A magyar kormány nemzetközi segítséget kért a kárpátaljai magyarok ügyében

A magyar kormány nemzetközi segítséget kért a kárpátaljai magyarok ügyében

11:57 Február 16, 2023

Politika 2462 3 хвилини

Українська

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tavaly decemberben aláírta azt a törvényt, amely jogokat biztosít a nemzeti kisebbségek számára, de Magyarország szerint Ukrajna a gyakorlatban tovább szűkíti ezeket a jogokat. Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Strasbourgba utazott, és jelezte: a magyar kormány nemzetközi segítséget kért a kárpátaljai magyarok által elszenvedett jogsértések miatt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Strasbourgba látogatott, hogy a kárpátaljai magyar közösség jogainak megvédéséről és helyzetének javításáról tárgyaljon.

„Amikor a szomszédban kitört a háború, úgy döntöttünk, nem emlegetjük fel a nemzeti közösségeket ért jogfosztások ügyét. Ukrajnában azonban sajnos nemrég újabb törvényt fogadtak el, amely tovább korlátozza a kisebbségi jogokat” – írta a közösségi oldalán még szerda délelőtt, számolt be az Index.

A magyar külügyminiszter Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bíróságának elnökével, a Velencei Bizottság tiszteletbeli elnökével, valamint az Európa Tanács és a testület parlamenti közgyűlésének főtitkárával találkozott. Mint mondta, a kárpátaljai kisebbségek ügye azért is sürgős, mert az új törvény értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnhetnek a nemzetiségi iskolák az országban. Szijjártó Péter a francia városban arról számolt be, hogy a magyarok és a románok egy közös kezdeményezéssel fordultak az Európa Tanács parlamenti közgyűléséhez a kárpátaljai kisebbségek ügyében.

A közgyűlés pedig úgy döntött, hogy kikéri a Velencei Bizottság véleményét a kérdésben. A bizottság az ígérte, hogy júniusra elkészül a jelentés a kárpátaljai kisebbségek helyzetéről.

Szijjártó Péter azt mondta, hogy szerdán erre ő maga is ígéretet kapott Strasbourgban. „Őszintén reméljük, hogy a nemzetközi közösség, az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek majd ugyanúgy ki fogják kényszeríteni Ukrajnától a Velencei Bizottság álláspontjának érvényesítését, mint ahogy tették egyébként több esetben magyarországi jogszabályok esetében is” – mondta, hozzátéve: Magyarország továbbra is kiáll Ukrajna mellett, és folytatják a humanitárius segítségnyújtást, „ugyanakkor elvárjuk Ukrajnától, hogy állítsa helyre a magyar nemzeti közösség jogait az anyanyelvhasználat tekintetében”.

Hozzátette: semmi olyan jogot nem kérünk a kárpátaljai magyaroknak, amellyel korábban ne rendelkeztek volna.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei