A parlament feloszlatását követeli a montenegrói kormány

A parlament feloszlatását követeli a montenegrói kormány

09:47 Január 21, 2022

Politika 2092 4 хвилини

Українська

A montenegrói parlament megbízatási idejének lerövidítését, vagyis voltaképpen a képviselőház feloszlatását követeli a podgoricai kormány – közölte Zdravko Krivokapic miniszterelnök csütörtökön a kormány ülését követően.

A Vijesti.me hírportál beszámolója szerint a montenegrói kormányfő a közösségi médiában jelentette be a kormány döntését, egyben arra szólította fel az ellenzéket, illetve a kormányzó Egyesült Reform Akció (URA) mozgalom képviselőit, hogy adják vissza mandátumukat, és választások keretében kérdezzék meg az állampolgárokat arról, kinek is szavaznának bizalmat. Mint írta: az URA és támogatói alkotmányellenes törekvéseikkel kisebbségi kormányt akarnak létrehozni, a kialakult politikai válságból pedig csak a választások jelenthetnek kilábalást.

A montenegrói alkotmány értelmében a parlament feloszlatását az államfő, a kormány vagy legalább 25 képviselő kezdeményezheti.

A montenegrói kormánykoalíció egyik kisebbik mozgalmát, az Egyesült Reform Akció (URA) mozgalmat vezető Dritan Abazovic, valamint az ellenzék szerdán nyújtott be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen. A dokumentum benyújtói szerint a miniszterelnök az utóbbi hónapokban tanúsított viselkedésével megsértette az ország alkotmányát és törvényeit, valamint megnehezítette vagy ellehetetlenítette a törvényhozó és a végrehajtó hatalom közötti együttműködést, amivel politikai válságba sodorta az országot, és lassította Montenegró európai uniós csatlakozási folyamatát. Válaszlépésként Zdravko Krivokapic kormányfő kezdeményezte Dritan Abazovic miniszterelnök-helyettes leváltását.

A bizalmatlansági indítványt kezdeményező URA szerint ha a kormány elbukik a bizalmi szavazáson, akkor kisebbségi kormányzásra lehet számítani, az új kormányból ugyanis mindenképpen kihagynák a korábban három évtizedig kormányzó, Milo Djukanovic államfő vezette balközép Szocialisták Demokratikus Pártját (DPS), de a szerb- és oroszbarát Demokratikus Frontot (DF) is. A kormánykoalíció más pártjai korábban kizártnak nevezték a kisebbségi kormány alakítását, és kormányátalakítást vagy előrehozott választásokat javasoltak, ám Zdravko Krivokapic ezeket a lehetőségeket eddig elutasította.

Zdravko Krivokapic a 2020 augusztusában tartott parlamenti választásokat követően lett miniszterelnök, amikor az akkori ellenzék egy hajszállal megverte a DPS-t. A korábbi ellenzéki pártok a 81 tagú parlament 41 helyét szerezték meg. Az új kormányban Európa- és szerbbarát pártok is helyet kaptak, és éppen ez az ellentét lassította a döntéshozatalt már a kormány megalakulása óta.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei