Veszélyes a tavaszi ukrán ellentámadást döntő jelentőségűnek tekinteni – Kuleba

Veszélyes a tavaszi ukrán ellentámadást döntő jelentőségűnek tekinteni – Kuleba

16:00 Március 30, 2023

Politika 979 2 хвилини

Українська

Ukrajna szövetséges országai ne tekintsék döntőnek a fegyveres erők közelgő tavaszi ellentámadását, mert az befolyással lehet a Nyugat jövőbeli álláspontjára – jelentette ki csütörtökön Dmitro Kuleba külügyminiszter egy lapinterjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője a The Financial Times című brit lapnak nyilatkozva reagált a kiadvány felvetésére, hogy sok nyugati tisztviselő az ukrán fegyveres erők tavasszal bekövetkező ellentámadását döntő jelentőségűnek tekinti Ukrajna számára, hogy áttörést érjen el, és kijusson a „jelentősebb segélyek fogadásának zsákutcájából”.

A külügyminiszter szerint egy ilyen narratíva veszélyes Ukrajna számára, mert ha az offenzíva kudarcot vall, megerősíti azokat a nyugati tisztségviselőket, akik arra számítanak, hogy országunk kompromisszumot köt Oroszországgal. „Minden eszközzel ellen kell állnunk annak, hogy az ellentámadást a háború döntő csatájaként tekintsék” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei