggel bír” a NATO számára. Emiatt az Egyesült Államok nem engedheti meg, hogy Vlagyimir Putyin diktátor győztesen kerüljön ki a háborúból” – szögezte le Rob Bauer.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ha Oroszországnak nem lenne nukleáris fegyvere, a NATO csapatokat küldene Ukrajna területére, és segítene visszaverni az orosz terroristákat, mert Ukrajna stratégiai jelentőségű a szövetség számára – jelentette ki Rob Bauer.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1731528580
[modified] => 1731528581
)
[title] => A NATO már csapatokat küldött volna Ukrajnába, ha Oroszországnak nem lenne nukleáris fegyvere – Bauer
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=132312&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 132312
[uk] => 132315
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 132313
[image] => Array
(
[id] => 132313
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/bauer.jpg
[original_lng] => 28742
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/bauer-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/bauer-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/bauer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/bauer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/bauer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/bauer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/bauer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1731521880:3
[views_count] => 857
[_thumbnail_id] => 132313
[_edit_last] => 12
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_225c6effd79666c3925d0574caee2e14] =>
A Nigerben hatalmon lévő katonai vezetés szombaton „azonnali hatállyal” felmondta az Egyesült Államokkal 2012-ben kötött katonai együttműködési megállapodást, miután magas rangú amerikai tisztviselők háromnapos látogatást tettek az afrikai ország fővárosában, Niameyben.
„Niger kormánya, figyelembe véve népe törekvéseit és érdekeit, teljes felelősséggel úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felmondja az amerikai katonai személyzet és az amerikai védelmi minisztérium civil alkalmazottainak Niger területén lévő státuszára vonatkozó megállapodását” – derült ki Amadou Abdramane, a nigériai kormány szóvivőjének közleményéből.
A szombat este az országos televízióban felolvasott nyilatkozatban Abdramane azt mondta, hogy az amerikai katonai jelenlét „törvénytelen” és „sért minden alkotmányos és demokratikus szabályt”.
Niamey szerint ezt az „igazságtalannak” minősített megállapodást az Egyesült Államok „egyoldalúan”, „egy szóbeli jegyzékkel” kényszerítette ki 2012. július 6-án.
A nigeri döntés nem sokkal a Molly Phee afrikai ügyekért felelős külügyi államtitkár-helyettes vezette amerikai küldöttség távozása után született.
Háromnapos látogatása során Molly Phee nem tudott találkozni a katonai rezsim vezetőjével, Abdourahamane Tianival – közölte egy nigériai kormányzati forrás.
Az amerikai küldöttség érkezése nem felelt meg a diplomáciai gyakorlatnak – magyarázta Abdramane szombaton, hozzátéve, hogy az amerikai kormány „egyoldalúan” tájékoztatta Niameyt az érkezés időpontjáról és a küldöttség összetételéről.
Az Egyesült Államoknak valamivel több mint ezer katonája van Nigerben, akik a dzsihadisták elleni harcban vesznek részt, és Agadezben (Niger középső részén) jelentős drónbázist is fenntartanak.
Röviddel azután, hogy 2023. július 26-án puccsal hatalomra kerültek, a niameyi tábornokok felmondták a Franciaországgal kötött katonai együttműködési megállapodásokat.
Az utolsó francia katonák december 22-én hagyták el Nigert.
Tizenöt finn katonai támaszponthoz és gyakorlótérhez kap hozzáférést az amerikai hadsereg – erről írt alá megállapodást Antti Häkkänen finn védelmi miniszter és Antony Blinken amerikai külügyminiszter hétfőn Washingtonban.
A megállapodás hatályba lépéséhez azt még a finn parlamentnek is ratifikálnia kell.
Az egyezség értelmében ugyan állandó jelleggel állomásozhatnak amerikai csapatok Finnországban, illetve rendszeresen hadgyakorlatokat is tarthatnak, de nem hozhatnak létre állandó saját bázisokat.
Oroszország élesen bírálta Helsinki és Washington védelmi együttműködésének erősítését. Vlagyimir Putyin orosz elnök ennek kapcsán bejelentette, hogy bizonyos katonai egységekkel megerősítik a leningrádi katonai körzetet Szentpétervár körül.
[type] => post
[excerpt] => Tizenöt finn katonai támaszponthoz és gyakorlótérhez kap hozzáférést az amerikai hadsereg – erről írt alá megállapodást Antti Häkkänen finn védelmi miniszter és Antony Blinken amerikai külügyminiszter hétfőn Washingtonban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1702986300
[modified] => 1702951955
)
[title] => Finn katonai támaszpontokhoz és gyakorlóterekhez kap hozzáférést az amerikai hadsereg
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=98504&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 98504
[uk] => 98654
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 98505
[image] => Array
(
[id] => 98505
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/amerikai-katonak.jpg
[original_lng] => 511375
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/amerikai-katonak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/amerikai-katonak-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/amerikai-katonak-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/amerikai-katonak-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/amerikai-katonak-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/amerikai-katonak-2048x1366.jpg
[width] => 2048
[height] => 1366
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/amerikai-katonak.jpg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1703075510:3
[_thumbnail_id] => 98505
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1513
[translation_required_done] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 34267
[1] => 310208
)
[tags_name] => Array
(
[0] => amerikai katonák
[1] => finn katonaság
)
)
[5] => Array
(
[id] => 92203
[content] =>
Az amerikai kormány nem tervezi amerikai csapatok küldését Izraelbe a Hamász iszlamista csoport támadásai miatt. Washington azonban kijelentette, hogy szándéka megvédeni az Egyesült Államok érdekeit a térségben.
Ezt a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője, John Kirby nyilatkozta.
Kirby azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok további biztonsági kéréseket vár Izraeltől, és igyekszik a lehető leghamarabb kielégíteni ezeket az igényeket.
Megjegyezte: túl korai még Szaúd-Arábia és Izrael viszonyai normalizálásának lehetőségéről beszélni, de az ilyen diplomáciát támogatni kell.
Hozzátette, hogy vannak információik arról, hogy Irán támogatja a Hamászt, de egyelőre nincs konkrét bizonyíték arra, hogy Irán közvetlenül részt vett volna a jelenlegi támadások tervezésében.
Понад третина території України замінована внаслідок повномасштабного вторгнення Росії. Сьогоднішня передача обладнання для розмінування вартістю в понад 1 млн доларів США @SSTS_UA дозволить Україні розгорнути більше груп розмінування, щоб прискорити відновлення України. pic.twitter.com/m5NU9w3wyT
Russia is now sowing confusion on NATO/EU borders. We stand in solidarity with our Allies in the Baltic states and Baltic Sea in the face of recent provocations and call on Russia to explain its actions. We are watching the situation closely with our Allies.
Az amerikai hadseregnek valószínűleg legalább egy repülőtere és kikötője, valamint egyéb létesítmények állnak a rendelkezésére.
A finn hatóságok új védelmi megállapodást kívánnak kötni az Egyesült Államokkal, amely lehetővé teszi, hogy az amerikai hadsereg hosszú ideig az országban tartózkodjon – írja a Yle.
„Finnország új védelmi együttműködési megállapodásról tárgyal az Egyesült Államokkal. A szerződés egyedi lesz: Finnország a szokásos hadgyakorlatoknál hosszabb ideig engedélyezi külföldi csapatok jelenlétét a területén” – áll a cikkben.
Ha az üzlet létrejön, az Egyesült Államok hadserege hozzáférhet bizonyos finnországi létesítményekhez, amelyeket kiképzésre, fegyvertárolásra, felszerelések karbantartására használhatnak.
The US Congress has approved a bill to extend the funding of the country's government for 45 days (until November 17) without providing aid to Ukraine, according to the vote broadcast on the website of the upper house of the Congress:https://t.co/KxqKAGmlCdpic.twitter.com/7q38pU3TMi
Who among world political leaders can make a speech in so perfect #Ukrainian? May be just a few. Here is the today's video of the Speaker of the Parliament of #Finland Jussi Halla-aho addressing the #Ukraine's Parliament in Ukrainian on the 90th anniversary of the Russian crime -… pic.twitter.com/eKM4bTfthG
Russia is now sowing confusion on NATO/EU borders. We stand in solidarity with our Allies in the Baltic states and Baltic Sea in the face of recent provocations and call on Russia to explain its actions. We are watching the situation closely with our Allies.
Az Egyesült Államok katonai segítségnyújtási parancsokságot létesít Németországban az ukrajnai fegyverszállítások és katonai kiképzés koordinálására – jelentette be az amerikai védelmi minisztérium pénteken. A Pentagon szóvivője közölte, hogy emellett újabb 400 millió dolláros katonai segélyről is döntés született Ukrajna javára.
Sabrina Singh elmondta, hogy az új németországi katonai irányítási hely, az Ukrajnai Biztonsági Támogató Csoport (Security Assistance Group Ukraine) jelzés arra is, hogy a Kijevnek nyújtott segítség az Oroszország elleni harchoz „állandóbbá” válik és „hosszútávú programot” jelent.
A bejelentett 400 milliós katonai segély az MTI szerint tartalmaz a többi között 1100 Phoenix Ghost drónra vonatkozó szerződést, valamint 45 tank felújításának anyagi fedezetét, emellett vízijárműveket és egyéb rendszereket.
A szállítás a beszerzési eljárás után lehetséges – jegyezte meg a Pentagon szóvivője hozzátéve, hogy az Ukrajnai Biztonsági Támogató Kezdeményezés (Ukraine Security Assistance Initiative) keretében nyújtott fegyverzetet hosszú távú ipari szerződések keretében biztosítják és nem az amerikai hadsereg készleteiből vonják el.
Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Joe Biden amerikai elnök február 3-án közölte, előző éjszaka az amerikai hadsereg speciális osztaga likvidálta Abu Ibrahim al-Hashimi-t, a közismert radikális szervezet, az Iszlám Állam szervezet vezetőjét. Az Egyesült Államok elnöke egyben közölte, a Törökországgal határos Idlib tartományban végrehajtott hadművelet sikeres volt, és minden amerikai katona visszatért állomáshelyére.
„Katonáink képességeinek és bátorságának köszönhetően eltávolítottuk a csatatérről Abu Ibrahim al-Hashimi-t, az Iszlám Állam vezetőjét” – áll Joe Biden közleményében. Az amerikai kormányforrás bejelentette, hogy Abu Ibrahim al-Hashimi azt követően lett az Iszlám Állam vezetője, miután 2019-ben Abu Bakra al-Bagdadi öngyilkos merényletet követett el, amely során a családja is életét vesztette. Al-Bagdadi övén elhelyezett robbanószerkezetet alkalmazott, hogy az amerikai csapatok ne kapják el élve. A Fehér Ház bejelentette, Joe Biden később ismerteti a sajtóval az úgy részleteit.
A helyi sajtó közleménye szerint legkevesebb 12 (az egyeztetett adatok szerint 13) ember vesztette életét az Egyesült Államok vezette koalíció speciális erőinek a dzsihadista vezér háza elleni támadásnak. Az első hírek a szíriai sajtóban február 3-án, csütörtökön éjjel jelentek meg. A razzia az észak-szíriai Atimah városának sűrűn lakott területén volt. Idlib az ellenzék utolsó fellegvára Szíriában, területén számos szervezet működik, többek között dzsiháddal kapcsolatban állók is.
Az esemény szemtanúi elmondták, leszálló helikoptereket láttak, és hallották az intenzív lövöldözés hangjait. Elmondásuk szerint az akció több mint két órán át tartott. A dzsihadisták vezetője a családjával abban a házban lakott, amelyet lerohanták a speciális erők katonái.
„Ez az amerikai koalíció legnagyobb akciója Szíriában Abu Bakra al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetőjének likvidálása óta” – Charles Lister, a washingtoni Közel-Kelet Főiskola tudományos főmunkatársa a helyi lakosság közötti saját forrásaira hivatkozva.
John Kirby, a Pentagon szóvivője ennek kapcsán kijelentette, a missziót a az amerikai központi főparancsnokság vezette, amely a Közel-Keleti katonai akciókat felügyeli.
2021 novemberében az iraki kormány bejelentette, letartóztatták Sami Jacim-ot Abu Bakra al-Bagdadi, az Iszlám Állam 2019-ben likvidált vezetőjének helyettesét.
NEWSMAKER
[type] => post
[excerpt] => Joe Biden amerikai elnök közölte, előző éjszaka az amerikai hadsereg speciális osztaga likvidálta Abu Ibrahim al-Hashimi-t, a közismert radikális szervezet, az Iszlám Állam szervezet vezetőjét.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1644054660
[modified] => 1644052724
)
[title] => Szíria északi részén az amerikai különleges erők likvidálták az Iszlám Állam terrorcsoport vezetőjét
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=39964&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 39964
[uk] => 39818
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 39821
[image] => Array
(
[id] => 39821
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/1-56.jpg
[original_lng] => 35324
[original_w] => 750
[original_h] => 422
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/1-56-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/1-56-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/1-56.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/1-56.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/1-56.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/1-56.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/1-56.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1644045527:12
[_thumbnail_id] => 39821
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2646
[_rss_feed_exclude] => 1
[_homepage_exclude] => 1
[_oembed_958fd62c8aae04ef3349d23fb4ccdedc] =>
[_oembed_time_958fd62c8aae04ef3349d23fb4ccdedc] => 1737301978
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 52017
[1] => 34267
[2] => 21098
[3] => 52018
[4] => 31155
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Abu Ibrahim al-Hashimi
[1] => amerikai katonák
[2] => Iszlám Állam
[3] => likvidálás
[4] => terrorszervezetek
)
)
[9] => Array
(
[id] => 39695
[content] =>
Az Egyesült Államok napokon belül mintegy kétezer katonával erősítheti meg lengyelországi kontingensét – jelentette be szerdán Pawel Soloch, a lengyel nemzetvédelmi iroda (BBN) vezetője.
A közszolgálati rádió első csatornájának adott interjúban Soloch felidézte John Kirbynek, az amerikai védelmi minisztérium szóvivőjének múlt hétfői bejelentését, amely szerint az Egyesült Államok készenlétbe helyezett 8500 katonát, hogy az orosz–ukrán feszültség miatt szükség esetén rendkívül rövid időn belül Európába telepíthesse őket.
Az amerikaiak kilátásba helyezték, hogy már a legközelebbi napokban 8500 katonát irányíthatnak át Kelet-Európába. Hozzánk az első fordulóban feltehetőleg mintegy kétezer katona érkezhet – számolt be a folyamatban lévő szövetségesi tárgyalásokról a varsói államfői hivatal kötelékében működő BBN főnöke, hozzátéve, hogy pontos számot nem szeretne mondani.
Aláhúzta egyúttal, hogy a kelet-európai térségnek nyújtott amerikai támogatás két síkon történik: a katonák „fizikai jelenlétén” kívül működésbe hoznak olyan mechanizmusokat is, amelyek lehetővé teszik „egy jelentősebb létszámú” fegyveres alakulat átirányítását. „Ez a tevékenység szintén folyamatban van” – tette hozzá.
Utalva a Boris Johnson brit és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő előző napi kijevi látogatásán bejelentett brit–lengyel–ukrán szövetség létrehozására, a tisztségviselő elmondta: az Egyesült Államok ehhez valószínűleg nem csatlakozik.
Az orosz–ukrán feszültséggel kapcsolatban kiemelte a „teljes” NATO és az Európai Unió egységének fontosságát, a tagállamok egységes kiállását és a Moszkva elleni szankciók támogatását „abban az esetben, ha Oroszország megtámadná Ukrajnát”. Megjegyezte azonban, hogy a NATO egységét illetően Németország magatartása kétségeket ébreszthet.
Mateusz Morawiecki a múlt héten nyugtalanítónak nevezte Berlin magatartását az orosz–ukrán feszültség ügyében.
Csalódást keltőnek minősítette, hogy Berlin nem hajlandó engedélyezni, hogy Észtország – Németországtól kapott – fegyvereket szállítson Ukrajnába. A lengyel kormányfő kedden, ukrán kollégájával, Denisz Smihallal tartott kijevi sajtóértekezletén „geopolitikai kockázatnak” nevezte az orosz–német Északi Áramlat-2 gázvezeték beindítását. Közölte, hogy Lengyelország és Ukrajna közösen azzal a felhívással fordul Németországhoz, hogy ne helyezze üzembe a gázvezetéket, mert azzal Oroszország képes lesz Európát zsarolni. Azt üzente Berlinnek, hogy „nem lehet egyik kézzel szolidaritást kifejezni Ukrajnával, a másikkal pedig aláírni az Északi Áramlat-2 tanúsító okmányait”.
Lengyelországban és a három balti országban 2016 óta állomásoznak a NATO, ezen belül az Egyesült Államok csapatai. Varsó és Washington 2020 augusztusában arról állapodott meg, hogy legalább ezerrel, 5500-ra növelik a lengyel földön állomásozó amerikai kontingens létszámát.
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Do Polski?? dostarczone zostały drony MQ-9A Reaper klasy MALE (Medium Altitude Long Endurance), wyleasingowane od USA?? w ramach pilnej potrzeby operacyjnej. Będą one służyć w ??Siłach Powietrznych, prowadząc rozpoznanie m. in. na naszej wschodniej granicy. pic.twitter.com/eWunUzxhmG
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh