Az EU megváltoztatta az Oroszországgal való kapcsolatára vonatkozó stratégiáját

Az EU megváltoztatta az Oroszországgal való kapcsolatára vonatkozó stratégiáját

10:41 Január 19, 2022

Politika 2279 4 хвилини

Українська

A nyugati országok és Oroszország közötti kapcsolatok többnyire negatív irányba haladnak. Így az úgynevezett „Stratégiai iránytű” szerzői meghagyták az előző verziót, viszont kivonták az Oroszországot minősítő „normális” kifejezéseket.

Az Iránytű előző változatából eltűnt az alábbi bekezdés:

„Az EU-t és Oroszországot sok a közös érdekeltség és a sokban közös kultúra köti össze. Éppen ezért az EU stratégiája arra irányul, hogy konkrét kérdésekben fejlessze az együttműködést Oroszországgal.” A 2021. november 9-i dokumentumtervezetben, és abban a verzióban, amelyet az EUobserver újságíróinak sikerült elolvasniuk, ez már nem szerepel.

Helyébe az alábbi szövegrész került: „Az Európai Unió, mint korábban, elkötelezett Európa közös hosszú távú és stratégiai megközelítése mellett (Oroszország kapcsán)”. Tehát nagy valószínűséggel a dokumentum ezen  változata lesz márciusban jóváhagyva, amely az egyesült Európa az elkövetkezendő évtizedre vonatkozó stratégiáját határozza meg.

„Oroszország vissza akar térni azokhoz az időkhöz, amikor még nem volt EU, és amikor Európát a nagyhatalmak befolyási övezeteire osztották fel” – jelentette ki Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai Főképviselője a francia Brest-ben megtartott, az EU külügyminiszterei találkozóján, amelyen a tárcavezetők a „Stratégiai iránytűt” vitatták meg. 

Josep Borrell az ukrán kormány honlapja elleni kibertámadással vádolta meg Moszkvát. A méltányosság kedvéért el kell mondani, hogy Európai fő diplomatája elismerte, hogy nincs szilárd bizonyítéka Oroszország bűnössége kapcsán. Ezért úgy fogalmazott, „valószínű”, hogy Moszkva a hibás.  

A „Stratégiai iránytű” valószínűleg végleges projektjéből kivont bekezdés mellett negatív kijelentések kerül be a szövegbe. Moszkvát például azzal vádolják, le akarja bontani „Európa biztonsági építményét”. A dokumentum szerzői aggodalmukat fejezik ki Oroszország által alkalmazott „hibrid taktikai” módszerek kapcsán. Sajnálatát fejezi ki Ukrajna és Grúzia kapcsán, amelyeket Oroszország „ellenséges inváziója” fenyeget, amelyek negatív hatással van ezen országok stabilitására és demokráciájára, és negatív következményeket okozhat Európa biztonságára nézve. Mindezek mellett Oroszországot azzal vádolják, hogy Afrikában is agresszív politikát folytat, és megpróbálja megalapozni befolyását a térségben.  

A fent említett uniós dokumentum nemcsak Oroszország, hanem Kína számára is kemény következményeket valószínűsít. „Oroszország és Kína növeli nukleáris arzenálját és új fegyverrendszereket fejleszt ki” – áll a dokumentumban.  Ugyanakkor az EU Pekinget azzal vádolja, hogy folyamatosan fejleszti haditechnikáit azzal a céllal, hogy a kínai hadsereget 2049-re a legerősebbé tegyék a világon.

Oroszország és Kína mellett a „Stratégiai iránytű” a regionális instabilitás egyik fő forrásának Iránt nevezte meg.

NEWSMAKER

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei