Ülésezett a Csapi Városi Tanács

Ülésezett a Csapi Városi Tanács

10:04 Március 16, 2020

Politika 4556 2 хвилини

Українська

Az elmúlt héten került sor a Csapi Városi Tanács ülésére.

Bár a napirend 15 pontot tartalmazott, az ülés nem tervezett módon kezdődött, hiszen a helyi piac jelen lévő vállalkozói arra kérték a képviselői testületet, hogy vonják vissza a végrehajtó bizottság február 20-i, 29-es számú, a tarifák megemeléséről szóló rendeletét. Kérelmüket a vállalkozók azzal magyarázták, hogy véleményük szerint a tarifákat indokolatlanul emelték meg. Hozzátették azt is, hogy az utóbbi években saját költségből végezték el a felújítási és karbantartási munkálatokat a piacon, ezért nem értik a tarifaemelés okát.

Hosszas diskurzus után a városi tanács képviselői úgy döntöttek, hogy elfogadják a vállalkozók kérelmét, s visszavonták a végrehajtó bizottság fent említett határozatát. Megegyeztek arról is, hogy a végrehajtó bizottság soron kívüli ülésén a piaci vállalkozók jelenlétében tárgyalják majd meg a tarifaemelés kérdését.

A tanács ezt követően a napirendi pontokon szereplő kérdésekkel foglalkozott. Elsősorban a földekkel kapcsolatos pontokat vitatták meg, mégpedig az értékesítéssel, a műszaki dokumentáció jóváhagyásával, a szakértői értékelés engedélyezésével és a területek részletes terveinek jóváhagyásával kapcsolatos kérdéseket. Ezenkívül értekeztek a területfejlesztési programokról, a gyermekek üdültetésével és az ezt kivitelező intézmények fejlesztéséről, az egészségügyi ellátás elsődleges és másodlagos szintű intézményeinek támogatásáról, a város területfejlesztéséről, vízellátásáról, továbbá a társadalmi-gazdasági és kulturális fejlesztési programokról is.

A képviselői testület minden határozatot megjegyzés nélkül elfogadott.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei