Irodát nyitott Kijevben a Nemzetközi Büntetőbíróság

Irodát nyitott Kijevben a Nemzetközi Büntetőbíróság

10:07 Szeptember 15, 2023

Politika 899 2 хвилини

Українська

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) megnyitotta kijevi irodáját, amely a legnagyobb a hágai után – jelentette be csütörtökön Andrij Kosztyin ukrán főügyész az X mikroblog portálon.

A főügyész hangoztatta, hogy „ez döntő szakasza az igazság helyreállítására irányuló törekvésünknek”. Kijevben márciusban jelentették be, hogy az ICC rövidesen irodát nyit Kijevben „hogy alaposabban vizsgálhassák az Ukrajnában elkövetett nemzetközi bűncselekményeket”.

Ukrajna különbíróságot szeretne felállítani a 2022. február 24-én indított orosz támadás miatt, hogy vádemelés történjen az orosz vezetők ellen.

 „A bűnöző orosz rendszerrel szemben Ukrajnának nincs mit rejtegetnie” – jelentette ki Andrij Kosztyin. Megígérte, hogy országa lehetővé teszi az ICC szakértői számára a bűncselekmények színhelyéhez, a bizonyítékokhoz és a tanúvallomásokhoz való hozzáférést.

„Megteszünk minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy biztosítsuk: az ICC szakértői saját szemükkel láthassák az agresszor bűntetteinek következményeit, és független következtetéseket vonhassanak le” – szögezte le Kosztyin, hozzátéve: céljuk annak elérése, hogy az agresszort felelősségre vonják az elkövetett bűncselekményekért.

 Július elején egy másik nemzetközi iroda nyílt meg Hágában, ami Kijev szerint a különbíróság létrehozásához vezető első „történelmi lépés”.

Az Ukrajna ellen Elkövetett Agressziós Bűntettet vizsgáló Nemzetközi Központnak (ICPA) ukrán, európai uniós, egyesült államokbeli és a Nemzetközi Büntetőbíróságnál dolgozó ügyészek a tagjai.

A hágai székhelyű ICC márciusban elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen „ukrán gyermekek deportálása” miatt.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei