Ukrajnába érkezett Magyar Levente – elsőként Kárpátalján tárgyalt

Ukrajnába érkezett Magyar Levente – elsőként Kárpátalján tárgyalt

17:11 Július 18, 2022

Politika 5220 8 хвилин

Українська

Hétfőn Ukrajnába érkezett Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára és miniszterhelyettes, aki első állomásaként a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetőivel találkozott. A tárgyalásra elkísérte Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnöke, úgyszintén jelen volt Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja, Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökhelyettese, a Kárpátaljai Megyei Tanács KMKSZ-frakciójának képviselője.

Magyar Levente ezúttal hosszú ukrajnai látogatásra érkezett hazánkba, egészen Kijevig és a Kijev környékén elpusztított településekig fog elmenni a napokban.

– A hosszú látogatás első stációja természetesen Kárpátalja, azon belül Ungvár és Viktor Mikita kormányzó, aki barátja Magyarországnak és a magyaroknak. Nagyon sokat tett azért, hogy itt, Kárpátalján a magyarok a háborús körülmények közepette is otthon érezzék magukat, és ne kerüljön sor olyan atrocitásokra, amelyek az utóbbi években több ízben is megtörténtek a kárpátaljai magyarok kárára – jegyezte meg a parlamenti államtitkár és kifejtette, hogy ezért személyes hálával tartoznak a kormányzónak.

Az ungvári tárgyaláson a felek áttekintették Magyarország segélypolitikáját Kárpátalja vonatkozásában. Megállapították, hogy a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet által koordinált munka rendben halad, és egészen gyors eredményeket hozott, hiszen több száz olyan szálláshelyet működtetnek vagy járulnak hozzá annak fenntartásához, ami a belső menekültek élethelyzetét javítja.

– Áttekintettük azt, hogy gazdasági téren a következő időszakban milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy csökkenjen a Kárpátaljára nehezedő nyomás. Itt a legfontosabb, amit tehetünk, és ebben az irányban már meg is indult az operatív munka Budapesten, az az, hogy felszabadítjuk azokat a kapacitásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy az itt feltorlódott ukrán gabona Magyarország felé elhagyhassa Ukrajnát és eljuthasson a világpiacokra, ahol óriási igény van rá. Magyarországnak egy jelentős fejlesztési programot kell ehhez megvalósítania, hogy ezeket a kapacitásokat megteremtse. Egyeztettük ennek az ütemtervét, azt, hogy milyen módon fogunk a következő hónapokban eljárni. Ez a munka elvezethet oda, hogy Magyarország az egyik legfontosabb folyosója lesz az ukrajnai gabonának a világ felé – hangsúlyozta Magyar Levente, utalva arra, hogy ez talán a mai megbeszélés legfontosabb pontja.

A külügyminiszter-helyettes egy példát hozott fel arra, hogy mennyire le vagyunk maradva a szabályozással a valós élettől. Elhangzott, hogy 4 vasúti sínpár van jelenleg a két ország között, ebből 1-en zajlik teherforgalom a kétoldalú megállapodás alapján. Az ukrán fél nem indíthat és a magyarok értelemszerűen nem fogadhatják a meglévő második szabad sínpáron a szállítmányt, mert ez megsérti a Budapest–Kijev közötti korábbi szerződést. Ezt is sürgősen módosítani kell.

Viktor Mikita a maga részéről megjegyezte: ha már beszélnek erről, akkor ez rövid időn belül meg fog oldódni.

Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára elmondta: úgyszintén áttekintették azt, hogy milyen szociális programokat kell a jövőben támogatni, ami segíti a közel félmillió belső menekült helyzetét, akik Kárpátaljára menekültek a harcok elől.

– Áttekintettük azt, hogy milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy a kétoldalú forgalom zavartalanul lebonyolódjon, elsősorban most a teherforgalom, hiszen az ukrán áruknak el kell tudni hagyniuk Ukrajnát, nemcsak a gabonának, hanem minden másnak. Itt is konkrét lépéseket fogunk tenni. Ezekről is érdemben fogok tárgyalni Kijevben, és remélem, hogy úgy tudok hazatérni a hét második felében, hogy megint csak egy nagyot léptünk előre abban az irányban, hogy Ukrajnának érdemi segítséget nyújtsunk, illetve fenntartsuk az eddig nyújtott segítségpolitikánkat. Magyarország segítsége nem áll meg a Kárpátoknál, szolidárisak vagyunk Ukrajnával – fogalmazott Magyar Levente és megjegyezte: van mit megbeszélni ukrán kollégájával, hiszen a háború óta egy sor olyan kérdés felhalmozódott, amelynek a személyes megvitatására még nem volt lehetőség a körülmények okán.

Mint mondotta, azt is szeretné tisztázni, hogy melyek azok a lépések, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Magyarország által felajánlott segítség még hatékonyabban érvényesülhessen, hogyan tudják még hatékonyabban kitölteni azokat a kvótákat, amelyeket felajánlottak katonák és sérült gyermekek gyógyítására Magyarországon. Hogyan tudjuk feltölteni azokat az ösztöndíjkvótákat, amelyeket Magyarország Ukrajna rendelkezésére bocsát annak érdekében, hogy a felsőoktatási tanulmányukat megszakítani kényszerülők folytatni tudják tanulmányaikat Magyarországon.

– Van egy ezerfős felajánlásunk. Nagyon sok tekintetben lehet javítani azt az együttműködést, ami arra irányul, hogy Magyarország ebben a háborús helyzetben megsegítse Ukrajnát. Szolidaritásunk Ukrajnával sajnos sokszor nem kap elég figyelmet, mert azok, akik a kapcsolatok megzavarásában érdekeltek – ezek a személyek, különböző politikai törekvések – sokan vannak, és hangosabbak, mint azok a hangok, amelyek arról szólnak, hogy milyen komoly munka folyik kétoldalú jelleggel annak érdekében, hogy az ukrán nép szenvedéseit Magyarország képességeihez, gazdasági erejéhez mérten igyekezzünk csökkenteni és enyhíteni – jegyezte meg az államtitkár.

A megbeszélést összegezve Viktor Mikita ismételten kiemelte: Magyarország a háború első napjaitól kezdve nyújt humanitárius segítséget, nagyon jó az együttműködés a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel, amely az összes segélyszervezet közül a legoperatívabb. Most a belső menekültek számára történő lakhelyek kialakítása – modulházak és meglévő középületek felújítása – terén segítenek. Szó volt a Kárpátaljára átköltözött vállalatok együttműködési lehetőségeiről a magyar vállalkozókkal. A háború miatt Kárpátaljára költözött át az ország áttelepülni kényszerült vállalkozásainak közel fele. Fontos támogatni őket, piacokat teremteni számukra, beleértve a magyarországiakat is.

– A találkozó nagyon pozitív, konstruktív légkörben zajlott és remélem, hogy a jövőben is gyümölcsöző együttműködés lesz közöttünk – mondta végezetül Viktor Mikita.

(Rehó Viktória/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei